Ülésrend a házban

Annyi bajunk van itt, és akkorák ezekben a napokban, hogy az ember óhatatlanul elmegy a könnyebb ellenállás irányába, s ha már nincs kedve nyafogni, röhögni szeretne kicsit. Erre pedig Neria bőséges forrást biztosít, most, hogy így a négy éves – vagy már ki tudja meddig elnyúló – új ciklus elején alakulnak a szabályok, amelyek alapján élnünk szükséges, illetve ahogyan élnünk engedik, ha egyáltalán. Nem tudható, megfigyeltük-e, hogy a fideszisták mindig így az első hetekben hozzák meg a legvérlázítóbb törvényeket, illetve mostanában már csak rendeleteket is, mivel talán úgy vélik, a maflástól, amit kapott az ellenzék és azok, akik ezekre szavaztak, még kollektíven zúg a fülük, és azt sem tudják, hol is vannak.

Most itt ispánokkal, vármegyékkel és kakastollasokkal, amiről a Mi Hazánk ábrándozik a Fidesz keblén pihegve (kép levédetve, by: rk), nem foglalkozunk, ám nem restség okán, hogy ne volna mondandónk arról, amikor Magyarország e módon is előre megy és nem hátra, hanem, mert mint már skiccelni méltóztattunk (hogy fölvegyük az eljövendő stílt), röhögni szeretnék és nem pityeregni. Nevetni a világ ostobaságán, hiszen így is úgy is meg fogjuk bánni, ahogyan arra Kierkegaard bácsi már oly régen figyelmeztetett. Nos tehát, hogy el is meséljük, mitől lesz széles jókedvünk ezután, az Kövér pedellus, aki osztályfőnöki jogköröket is kap az eddigiek mellé, és módjában lesz megszabni, ki hová üljön a parlament színházában.

Egészen pontosan a képviselők nem dönthetnének szabadon arról, ki mellett akarnak ülni a parlamentben, hanem Kövér tantóbácsi. A tervezet azonban arról nem rendelkezik, kiengedi-e pisilni a népeket, feltéve, ha szépen megkérik, illetve, ha föl vannak fázva vagy sok volt a bambi (hűsi), akkor engedély híján maguk alá kell csinálniuk. Az ülésrendet a jövőben a házelnök határozza meg, viszont az sincs megszabva, ha valaki attól eltér, fekete pontot kap-e, netán behívatják a szüleit, intő jár neki vagy körmös a méterrúddal, ilyenek. Ha nem lenne annyi bajunk, elmagyaráznánk, milyen gyalázat, ami itt van, de nincsen nekünk ahhoz moslékunk, így ezen most röhögünk, később pedig azon, amikor az ellenzék hiába nyüszög.

El lesz ültetve, és szava sem lehet, s ha más miatt már nem is, mert épeszű magyarázat rá nincsen, ezek után még egyszer, de már utoljára feltesszük a kérdést, mi az anyám valagának jár be oda a sok (illetve kellően kevés) ellenzéki, ha már csinálni úgysem tudnak semmit, legalább tartásuk legyen, hogy most csinálnak belőlük végérvényesen bohócot. Majd kiadnak pár közleményt, oszt jónapot. Most képzeljük el, midőn Kövér elvtárs a helyére zavarja a rendetlenkedőket, helyüket indokolatlanul elhagyókat vagy az általa kijelölttől eltérő helyre ülőket, és már látjuk is, hogy az a kabaré, ami eddig volt, kutyatöke ahhoz képest, ami ezután lesz, hogy elégedetten dőlhetünk hátra, mert nekünk csinálják, nem maguknak.

Mindezt bizonyára a ház méltóságának megőrzéséért, holott már annak a háznak is több méltósága van, amelyiknek piros lámpa van az ajtaja fölött, sőt, ha belegondolunk, a parlament annak a nyomába sem érhet. Ott legalább kimondják, mit árulnak, ami maga a tiszta morál és becsület, innen nézvést Kövér pedellus madámnak sem jó, illetve azt kellene megvizsgálni, egyáltalán mire alkalmas a handabadázáson és fenyegetésen kívül. A parlament rég eljátszotta a jogát, hogy kapcsán bárminémű méltóságról és jó hírről beszéljünk, már csak azért is, hogy az ellenzék bántását befejezzük, mert jórészt fideszisták vannak benne. És tudjuk, hogyan jár akármi is, ahová ők beteszik a lábukat.

Egyszerűen elkezd rohadni. De, hogy ez el ne vegye virágzó örömeinket, azt az emléket teszem itt ki mindenki elé, hogy minket a mi osztályfőnök urunk annak idején a nyakunk, gerincünk vagy más testrészünk óvása miatt félévente ültetett az osztályban jobbra illetve balra, hogy így váltakozó irányból nézhessük őtet, és ne ferdüljünk el. No most, hogy Kövér pedellus ofőnek ilyenre gondja nem lesz, az teljesen bizonyos, viszont, hogy e tekintetben mi tennivalója akad majd, az egyelőre titok. Mert minden okkal történik ezen a kajla világon, hogy ez épp miért, az teljesen homályos, mint a puli valaga az alagútban, vagy netán bármely Fidesz szavazó tudata. Ilyképp a határozat megfelel a követelményeknek.

Egyelőre senki nem kérdezte, erre vajon mi szükség, a csak, nem megfelelő felelet. Lehet, hogy az ülésteremben a lehetséges forradalmi gócok kialakulását elkerülendő történik mindez, de kik vagyunk mi a leendő tekintetes és méltóságos urakhoz képest, hogy fölfogjuk a fölfoghatatlant. Olyan titok ez, ami nekünk nem való, csak a beavatottaknak. Most ordítsak csúnyát, vagy netán bizonygassam, miért hasznos mindezt is megénekelni annyi nagyobb nyavalya mellett? Mondom, hogy belegondolván, elképzelve mintegy az ültetősdit és folyományait, röhögjünk, de annyira, hogy majd beleszakadunk. Ha pediglen nem megy, akkor se szomorkodjunk egyáltalán. Tegyünk rá vastagon, ahogyan az egészre.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum