„Három nap múlva békemenet, én ott leszek” – üzente a kedves vezető a híveknek mintegy biztatásként, vagy épp saját magának. Hogy az övéi közt lehet nagy mennyiségben, ahol nem kérdezősködik senki, ellenben a rajongás olyan töménységben üli meg a levegőt, hogy az csorog majd a hóna alatt, és uram bocsá’ a gatyájában is, mint jófajta izzadság, ott kígyózik csiklandón a lába között le, egészen bele a zoknijába. Az ember szereti otthon érezni magát a világban, kinek elég ehhez egy pad a tölgyek alatt, másnak nem. Mások úri lócsiszárok csak.
Mielőtt elábrándulnánk teljesen a várható gyönyöröktől, idepofátlankodik nekünk a logisztika, hogy a kedves vezető hol kap helyet a sorban, és bírja-e majd az erőltetett menetet, vagy esetleg besorol egy éjszínű, páncélozott géperejű jármű a talpasok közé, ezt senki nem tudja. Többedíziglen nem világos a forgatókönyv, mert és ugyanis a békemenetelők szándékaik szerint végigkígyóznak a bűnös Budapesten, majd pediglen becsatlakoznak a központi ünnepségbe, ahol is meghallgatják a kedves vezető kappanhangú uszítását, amit ilyenkor szokott.
Kétpéldányú lesz a kedves vezető talán, ez a méla tárgya, mert és ugyanis nem lehet egyszerre benne a sorban és ugyanakkor szemben vele a pulpituson, vagy netán vár ott az emelvény a mikrofonnal, és ő mint hableány, kikel a tajtékok közül, átverekszi magát csizmadiákon bayereken és a többin, a vállukon át mászik fel a mikrofonhoz, hogy szóljon nekik, hogy visszhangozzák völgyek és egek, hogy előre megy és nem hátra, ami bizonyos. Nehezen áll össze ez így, hacsak nem az van, hogy a vezér nem is lesz ott a sorokban, és hiába várják őtet, hogy megérinthessék a kabátja szegélyét.
Mondom, különös lesz ez, főleg, mert hatszázötvenezer vonulót várnak a békebajnokok, s ha még vágyaik túlzóak is, de jó a szívünk, és megengedjük nekik, hogy akkor nem fél-e a kedves vezető, hogy agyontapodják őtet a sorban a békebajnokok, ilyenek. És még, hogy ez a sor mahomet, ennyi sok ember olyan végeláthatatlan, mint az orosz konvoj vagy menetoszlop Kijev felé haladva, akik is lánctalpakon mennek fegyverteleníteni, ami olyan nonszensz, mint hogy ez békemenet. Inkább uszító fölvonulás, amire garancia Bayer maga.
A jótollú, mindenféle keresztes és önkormányzati lakásos szervező és közös hang (annyapicsa, rohadékok és egyéb rózsaszín lányemlékkönyv stíl felkentje) mos vagy soha hangot ütött meg. Szerinte, ha most nem menetelnek, akkor máskor már késő lesz, itt az idő, most vagy soha a menetelésre, ami nehezen értelmezhető, mert netán kiesik a lábuk holnapra vagy elfogy a bakancstalp, esetleg netán mifene. A baloldal rájuk tör mint nemzeti menetoszlop, és jön a rezsi meg a sok homokos. Tehát módszertanilag nehezen érthető a világvége nyüszítés, de két kurvaannya közé épp elfér.
Mindez pedig a jobboldali morális fölény, ami fölkentség hömpölyög át a városon, lehetőleg nagy ívben elkerülve a másikakat, ahol az a lengyel bratanki szólal fel, aki nem is oly rég még az erkélyen kvaterkázott letekintve a kedves vezető birodalmára, csakhát a becsület, ami kitelt de olyannyira, hogy belőle mára semmi nem maradt. Az ódium van ma csupán, hogy a békekonvoj vagy békemenetoszlop hittevés, önmaguk kijelölése mint Európa páriáié, és ez is megy, ez is elfér. Sőt, fennhangon hirdetendő, mi vagyunk, akik a dúlást képviseljük a klubban, mint elefántcsorda a porcelánosban.
Mert és ugyanis, lehet a menetoszlop hatvan kilométeres akár, mondom, mint az oroszoké Kijev alatt, a gyalázat már rajta ül, és beletelepszik, ahogyan a kedves vezető megmerítkezik az övéi közt, mint mocskos forrásban. No most, mint kitetszik, ez egy szuszra szakadt ki fékek nélkül, hogy az ember a szuperegójában ügyelt a nyomdafestékre azért, mert a nemzetvesztő menetoszloposokat nem akarta megbántani nagy keresztényi érzékenységükben, de a végére csak kibukik a sója, hogy mégis kik ezek, és mit is akarnak, kígyózva a városban éltetni a gonoszt, ami nem komilfó egyáltalán.
Vélemény, hozzászólás?