Balog páter próféta lett

Nagy valószínűséggel azt még maga Balog páter is tudja, ha belenéz lelkének legmélyebb, titkos bugyraiba, hogy a büdös életben nem lett volna püspök, ha előtte nem a NER minisztere. Egyháza azonban volt annyira haszonelvű – ami egy egyháznak nem dicsekedni való tulajdonság –, hogy püspökké válassza őt a vele járó hozomány reményében, és nem is kellett csalatkoznia. Ömlik az apanázs, amit Balog páter immár püspökként természetesnek tart, mondván, hogy el tudják végezni a rájuk rótt feladatokat. De láttuk már Balog pátert árva gyerekeket etetni, amiben nem volt semmi köszönet egyáltalán.

Berekfürdőn tartottak zsinati ülést a reformátusok, ott örömködött megnyitó beszédében püspökünk, utalva egyházának normálisabb tagjaira, mert – mondta Balog – vannak, akik attól tartanak, hogy az állami pénzforrások elfogadása valamifajta lelki függéshez vezet a mindenkori kormányzattól. Ez azonban belső szabadság kérdése, a támogatást pedig úgy kell elfogadni, hogy „ez nekünk jár”. Érdekes nézet ez a XXI. században, ám nem ezzel foglalatoskodunk ma, hanem csak utalás szintjén érintjük kies hazánk állam-egyház viszonyát, ami szöges ellentétben áll azzal, ami kívánatos volna.

Hogy az egyházakat tartsák el a hívek, és ne a más pénzén ájtatoskodjanak. Úgy én is tudok, illetve jónak lenni is, mégpedig hitetlenül és a sajátomból. Nem vagyunk egyformák, miniszter sem voltam Orbánnál, nagy valószínűséggel ezért pislákol még bennem a lét türelme, míg Balog páter nyílegyenesen halad előre a sötétségbe. Nem volna ez kötelező, nem is kívánalom, de vannak alkatok, hogy úgy ne mondjuk, gyenge jellemek, akik lubickolnak a szellemi sivatagban, mint például Kásler is, aki tízparancsolattal akar gyógytani, akárha maga volna Jézus.

Vannak ilyen lélekállapotok, amelyek fölbuknak az árból. Balog páter a pénzügyi örömködések mellett prófétai állapotba került, akárha a Brian életében emelvényeken szónokló bozontos alakok („boldogok a sajtkészítők”, illetve súlyosabban „és akkor eltűntek a dolgok”), így a járványról is kifejtette a véleményét, miszerint ugyan nem Isten büntetése, de az istentelen élet folyománya, és innen nézvést tök mindegy, a lényeg a hatalmas, lázas látomás. „A határokat nem tisztelő embert figyelmezteti a járvány, aki azt gondolja, hogy büntetlenül át lehet lépni a teremtési rendben gyökerező határokat, lehet röpködni a világban, át lehet lépni a tudományok, a nemzet, a család határait”

Ilyeneket mondott Balog páter, és nehezen belátható, mire gondolt, amikor a nemzet és a család határainak átlépésére utalt, és a teremtés milyen rendjére. Szóval innen látjuk a páterben Izsajást, de, ha mosolyogni akarunk, Jónást inkább az Orbán nevű cet gyomrában, aki valahogyan ugyanazt öklendezi fel, mint a gazda. Mert a pénzügyi örömködésből látjuk, még mindig Orbán a gazdi, akitől a függést Balog páter püspökként sem tudja feledni, sőt, ilyen dumákkal törleszt és törleszkedik. De ez legyen egyháza azon tagjainak nyomora, akik éppen ezért választották őt püspökké, de most már cseszhetik. Korpák lettek a disznó foga alatt.

Ám, hogy Balog páter más szemüvegen át nézi a világot, abból is kitetszik, a történelem is másképpen van nála mint a valóságban. Bár aki Dózsa László 1942- nívóhoz szokott, attól ez nem váratlan. Azt mondta ugyanis nagy okosan, és itt még inkább kibukott belőle a próféta, hogy „ilyen globális, az egész világot érintő válság utoljára az őstörténetben volt, Bábel tornya vagy az özönvíz történetének idején”. Ez annyira szép, hogy ószövetségi kifestőkönyvbe való azzal, hogy Balog páter válságfogalma mit is takarhat, ha az özönvízig kell visszamennie hasonlóért. Tudnék sorolni párat néhány évtized távolából is, de nem ugyanazon a földön élünk.

Mindegy is, az a lényeg, hogy olyan tudással lettünk gazdagabbak, ha nem lépjük át a nemzet és a család határait, akkor baj nem lehet. Ezt fordíthatnánk úgy is, hogy mindenki maradjon a barlangjában, ahová megszületett, de tudjuk, hogy a páter a melegekre és a libsikre gondolt, akik mindent összekevernek, és az ilyen káoszban arat a halál. De, hogy mennyire következetlen, utaljunk arra csak zárásként, hogy miként emlékezhetünk, a világban röpködőket is okolja a bajokért, és akkor minden külön értesítés helyett csak, annyit mondunk: nem is kormánygépek. Ugye, mennyire más a dolgok fénytörése így? De ez is mindegy, mint ahogyan minden is már.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum