Überrezsimensch

„Fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok. Hajrá Argentína” – böfögte fel lelkének éjfekete tartalmát Németh Szilárd pacaltól zsíros szájjal a futball VB lefújása után. Kitetszik, hogy fáziskéséssel reagálunk arra a takonyra, amit a Fidesz alelnöke odakent a közösségi oldalára, ám mindez nem tohonya léhaságunk miatt van így, hanem, mert azon ment a morfondír sokáig, érdemes-e kivesézni, amit nekünk Németh a kondérjai mellől olykor előad, s nem lenne-e elegánsabb átlépni rajta, ahogyan a ganyéból fölpöfög.

De arra jutottunk végül, hogy igen. Vizsgáljuk meg azért az értelem fényénél a sötétséget, hiszen amikor alelnök et. ilyeneket előad, az a Fidesz gondolatisága maga.

S amikor Németh 2021. decemberében náciba hajló rasszizmust ereget magából, akkor az azért van, mert a Fidesz, s vele együtt Németh – meg az ország – ide jutott. Tizenöt évvel ezelőtt – pedig akkor sem voltak elsőáldozók – elő nem fordulhatott volna köreikben ilyen gondolatkísérlet, így tehát Németh megnyilvánulása a Fidesz züllésének lenyomata, kézzel fogható bizonyítéka annak ellenére, hogy nagy valószínűséggel Németh azt sem tudja, mit beszél, csak pufogtatja a paneleket, amiket a párt a szájába ad.

De ettől talán még veszedelmesebb a dolog. Ha úgy tetszik, Németh a tömeg hangja, akiknek Orbán Tusványoson a tiszta fajúságát előadta, ami miatt dili lett, Németh viszont nem oszt és nem szoroz.

Ugyanígy nem figyel senki a kórusból másokra, pedig Kövér, Semjén és a drága Katika (kezében popsitörlő), Varga Judit, és valahány név a Fidesz naptárban ugyanezt kántálja a maga félelmetes hangján. Ha azt mondanánk, ezzel a Németh kijelentéssel demonstrálni tudjuk maga a Fidesz, s vele együtt az elkábított és félrevezetett bamba rajongó tömeg milyen mélységekbe érkezett meg, nem lenne igaz.

Ugyanilyen posványban – csak másfajtában – hengergőztek már születésükkor is, s ahogyan akkor és azóta sem volt semmi sem igaz abból, ami gúnyát a hatalom érdekében magukra öltöttek, ez sem tűnik annak. Csak ez már a végállomás, innen lejjebb már nem lehet jutni, viszont ez egyszer már tragédiába torkollt.

Márai túlhangsúlyozott polgársága is sántít a maga módján, de nem lehet elvenni tőle azt az érdemet, hogy nála tisztábban de ugyanakkor szenvedélyesebben senki sem fogalmazta meg azt, ami elől elmenekült, és egyben azt is, amiben most újólag vagyunk. Azt a morális és intellektuális nihilt, ami akkor is, most is Magyarország sajátja:

„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a jobboldaliság címkéjével ismert különös valamit; a tudatot hogy ő, mint keresztény magyar ember, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő keresztény magyar úri ember, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem kereszténymagyar vagy úriember, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában.”

Aki Márait ismeri, tudja ezeket a mondatokat, és nagy valószínűséggel már az is, aki mást egy sort sem olvasott tőle. Így hát, hogy idecitáltuk őt, az nem a felfedezés és ráismerés gesztusa, hanem az a kényelmesség, hogy ennél tömörebben és világosabban nem lehet elmondani azt a szellemi züllést, ami száz évvel ezelőtt, és most újra jelen van az országban, és ami ellen minden egy kicsit is jobb érzésű emberben fölhorgad a lelkiismeret.

Németh Szilárd ostoba. Ahogyan elnézzük őt a Fideszben és a kondér mellett eltöltött évei alatt, látjuk a szellemi ívet a rezsitől a honvédelmen át újra a rezsiig, azaz, Németh azt csinál és azt mond, amit felfogása szerint a párt tőle elvár. Ha Orbán irodát szenteltet, ő is, ha kereszténységről óbégat, ugyanazt teszi, ha futballszurkolónak kell lenni, azzá válik. Benne egy az állandó, a zsíros fakanál, amivel, ha a gazda azt kérné, elmenne hittérítőnek a négerek földjére.

Ilyen az összes. Feladatunk volna még tételesen elmagyarázni, mit takar, amikor Németh egy futballesemény kapcsán is európaiságról, fehérekről és kereszténységről mesél, ami hármasból jó esetben a fehér bőrszín mineműségével van tisztában egyedül. Bár lehet, már akkor is zavarba jön, ha valaki a szoláriumból megy a templomba, így gyanússá válik. De európaiság és kereszténység, mint mélyebb idea nem létezik benne, csak az óbégatás szintjén. Az ilyen emberekkel viszont mindent meg lehet csináltatni, ők mindenre képesek és alkalmasak. Németh a kétmillió Fidesz szavazó archetípusa, a nagyhangú tudattalan tömeg egy tagja. Az alelnök.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum