Szellemi honvédők

A napokban kétszer is fölbukkant a „szellemi honvédelem”, ez a szintén fideszi körökből származó, de amúgy a lózungon kívül az ég egy világon semmit sem jelentő szókapcsolat. Kövér pedellus élt vele elsőként, amikor a Nemzeti Múzeumot nevezte a „szellemi honvédelem erődjének”, de Kövér pedellussal már régen nem foglalkozunk. Beckett mester után szabadon, eljátszotta a jogait, hogy törődjünk vele. Immár csak konstatáljuk, tudomásul vesszük mintegy, amikor épp valami szöveg fölbugyog lelkének éjfekete gödreiből, akárha elbődül egy tehén, vagy röffent a coca, édesmindegy, a hátsó udvar hangjai ezek.

Nem is tudható, hová képzeli a bástyákat és lőréseket a múzeum épületén, ahonnan vissza lehet verni a kultúra szakadatlan támadásait, amelyekkel egyfolytában meg-, és be akarják szennyezni a szittyamagyar tudatot. Adyval: gémes kút, malom alja, fokos, vad csókok, bambák etc., plusz a kereszténység. Kövérről ennyit, mondanivalójáról még inkább, de, hogy parlagon ne maradjunk, itt van nekünk mindjárt Lomnici Zoltán maga, a CÖF-ös nagyhangú ember, aki az anyacégétől, a CÖF-től vehette át a „Szellemi honvédő” díjat, amit stílszerűen Győzikével ünnepelt meg, hogy meglegyen az egész sztori bukéja.

Győzikét kedveljük amúgy. Élete és munkássága arra tanít, hogy semmiből is nagyon jól lehet élni, ha a nagyközönség arra vevő, hogy az ő óbégatását nézze, akkor bégetni és óbégatni kell. Győzikében úgymond egyesült a szellemi minimumban megtalált piaci rés, hasonképp van ő az érte rajongó közönséggel, mint a Fidesz a hívőivel, szintén csak a kognitív nihil az, ami egybetereli azt, ami egybe tartozik. A világ így kerek. Hogy Lomnici Győzikével ünnepli a szellemi honvédelmet, arra azonban rámutat, mi az a szint, amit a szellemi honvédelem képvisel, ezt csak úgy minden külön értesítés helyett jegyezzük meg.

Többek mellett egyébként Szijjártó külügyes is részesült a CÖF elismerésében, az ő szellemi honvédős plecsnije nagyon jól mutat majd a Lavrovtól kapott kitüntetés mellett, ami miatt büszkén viseli az eposzi jelzőt: szaralak. Azt nem tudjuk, Szijjártó kivel csűrdöngölt határtalan örömében, de el tudjuk képzelni, ő Kis Grófóval szokott danászni és fotózkodni, és máris ott vagyunk az Adytól megénekelt szinten. Viszont arra is bizonyságot kapunk, hogy ezek a butaság bátorságával szemlélik a világot, amiben csak az a baj, ha valaki nem annyira debil, mint ők, azt nem tartják magyarnak, illetve embernek sem nagyon.

A kitüntetések átadásával párhuzamosan a CÖF fel is szólított. Nagyságának és befolyásának teljes, röhejes tudatában az Egyesült Államokat és az Európai Tanácsot, hogy azonnal hívják tanácskozásra Ukrajna és Oroszország képviselőit az ukrajnai háború lezárása, a béke megteremtése érdekében. Egyúttal javasolják, hogy a népfelség elve alapján kérjék ki az Európai Unió lakosságának véleményét arról, hogy békét vagy háborút szeretnének. – Szerintük ez így megy. Lomnici csettint, és Putyin cukorborsó lesz, de az Unió lakosságának véleménye sem kutya, sőt, egyenesen döfinek mondható.

Ez is úgy megy az álmok mezején, hogy az Unió lakosai azt mondják, ne legyen háború, és legott nem lesz háború, ez már majdnem az akarat diadala, ami náci beütéséről most feledkezzünk el, és utaljunk csak arra, hogy már Schopenhauer sem ment vele semmire. Igaz, ő nem is volt magyar szellemi honvédő, akik eszerint csak toppantanak egyet, morcosan körbenéznek, és a világ egyből úgy fütyöl, ahogyan ők elképzelik. Most ehhez tessenek elképzelni Gáspár Győző jámbor tekintetét, és a siker garantált egyből, sőt egészen biztosan. Elképesztő, hogy ezek az alakok szomjasan nem ittak még Domestost.

Ne legyünk azonban annyira gonoszak, mint amennyire vagyunk, és konstatáljuk, hogy a CÖF „Szellemi honvédő” díját azok kaphatják meg, akik „munkásságukkal kiemelkedően hozzájárultak szuverenitásunk, identitásunk megőrzéséhez és hagyományaink ápolásához”. Ebben a feltételrendszerben számunkra csupán az „identitás” és „hagyományaink” szavak jelentése nem egészen világos, mert tartalma ennek sincsen, még csak jól sem hangzanak, mert például ezen a Lomnicin nem látunk semmi identitást, sem mondjuk szuverénséget, aminek a kiinduló alaptétele az volna, hogy ne Orbán seggéből üzengessen.

Nem lehet azonban minden tökéletes, mint ahogyan Szijjártó is tudomásul veszi, ha őt szaralaknak tartják, ha honvédő, ha nem, ez viszont már némi identitást mutat, segít neki, hogy elhelyezze saját magát a világban. De tényleg gonoszak vagyunk azonban, semminek sem tudunk örülni, sőt, mindenbe belekötünk, az ilyen színjátékokba azonban különösen. Viszont egy dolog még most sem egészen világos, hogy Győzike hogy a francba keveredett ide megint, hogyan csinálja, hogy mostanában mindenhol ott van, ahol ezek. Ő lett a házibohócuk vagy az udvari bolondjuk, a Fidesz népi szála. Meg a Kis Grófó, illetve a többi szarleső. Itt van kész minden.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum