Jézusmária, győztünk

Miről is számolt volna be ma hajnali kettőkor Orbán Viktor, mint egy aktuális győzelemről (magyarokérdeke, megvéggyük, megarosseb), mikor is a diadal megint az, hogy külön utakon járunk, mint a többség (mindenki) – mint az Unió. Viszont szertenézve az országban látjuk, hová vezetnek ezek a győzelmek, úgy nagy általánosságban a pokolba bele. Uniós csúcs volt az éjszaka – csodáljuk, hogy Orbán az ő korában és fizikai állapotában hajnalig bírta, de a harc, meg az adrenalin, ilyenek -, s ezen győzelem az volt, hogy kies hazánk mentesítést kapott a majdan bevezetendő gázársapka alól. Lefordítom azért ezt a sityakot, ezt a sapkát. Ez az volna, hogy meghatározott ár fölött nem veszünk az oroszoktól gázt. Senki sem.

Mi viszont igen. Mi vehetünk, és veszünk is (megvéggyük, magyarok érdeke megarossebb). Már régen kötöttünk egy tizenöt éves szerződést az oroszokkal, hogy rogyásig szállítják nekünk a gázt, de ehhez képest hetente szaladgál Szijjártó Moszkvába ugyanerről tárgyalni. Olykor emiatt leesik egy kis kitüntetés, olykor ezért hangosan mondják külügyesünkre, hogy szaralak, amit ő büszkén vállal is. De nem is ez, hanem, hogy emberfia nem tudja, e szerződés – vagy szerződések – alapján mennyiért küldi az agresszor nekünk a gázt, mert ez is titkos, ugyanis kiderülhetne, drágábban mint bárhová. Mert mi is indokolná, hogy például a Baranya megyei (vármegye) Hidas község az eddigihez képest harminckétszeres áron kaphatna naftát.

Nem elírás a mesebeli szorzó, ilyenekkel az ország számos települése, cége találkozik, emiatt zár be minden, és merevedik majd fagyott állapotba az ország, mint a halak a jég alatt. Innen nézve édesmindegy, van gáz vagy nincs, ha képtelen azt a vevő kifizetni, akkor az olyan, mintha valóban nem volna egyáltalán. Helyzetünket tehát azzal a képpel tudnánk ábrázolni, amelyen az éhes, rongyos ruházatú gyermekek arcukat a kirakathoz szorítva nézik epekedő szemekkel, ahogyan bent a melegben a gazdagok tömik magukba a süteményeket. Ennyit arról, hogy a hanyatló Nyugat – Orbán sajtója szerint – finggal fog fűteni a télen, hogy meg ne fagyjon. Ezen a vonalon haladva mi majd fingani sem tudunk, mert ahhoz enni kellene.

No de, visszatérve a hajnali diadalhoz, Orbán azt, hogy ilyen helyzetbe kerültünk gyalázatos ügyködése nyomán, győzelemként képes eladni, nem is annyira meglepő a permanens diadalmi jelentések tengerében. Ezek rend szerint ilyen kaliberűek és ilyen jellemzőkkel bírnak, hogy ugyan ő azt hiheti, azzal, hogy sikerült szembemenni mindennel és mindenkivel, utcai harcos készségeinek és képességeinek ékes bizonyítéka, s ez akár Mária nénit a sparhelt mellett lenyűgözheti, csak az ország beledöglik. Mária néni egyébként hülye, mert a gyűjtögetett rőzsével főzve az akciós farhátat a sparhelten ugyan hiheti, hogy ez a világ a lehetők legjobbika, de csak azért, mert nincsen tapasztalata másikról.

Az, hogy Orbán kiharcolta, ő drágábban is vehessen gázt Putyintól, mint a többiek, ebben a kontextusban kurva nagy diadal, minden másban a különutas politika újabb kudarca, és nem tudjuk, azon kívül, hogy ő csűrdöngöl a győzelmétől megint, ezen kívül kinek lehet jó. A köreinkben ilyen alakot nem látunk, azt máshol kel keresni. De, hogy még tisztábban lássunk, a gáz világpiaci ára már most kevesebb, mint amennyiért a magyar panelproli kapja Orbántól az úgynevezett lakossági piaci áron, ezt a diadalt így kell nézni, no meg úgy, hogy szintén a hanyatló Nyugat már ott tart, hogy tavaszig akkor is elvan, ha addig Putyintól már egy gramm gázt nem kap. Addigra pedig teljesen leválik az orosz csöcsről.

Orbán viszont továbbra is szopni akarja. S vele együtt szopjuk mi is, csak míg neki egyéni játszódás, nekünk a vérünkre megy. Minden egyes ilyen különutas – és hátsó szándékos – fergeteges siker újabb lépés az ország végső katasztrófája felé. Beke Kata, a hajdani, rendszerváltó MDF lelkiismerete, amikor a pártja nyert, így kiáltott fel „Jézusmária, győztünk”, amiben benne volt a tehetetlen felelősségtudat, és a kormányzásukon a tehetetlenség aztán meg is látszott. Nincsen nagy vágyunk, csak, hogy a mai Fideszben is akadna egy ilyen, aki Orbán egy kétes diadala után így kiáltana fel vagy sóhajtana, mert akkor megvolna az a remény, hogy esetleg látja, ezek a nagy győzelmek hová vezetnek. De ilyen remény nincsen.

Megtörtént tehát a hajnali győzelmi üzenet, hogy ezt hogyan tálalják még a nap folyamán, az momentán nem tudható, de mindezek után egyáltalán nem is érdekes. Tudjuk, csak sajnos beletörődve tudjuk, mit jelent az, ha ezek valamit megvédenek vagy valakit legyőznek. Azt, hogy valamit megint elloptak, egy újabb kiskaput találtak vagy szuszogtak ki maguknak, amely, illetve amelyek arra jók, hogy a NER évtizedes status quo-ja fennmaradjon, ezt viszont mi magunk már belülről ismerjük rogyásig. Nem kellene így lennie, de így van, és ezért van az is, hogy Orbán 23-án már csak Zalaegerszegen mer pofázni (győzelmeket bejelenteni, Uniót szidni), de ott is lezárják a fél várost, hogy a hazugság zavartalan lehessen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum