Szamizdat Tatabányán

Mint emlékezhetünk, a tatabányai Fidesz az őszön egy rendeletben megtiltotta, hogy az önkormányzat saját ügyeiről akármilyen hivatalos felületen (újság, tévé, rádió vagy akármi) hírt adjon, illetve beszámoljon, a tatabányai Fidesz tehát egy fekete lyukat csinált az önkormányzatból, ahonnan ki semmi sem szivároghat. Ilyen tilalom alá esik a közgyűlések közvetítése is, a tatabányai választópolgárok tehát bolyonganak a ködben, fogalmuk sincs, mert nem lehet, ki és hogyan dönt az ügyeikről. Majd kiderül valahonnan, szájhagyomány, kisbíró és egyéb feudális közlési formák által.

A polgármester – akivel a Fidesz ezzel a rendelettel ki szeretett volna cseszni – túljárt a basáskodó képviselők eszén, és saját költségén a saját Facebook-oldalán kezdte közvetíteni a város közgyűlését, mint valami összeesküvő partizán. Beláthatjuk, hogy ez az állapot messze van az ideálistól, amelyben törvény írja elő a tájékoztatási kötelezettséget az önkormányzatok számára, de a helyi Fidesz – akárha az országos – törvényekre, jogra, ilyenekre magasról tesz, ha pitiáner bosszúról vagy a saját érdekeiről van szó. Tatabányán tehát visszatért a szamizdat kora.

És e ponton jut eszünkbe a kedves vezető szintén szamizdatnak nevezett sorozata, amit a kormany.hu oldalon futtat közpénzből, a lehető legnagyobb támogatással és nyilvánosság mellett. Ez azt mutathatná, hogy őszentsége nincsen tisztában a szamizdat fogalmával, viszont ennyire azért nem hülye, csupáncsak aljas. Rémlik neki, hogy amikor ő forradalmárnak hazudta magát, viszont csak KISZ-es volt, a nagyfiúk valóban éltek ilyen eszközökkel Kádár ellen, ő azonban soha, és mégis ő állt oda ordibálni, hogy ruszkik haza. Ki érti ezt? Ezért is vagyunk ott, ahol.

Ugyanott, vagy még galádabb állapotban, mint Kádár bukásakor, és ezen a ponton tehetnénk fel a kérdést, hogy merre is megy ez az ország, mert, hogy nem előre, az bizonyos. Ezért fordulhat elő az a számunkra biztató, ám kies hazánkról lehangoló bizonyítványt kiállító tény, hogy az EBESZ választásaink teljes körű megfigyelésére készül, mintha valami banánköztársaság volnánk, és ebből fakadóan valószínűleg – illetve minden bizonnyal – azok is vagyunk. Erre utal a tatabányai incidens is, amikor a hatalomnak nem tetsző polgármestert teljesen el akarják hallgattatni.

És el is érünk a miniszterelnök-jelölti vitához is, amelynek megtagadása újabb fejezethez, mérföldkőhöz érkezett tegnap, mikor is Dömötör Csaba államtitkár sok mocsok mellett előállt a végső érvvel, miszerint az emberek nem szeretik, ha a politikusok vitatkoznak egymással. Itt minden bizonnyal a Fideszen szocializálódott emberekre gondolt, akik azt veszik jó néven, ha a Párt megmondja nekik, mit kell gondolni a világról, és ebbe minden apróság bezavarhat. Tatabányán például a közgyűlés közvetítése, vagy annak az általános tudása amúgy, hogy az országban élnek szegények.

A Fidesznek nem jó, ha kiderülnek dolgok. Ha belegondolunk a magyar sajtóviszonyokba, a nem a Fidesz holdudvarába tartozó orgánumok nagyon közel állnak a szamizdat-léthez. Anyagi kiéheztetés, velük szóba nem állás, eseményekről kitiltás és más cuki kurvaságok, amelyek a törvényen kívüliség létállapotára utalnak. Ez a baloldali médiafölény lényege, és többek között ezért is akarnak hozzánk érkezni az EBESZ emberei nézelődni, hogy mi folyik itt. Mint Fidesz-közlésekből tudjuk, a baloldal „be akar avatkozni” a választásokba.

Ez csupán annyit jelent, hogy nem szeretné a Fidesz győzelmét, és ezért tenni óhajt, de az ellenszél hatalmas. Mondhatni orkánerejű, mert ahogyan a tatabányai példa is mutatja, a Fidesz azt hiszi, mindent megtehet, és a jelek szerint nem is fél megtenni akármit vagy bármit is. Az elképzelhetetlent. Ám, amíg Tatabányán a polgármester minden tőle telhetőt bevet az elkendőzni óhajtott nyilvánosságért, miniszterelnök-jelölti vitát folytatni egyedül nem lehet, mert azt monológnak hívják, és az Orbán műfaja a Kossuthon és minden egyéb felületen.

Orbán állítólagos szamizdatjai is ilyen kontroll nélküli ömlengések, és nincs ami gátat szabhatna nekik, hacsak nem az érdeklődés totális hiánya. Viszont ott tartunk, hogy az is teljesen mindegy. Azoknak – nekünk –, akik látják az ország hatalmas bajait, nem oszt és nem szoroz, mit hazudozik össze szamizdatnak nevezett közpénzen, másoknak, a hívőknek pedig minden egyes szava maga a kinyilatkoztatás. Akkor is, ha épp délben az ellenkezőjét mondja a reggeli állításnak, minden mindegy, mert a szavaknak már nincs értelme. Radioaktív érzelmi sugárzása van, ami mindent fölemészt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Szamizdat Tatabányán
  1. Jane Doe szerint:

    Szamizdat.
    Valamiért azt gondoltam úgy kb 10 évvel ezelőtt, hogy ez – mint fogalom – sem kerül elő többé a közbeszédben. De előkerült…, és tudjuk jól, hogy miért, vagy ki miatt.
    Igen, most van ismét a szamizdat kora…, meg a Nyomtass te is…, mint baloldali médiafölény.
    Sebaj. Felkészül: a beszélő. Nem a nagybetűs Beszélő.
    Hanem a rácsos.

  2. Yeti szerint:

    Simicsdat legfeljebb, még ha el is tűnt a fickó közben a lefolyóban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum