Bencsik Orbánt olvas

Van annak balami diszkrét bája hányingerrel elegyest, ahogyan Bencsik András kezében egy mahomet Orbán kötetet nézeget átszellemült tekintettel. Ilyen képpel örvendeztette meg a Facebook bamba népét, és nem szégyelli. Bencsik András sok mindent nem szégyellt eddig eltelt eléggé hosszú élete során. Olyan dolgokat, amiktől más esetleg pofán köpné magát, de minimum letagadná. Bencsikben azonban ilyen késztetések nincsenek, ő feloldódik az általa megélt kor, annak aktuális hőse, és a kor által diktált ideológia taknyában, legyen az kommunizmus vagy fasizmus, neki teljesen mindegy.

Nincs alku, csak Bencsik éljen jól. Voltaképp ezzel a rövid mondattal mindent el is mondtunk, mert Bencsiket is mindenki ismeri, tudja érzelmi kötődését 1986-ból a Szovjetunióhoz, amikor is ezzel a címmel (Érzelmi kötődés) írt az akkori Népszabadságba cikket a magyar fiatalok ideológiai nevelésének fontosságáról szovjetbarát töltéssel. Hogy munkásőr volt vagy nem volt, és hogy ott mit csinált, az innentől fogva totálisan érdektelen. Bencsik András akkoriban bizonyára a Lenin összest tanulmányozta, ma Orbánt, nála ez egyre megy. Semmit nem változott, semmit nem tanult, élni akar, és jól.

Lehetne ezt, amit Bencsik csinál eufemizmussal szervilizmusnak nevezni, de ez annál több. Annyival több, hogy igazából jelző sincsen rá, és nem is nagyon akarunk keresni, mert Bencsik lett légyen bármekkora csúszómászó, mégis csak egy lenyomat a maga torz voltában. Azt példázza nekünk, mivé lesz az ember, ha gerince, önálló gondolata és morálja nincs, annyi magához való esze viszont igen, hogy annyit tudjon, hogyan lehet elvtelenül ugyanúgy jól élni Kádár és Orbán alatt. Neki mindegy, személye viszont azért érdekes, mert a Kertész Ákos által fogalommá tett szolgalelkű magyar archetípusa.

Bencsik, és az általa tipizált organizmus azonban mostani történetünknek csak az egyik fele vagy eleme. A másik maga a hatalmas kötet, ami akkora, hogy méreténél és súlyánál fogva is halálos fegyvernek tűnik. Hát még a tartalma. A vezér beszédei 2020/21-ből. Mi, akik szakmai ártalomból követjük ezeket, ismerjük azok elborzasztó tartalmát, aki kevéssé mélyedt el a ganyéban, annak elég egy péntek reggeli Kossuth rádióbéli szeánsz, és máris mindet tud. A tartalmatlan hőbörgés, alkalom szerinti uszítás, üres frázisok, tehát Bencsiknek hasonló élménye lehet, mint amikor kommunistaként Lenint olvasott.

Bár azokban több az eszmei hűség. Ilyen szempontból azonban mindegy is, Lenin vagy Orbán, az ilyen olvasások – ha egyáltalán – a hűséget példázzák csakis, pillanatképek a leendő fizetségért, amit a vezér kis katonáinak kioszt. Nem is keveset. Ha takonygerincű is a mutatvány, jól meghatározható anyagi tartalma van, az eszme ebből a szempontból érdektelen, és ezt Bencsik életútja példázza is. A lényegesebb ennél maga a kötet, illetve annak megjelentetése, ami viszont az ország berendezkedését, szellemi és morális állapotát mutatja, és ehhez már szintén nem rendelnénk semmilyen jelzőt.

Megtettük azt már ezerszer. Megvallása szerint Bencsiket egyébként Orbán Messire emlékezteti, ezt viszont az argentin zseni nevében kikérem magamnak, csak az a gyomorforgatóan feltűnő, ahogyan magyar futballsikerek híján egy olyan távoli ország sporteredményét sajátítják ki, amihöz semmi közük, sőt, azt is megkockáztatom, amiről semmit nem is tudnak. Ennél alávalóbbat nehéz elképzelni, mint ahogyan Orbán Messinek is csak a lába nyomát csókolhatja maximum, de ezeknek sikerül összeszarozni őt is. Amihöz érnek, annak vége van, így barmolták szét az országot is.

Nem tudható egyébként, milyen lelkület szükségeltetik mindehhez, de ez tőlünk meglehetősen távol áll. Ahogyan elnézzük a kandalló tüze mellett Orbán beszédeket olvasgató Bencsiket, a legkevesebb az, hogy felfordul a gyomrunk. Nem tehetünk róla, hiszen ez a bábu nincsen egyedül, ez árad mindenhonnan parttalanul, a személyi kultusz, a vezéreszme és a vakhit olyan töménységben van jelen, ami ellen képtelen védekezni az ember. De már nem is akar, mert tudja, hogy ebben telik majd el az élete. Mindez kiábrándító, de jobb vele tisztában lenni, és akkor egy fa tetején meg lehet várni végét, amikor varjak falatoznak a szemeinkből.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum