Rákosi pajtás csendesen mosolyog

Amikor ez ember olvassa a NER sajtójának zászlóshajóit, amelyek nem olvasottságukkal, nem is cizelláltságukkal, mondanivalójukkal és szakmai nagyszerűségükkel, hanem leginkább ordításukkal (mert írásban is lehet ordítani) tűnnek mérv-, és hangadónak, akkor legelőször a nyelvezetük tűnik fel. Kialakítottak maguknak egy lingua francát, amellyel a megcélzott, nem különösebben habitált – tehát faék egyszerűségű – közönségük felé közvetíteni óhajtják az egy üzenetet, amit talán legfrappánsabban úgy írhatnánk le, egy az Isten, Fidesz, és Orbán az ő prófétája.

Ez a nyelvezet a dicstelen elődök, úgymint Wölkischer Beobechter és Szabad Nép legocsmányabb elemeinek keveréke, hogy amikor az ember mondjuk Origót olvas – vagy a többit – megüli őt valami rossz, ahogyan a betűkből szivárog elő a gonosz, és az említett orgánumok kisstílűségére, hazugságaira, vonalasságára, uszítására, a belőlük áradó gyűlöletre, vezérimádatra és beszűkült tudatra ismer. A fasiszta és a kommunista stílusból is a lehető legrosszabb hagyományokat elegyítik a Fidesz-lapok, hogy az ember azon gondolkodik, mennyi idő ezt a stílt megtanulni és készségek szintjén űzni.

Vagy csupán lélekállapot kérdése az egész. Hanem most Nagy István agrárminiszter. Aki ugyan nem újságcsináló ember, de a brancs tagja, tehát a lelkülete egyenszabású, a gondolatai is egy ütemre járnak, mert a Fidesz-egyház tagja ő is. Ő utat mutatott nekünk ebben a bábeli (fasiszta, komcsi) nyelvi zűrzavarban, és olyan tisztán jött elő belőle a Szabad Nép hangja, hogy Rákosi pajtás álmában csendesen mosolygott, mi pedig eltátott szájjal olvastuk, hogy akkor most mi van. Bige László van, aki nem maffiatag, következésképp böki a csőrüket, és – gondolom – jól jönne az üzeme egy csókosnak. Így már rég kiadták a jelszót: Bige Lászlót ki kell csinálni.

Nem részleteznénk a műtrágyás kálváriáját, amit eddig megtett, most azonban Nagy István agárminiszter szintet lépett, amikor a következők jöttek elő belőle: „Bige László műtrágyakartellezése felbecsülhetetlen kárt okozott a magyar gazdáknak és fogyasztóknak. A nagyvállalkozó hét éven keresztül nemcsak a magyar gazdákat, hanem minden magyar kenyér, gyümölcsöt és zöldség vásárlót megkárosított, hogy extra profithoz juthasson.” Íme, nyájasaim Nagy István szájából a népnyúzó imperialista képe, már csak az hiányzik, hogy az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt, és még a békaemberek, természetesen. Meg a Pobjeda.

Még azt is olvashattuk a miniszternél, hogy a népnyúzó imperialista kész a gazdákat korlátozni a műtrágyához való hozzáférésben. Illetve előtte már arról is volt szó, hogy az állam kész átvenni a gyár működtetését, azaz, alakul az einstand, az egyik csókos már dörzsöli a tenyerét, hogy fillérekért jut milliárdos bizniszhez, de ez így megy. Ez ilyen. Jelen házi feladatunk azonban nem a NER erkölcseire noch dazu erkölcstelenségére kíván rámutatni, hanem annak nyelvezetével bíbelődik. Bár a nyelv meg a gondolat kifejezése, és így áll előttünk Nagy István lelke mégis a maga pőre valójában, és azon tűnődünk gonosz-e. Vagy csak ostoba. Vagy együtt.

És ez sem igazán érdekes, mert aki Orbánt szolgálja, az így is, úgy is elveszett, Isten és ember előtt meg nem áll. Viszont azon már inkább kell merengeni, hogy micsoda héroszi föladat lesz nyelvünket a dúlás után helyre állítani, megszabadítani a csatazajtól, visszaadni a szavak elveszett és átalakított jelentését. Egyáltalán, hogy érdemes legyen újra magyarul és szégyen nélkül létezni. Addig is aggódva figyeljük Bige László – és gyára – sorsát, mert nagy valószínűséggel Nagy István megszólalása nem a vallomás volt, hanem már az ítélet. Mondom, Rákosi pajtás szélesen mosolyog, felhők szállnak az égen, és lehetnék én is kamikaze.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum