Leszakadt a plafon

Az élet nagy mókamester, és a legnagyobb rendező, nem véletlenül nem érheti utol még csak a nagy Vidnyánszky sem. És ezzel minden lehetetlenséget el is mondtunk. Leszakadt ugyanis óra közben az álmennyezet egy budapesti katolikus iskolában, ami egy momentum messzeringó szellemi kalandozásra hív minket, föltűnve annak partjain mindenféle indulatok, vágyak és óhajok, az adventi szent szánkók ugyanúgy, de kikerülni mégsem vagy éppen emiatt nem lehet. Mert végül is, rájuk szakadt a plafon. Nem tudni, milyen óra lehetett, de állítólag senki sem sérült meg.

Úgyhogy az egytelen nagy akadály elhárult azelől, hogy ironikusan beszéljünk róla annak ellenére, hogy ezt az elbeszélésformát az az oldal, amely részünkről mostanában az irónia tárgya szokott lenni, nem, hogy nem szereti, nem is érti egyáltalán. Katolikus volt az iskola, ami ezt a plafonleszakadást különösen pikánssá teszi, ha belegondolunk abba, az ő istenük hány sokféle módon szokott üzenni, hogy nem tetszik neki, ami ott alant folyik. Mindezt a mókát azzal szokták elhárítani, hogy vallással, hittel nem viccelünk, amire Bödőcsnek van egy kurta válasza, ami ez: de.

Többféle megközelítési módja van e hír értelmezésének. Mi az első számútól indulunk el, mikor is, mint mindahányan ismerhetjük és tudjuk, gyakran felzengő vágy, óhaj, hogy valakire szakadjon rá a plafon miközben hazudik. Ugyanígy a csodálkozás kifejeződése, s egyben az elmaradt szimbolikus igazságszolgáltatásé is, amikor valaki hazudik, az ösztönös sóhaj szinte: és nem szakadt rá a plafon. Mindez az az ősi világ, amelyben a tárgyaknak ugyanolyan lelke van, mint nekünk, önálló életre bírnak kelni, hogy beavatkozzanak az emberek életébe. Bár lehet, hogy valaki mozgatja őket.

Ez az út nem járható, hiszen az a bizonyság reá, hogy magyar hazánkban ép tető, plafon, sőt, szinte már égbolt sem lehetne, ahányszor elhangzott, hogy szakadna rá valamely hazug fideszesre, ahányszor (egyfolytában) erre alkalmat adnak. Cafatokban lógna felettünk a tajtékos ég. Ugyanígy, bár adná magát a magas labda annak tételezésére, hogy a katolikus iskolában épp hittanóra zajlott, amikor a plafon büntetni vagy csak figyelmeztetni próbált, de erről nincsenek információink. Lehetett volna akármely irodalomóra is Wass Alberttel, vagy történelem Trianonnal, mindegyikre mondhatnánk, hogy na, ugye.

Csak az a baj, hogy ezt az egyszerű szófordulatot is ellopta tőlünk a kedves vezető. Lopja a magyar nyelvet is, elveszi a szavak jelentését, vagy használhatatlanná teszi azokat, de most nem erről, hanem arról beszélgetünk, hogy leszakadt a plafon. Találgatni pedig erről azért lehet és kell, mert az érintettek, az iskola és annak fenntartója hallgat az incidensről, amivel újabb találgatásokba hajszolnak bele minket. Például azt gondoljuk, hogy valaki kilopta a malterből a meszet, meg más efféléket alkotmányos költségekről és egyebekről, és az út errefelé is végtelen, ami aztán önmagába fordul.

Leeshetett volna bármely kiéheztetett világi iskola plafonja is. Azon senki neki nem állna neki hangosan tépelődni, mert azokat a szülők festik és tartják karban, hogy legyen hová járni a gyereküknek, ha már az elszedett adójukat nem erre fordítják, hanem odaadják az egyházi iskoláknak. És mégis náluk hullik a vakolat. Ezért mondtam, hogy nagy rendező ez a mókás élet, vagy pediglen igazságot szolgáltat, így szóba jöhet a karma vagy a jin és jang, másfelől a Sátán és az Isten duója, de a Mester és Margarita óta tudjuk, az előbbi milyen melegszívű bír lenni, csak nem mindig akar.

Ez tehát a könnyű kis hétvégi hírértelmezés. Nem tudom, tetszettek-e érezni a finom utalást állam és egyház egészségtelen kapcsolatára, kétségeinket az álságos keresztény hittel szemben, így egyúttal tán az is kiderült, ebből is azt akarjuk kihozni, hogy Orbánnak takarodnia kell. Mint ahogyan minden írásunk ezt szorgalmazza hol fennhangon, vagy csak sutyorogva. Ebbe olykor a mesélő belefárad, és hiába határozza el, na, máma csak valami könnyűt arról, hogy az iskolában leszakadt a plafon, de ennek is csak az a vége, mint az összes többinek már évtizede. Elhúzódó egy birkózás ez, Orbánt látom fáradtabbnak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum