Látványosan kötött úgymond fegyverszünetet Márki-Zay Péter és Lázár János. A rommá vert ellenzéki miniszterelnök-jelölt, és az újra kormányzati pozícióra vágyó rókaképű annyit is ér. Gusztus dolga, hogy erről ki mit gondol, mert a világ csak hangulat, mint azt Reviczky Gyula polgártárstól tudjuk, aki csak névrokona a nyalakodó színésznek, de az ilyesmi már nem üti át a közlés kényszerének falát. Ám, mint kitetszik, saját gusztusunk és késztetésünk talán az ész ellenében arra kényszerít, hogy ezt az összeborulást megénekeljük, mert okádhatnékunk van a PC-től. Főleg azok után, hogy ez a kettő aztán teli pofával szidta Gyurcsányt. Fröcsögve.
Lázárnál ez alapeset, Márki-Zay is erre fűzte fel az életét a kampányban, de idáig elmenni talán mégsem kellene. Pedig nem vagyunk Gyurcsány-fan, egyáltalán senkinek nem vagyunk a rajongója, jó, talán Tom Waitsnek és a hasonlóknak 2Pacig bezárólag, de ez jófajta esztétikum, míg emez meg morál és gyomor. A praktikum felől közelítve, s mint ahogyan a látványosan eggyé váló két alak állítólag a jó hódmezővásárhelyi polgárokért cseresznyéznek eztán egy tálból, formailag ugyan talán megáll, de egyéb ítélőszék előtt egyáltalán nem. A NER-ben pedig ez utóbbiak a hangsúlyosabbak, ha az emberben maradt még abból valami, ami azelőtt volt.
Innen nézzük a dolgokat, mert nézni csak innen lehet, ha az emberben pislákol még kérlelhetetlenség, ami Márki-Zayban és az ellenzéken cuzammen – kivétel Hadházy – nem. Ahogy elnézzük, sorra köttetnek meg a pitiáner és mocskos paktumok a NER-el azzal a körítéssel, hogy a választókért felelősséget vállalva és az ő ügyüket képviselve kell beülni a parlamentbe, ezzel legitimálva, és a demokrácia álcáját húzva a diktatúrára. Minden ellenzéki maga dönti el, hogy ehhez az arcát adja vagy sem, mert minden ellenzéki tudja, hogy bábu csak Orbán színpadán, tehát innentől fogva ez tisztán morális kérdés. E téren pedig az ellenzék zöme megbukott.
Olyan látványosan azonban, és önmagát szembe köpve, mint Márki-Zay, egyik sem. A Lázárral tartott közös sajtótájékoztató, és annak hangsúlyozása, hogy megtalálták a közös nevezőt és ügyeket, amelyek mentén a polgárokért együtt tudnak működni, annak a deklarálása, hogy Hódmezővásárhelyt innentől Lázár irányítja azon egyszerű oknál fogva, mert nála van a kassza kulcsa. Márki-Zay tehát föladta a várat, más szemszögből lepaktált a gonosszal, mert mindezek után kis túlzással Orbán fogja megmondani, hová rakhatnak új térköveket a városban. És mindennek megkérik az árát, a tanúval szólván, egyszer majd kérünk magától valamit, Pelikán-Zay elvtárs.
Az újabb kétharmad után tudtuk, hogy így lesz, s ha rossz kedvünk nagyobb volt, mint az előző háromnál, akkor annak okára most jöttünk rá. Ez pedig a visszavonhatatlanság és végelegesség érzete. Mert míg eddig azzal az érzettel vágtunk neki az új és még újabb NER-es éveknek, hogy a végén ott lesz egy választás a változás ígéretével, ez a reményünk ezúttal végleg elveszett. Az ellenzék, amelyik már a kampányban elkezdte fölzabálni önmagát, mostani tevékenységével legitimálja a NER-t, és választói szemmel nincs erkölcsi alapja arra, hogy négy év múlva valamilyen változtatási igénnyel előálljon. Eljátszotta a jogait, mint Vladimir és Estragon Beckettnél.
Nekünk sem jön el Godot soha már. Visszatéve a kályhánkhoz, míg tudomásul véve, de meg nem engedve Márk-Zay és Lázár összeborulását a fentebb részletezett folyományokkal, és csak a ráció felől érezve a méla undort és megvetést mindkét bohóccal szemben, a közös gyurcsányozás morálisan tarthatatlan. Márki-Zay, a nagy ellenzéki „harcos”, aki át akarta harapni Orbán torkát, most nekilátott nyalogatni azt. S míg a manus önmagában érdektelen, mert majd elszámol a lelkiismeretével ha tud, a tágabb üzenete ennek tényleg az, hogy a NER valóban elterült, és gőzöl, mint a tehénlepény. Ezt látjuk körülnézve, biccentve és nem remélve.
Vélemény, hozzászólás?