Erős bástya a mi hazánk

Tetszenek tudni ki az a Cem Özdemir? Ő a német szövetségi kormány mezőgazdasági minisztere, a deutsch Nagy István, aki ahelyett, hogy mindenféle német műtrágyagyárosokat fenyegetne, hazájabéli Bigéket, a fiatalokat arra inti, hogy „senkinek nem kell szétszívnia az agyát”. Mindemellett annak örvendezik, hogy „a német mezőgazdaság is termeszteni fogja ezt a haszonnövényt, és ezt nem tilthatja meg többé a Kereszténydemokrata Unió (CDU)”. – A kenderről beszél, a kannabiszról, amelynek fogyasztását az új német kormány engedélyzeni óhajtja az ottani fiataloknak, akik ettől minden bizonnyal el fognak kárhozni, mert ők nem ismerik a szabad pálinkafőzés boldogságát.

Németország Neria számára elveszik teljesen. Most, hogy ilyen libernyákok uralma alá került, aki fajtát amúgy a kedves vezető a hátán szokott cipelni a csatatéren, de most nincs ott, hogy fölkapja ezt az Özdemirt. Ez is, hogy Özdemir. Már a nevéből is kitetszik, hogy migráncs a miniszter, valami török turbános, és lám, itt is van az eredménye, nekilátott lerombolni a kereszténységet, elveszejti a német fiatalokat, az az ország már most maga a fertő, pedig alig is kerültek hatalomra ezek az újak. Nekik egyébként Varga igazságügyis, mint Orbán előre tolt helyőrsége már üzent, miszerint „Németország tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását”, mintha ez az Özdemir a magyar keresztény fiatalok szájába tuszkolná a dzsointot.

Nem erről van szó persze. Varga sem így gondolta, mert nem kellett gondolnia sehogyan sem, mivelhogy Németország az ég egy világon semmit nem akar kies hazánkra kényszeríteni, lévén az az Unió. Ő a kényszerítő, erőszakoló, nemzeti identitásunkba gyalogló bankár, aki azt szeretné, ha a pénze kell, akkor a kirakatot ne verje be a magyar pusztai horda, ámde beveri. Mint ahogyan Magyarország szuverenitását a németektől nem most kell óvni, hanem ezt a Fidesz által bálványozott Horthynak kellett volna megtenni annak idején, de esze ágában sem volt. Ez ugyan történelem, de máig ható folyományai vannak, szellemi táptalajt adnak fideszéknek, onnan bimbózik a mocskos lelkük nekik, a nem Bige-féle műtrágyától.

Ez az Özdemir egyébként – hogy visszatérjünk kiindulópontunkhoz – egészen normálisan, hogy úgy ne mondjuk, pragmatikusan viszonyul a kannabiszhoz, dzsointhoz, ugyanis kifejtette: „A legalizálás így erősíti a fiatalok és a fogyasztók védelmét, és tehermentesíti a rendőrségünket, amely a kemény drogok feketepiacára összpontosíthat”. Minden érzelemtől mentesen igaznak tűnik a német miniszter gondolatmenete, és nincs ezzel így a világban. Nem a vesztébe induló germánok ez elsők a legalizálással, de itt elbúcsúzunk a német minisztertől, mert témánk – bár olybá tűnhet – egyáltalán nem a fű és az ahhoz való viszony, hanem sokkal inkább az ontológia, és itt úszik be a képbe Svájc.

Az ország, ahol Ráhel hercegnő magániskolában tanult, ahová a Fidesz potentátjai gyakorta bankolni utaznak, a magyar krém kapcsolata tehát az alpesiekkel szoros. És arra kíváncsi az ember, aki kaján, hogy most meg mi lesz. Mert és ugyanis januártól Svájc maga Szodoma, keresztény ember oda az új évben be nem teszi a lábát, ott az anya nem nő, az apa nem férfi, ott vége lesz a világnak teljesen, a fiúknak nem lesz kukijuk és a lányoknak sem puncijuk. Őrület. És épp a szent karácsonykor voltak képesek bejelenteni, hogy januártól csak úgy minden svájci besétálhat egy hivatalba, és megváltoztathatja a nemét, a nevét, meg minden. Pláne tizenhat éves kortól, és hormonterápia, orvosi kezelés, egyebek nélkül, csak a hasára ütve.

Mi van itt, illetve mi történik ott, kérdezzük keresztényi lelkünkben megzavarodva, pedig csak annyi, hogy személyes szabadságként kezelik a nemi önrendelkezés kérdését. És plánesőt, ezek az alpesiek nem is az elsők, ugyanis Svájc ezzel Írországot, Belgiumot, Portugáliát és Norvégiát követi, illetve és ugyanakkor például Dániában, Görögországban, Franciaországban és Spanyolországban sem szükséges orvosi beavatkozás a nemváltoztatáshoz. Ebből is látszik, hogy a világ rajtunk kívül lévő és álló része megőrült, és a saját vesztébe rohan, míg mi viszont stabilan ücsörgünk a trágyahalmon, és hallgatjuk a Fidesz-KDNP hőbörgéseit meg visításait, amit viszont mi magunk mindezek után voltaképp göcögésben eltelve figyelünk.

Milyen rövid is volt ez a karácsony, és lám, mennyi minden történt ezalatt. A kedves vezető alig is igazította el a híveket, miszerint a bejgli zabálásának sorrendje a mákos, diós, aztán meg újra mákos, tehát boldogok voltunk itt a kerítésünk mögött, míg jól láthatóan a világ rajtunk kívül álló része megzavarodott, vagy épp kezd megjönni az esze. Gusztus, vagy filozófiai nézőpont kérdése az ítélet, illetve ugyanezen tényezők szerint dönthető el az, hogy mint Varga miniszter, csattogtatjuk a fogunkat a németekre, mert ott nekünk nem tetsző dolgok történnek, vagy pediglen megértjük, hogy igazság is többféle létezik. Annak belátására ugyan vajmi kevés az esély, hogy ne a mi igazunk tűnjék a legigazabbnak, de a pofánkat azért befoghatnánk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum