Orbán kutyái

Tegnap megjelentek a köztereken a legújabb nemzeti konzultációt kísérő kék plakátok. Ezek pedig annyira primitíven abszurdak, hogy a róluk tudósító sajtóorgánumok megírták, először tréfának, a Kétfarkúak heccének hitték a dolgot, és jó időnek kellett eltelnie, mire felfogták, rádöbbentek mintegy, hogy ez nem vicc, móka és kacagás, hanem a valóság. Annak viszont a legalja. Ha majd egyszer, ennél boldogabb időkben visszaemlékszünk – vagy a szerencsés utókor – az Orbán-korszakra, akkor a kék plakátok előkelő helyet foglalnak el a rettenetben, így ezek is.

Mert és ugyanis a kék plakátok evolúciójában eljutottunk a holocénba, ahol lassacskán eltűnnek a szavak, lecsupaszított érzelmek vannak csupán, amelyek bizonyos ingerekre működésbe lépnek, mint Pavlov kutyáinak nyáltermelése a csengőszóra. Ezeken a kék plakátokon a legfrissebb nemzeti konzultációból kiragadott kérdések, állítások, sugalmazások szerepelnek, és egy hozzájuk illesztett emoji, amely a maga egyszerű módján mutatja, mit kell reagálnia rájuk a nemzeti érzelmű delikvensnek, hogy reakciói a rezsimnek tetszők legyenek. Ilyet még Goebbels sem tudott.

Ez már az alatt van. Ha ezen a kitaposatlan ösvényen haladunk tovább, eljuthatunk oda, hogy Soros nevéhez kapcsolódva egy áramütést mérnek a páciensre, hogy mindenképp vicsorogjon, Orbán ábrázatát mutatva pedig csokit adnak neki, hogy szerelemtől eltelve tudjon csak rá gondolni. Pavlov a kutyáiban a csöngőszóval felfedezte a feltételes reflexet, amit Orbán ezekkel a plakátokkal a magyari lakosságban akar manipulálni magának tetszően. De ez állati szint, az ösztönök világa, így, ha Orbán-hívő lennék, akkor ezt azért már kikérném magamnak.

De nem akad majd közöttük egy sem, aki ezt megtenné, inkább eltelten göcögnek és tapsikolnak, hogy a lipsik megint milyen jól megkapták, és közben lassan már tényleg folyik a nyáluk. Nem veszik észre, hogy Orbán nem is idomított, hanem az ösztönök által manipulált kutyái, amit jobboldali erkölcsi-, és kultúrfölénynek neveznek, pedig csak ugatás, vonyítás a holdra. Mindig is tudtuk, hogy a rezsim célja a lakosság elbutítása, lehülyítése arra a szintre, amikor elegek neki a jelszavak, amelyektől és amelyeknek engedelmeskedik. Ezek a mostani plakátok ennek a tárgyi bizonyítékai.

Ez az út a semmibe vezet, amelyben ostorpattogtatásra ugrálnak a tömegek, de ez az a szint is, amikor vezényszóra falkában támadnak, bár ezt már lehetett tapasztalni 2006-ban is, ami ocsmány tombolás ma hős forradalom, az autógyújtogatók, Tv-székház kifosztók pedig kárpótlandó nemzeti hősök. De innen érthető a savval fenyegető bácsi, az esernyővel kardozó néni, s amíg az ilyesmit mindezideig elszigetelt jelenségnek vélhettük, szerencsétlen véletlennek, az ilyen dresszírozás után általánosnak lesz mondható, úgyhogy az Isten irgalmazzon nekünk, bár Havel ezt már nagyén régen megmondta.

Fölösleges ezt az egészet tovább ragozni, olyan egyszerű, mint az egyszeregy. Viszont azoknak a nemzeti érzelmű honfitársaknak, akik momentán még képesek felfogni a szavak értelmét, Marquez bácsival magyarázom el, mi vár rájuk, ha tovább követik az őket kutyának néző, és velük úgy is bánó vezérüket. Bár tudom, hogy ez nem Wass Albert, de azért nagyvonalúan mégis nem árt beleolvasni, hogy mindenki lássa a jövendőt. Ez itt, hölgyeim és uraim a varázsgömbünk, amely megmutatja a bambaság iszonytató útját. Jó szórakozást:

„Aureliano azután kitalált egy módszert, amely hónapokon át megóvta őket az emlékezet kihagyásaitól. Véletlenül jött rá. Mint gyakorlott virrasztó — aki úgyszólván elsőként hagyott fel az alvással —, tökéletesen kitanulta az ötvösművészetet. Egy napon a kis üllőt kereste, amin a fémeket szokta kalapálni, és nem jutott eszébe a neve. Apja mondta meg: üllő. Aureliano felírta a szót egy papírdarabra, és gumiarábikummal a kis üllő aljára ragasztotta: üllő. Így aztán biztos volt, hogy többé nem fogja elfelejteni. Nem is gondolta, hogy a feledés első tünete ütközik ki rajta, hiszen a szóban forgó tárgy nevét nehéz volt megjegyezni. De néhány nap múlva rádöbbent, hogy szinte mindig meg kell erőltetnie magát, hogy eszébe jusson valami a laboratóriumból. Ettől fogva mindenre ráírta a nevét, és elég volt elolvasnia a feliratot, hogy ráismerjen. Amikor apja rémülten közölte vele, hogy még gyermekkora legnagyobb élményeit is elfelejtette, Aureliano elmondta neki a módszerét, amit aztán José Arcadio Buendía az egész házban s később az egész faluban is bevezetett. Festékbe mártott izsóppal minden tárgyra ráírta a nevét: asztal, szék, óra, ajtó, fal, ágy, serpenyő. Kiment az udvarra, s az állatokat meg a növényeket is megjelölte: tehén, kecske, disznó, tyúk, jukka, malanga, banán. Hanem a feledés korlátlan lehetőségeit tanulmányozva, lassanként ráébredt, hogy eljöhet az az idő, amikor a feliratokról ráismernek ugyan a dolgokra, de már nem tudják, mire valók. Ekkor bővebb magyarázatokhoz folyamodott. Az a tábla is, amelyet egy tehén nyakába akasztott, kitűnő példa lehetett rá, hogy Macondo lakossága milyen elszántan harcol a feledés ellen: Ez tehén: minden reggel meg kell fejni, hogy tejet adjon, a tejet pedig fel kell forralni, majd kávét kell beleönteni, hogy tejeskávé legyen belőle. Így éltek hát az illó valóságban, amely egyelőre ugyan megakadt a szavak horgán, de menthetetlenül tova kellett siklania, mihelyt elfelejtik az írott szó jelentését.”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Orbán kutyái
  1. Jane Doe szerint:

    Írnám szívesen, hogy hosszú és keserves úton küzdötte le magát a populáció ide, a gyermeteg emojik szintjére, de nem lenne igaz. Ellenben gyorsan és üdvözülten; a minúr szándékai szerint és általa levezérelve, vele egyetértésben állnak most itt, a kiscsoportos óvodások homokozójában, immáron mindenhez is értve adnak boldogan tanácsot és beleegyezést a Gazda minden óhajára és intésére.
    De helyén vannak ezek a dolgok. Az értő olvasásról megadóan lemondtak, írni nem szoktak, csak ikszelni, szavazáshoz, tipp-mixhez éppen elég, minden másra ott az… emoji.
    Ha valakinek kétségei támadnának a Gazda szándékait illetően – mármint, hogy merre irányítja ezt a nem-tudom-milyen-sorsra-érdemes országot -, ajánlom megtekinteni a tegnapi hírt, mely szerint: a NAT-hoz igazítják és lebutítják a tanárképzést.
    Valahogy így épülnek egymásra a dolgok mifelénk.

  2. remete szerint:

    A FIDESZ ZRt. csak alkalmazza a kereskedelemben is honos ötleteket. Az egészen apróbetűs tájékoztatóktól a piktogrammal irányításig. Akár milliókat is visszakaphatnak a gyerekesek! – hát nem olyan ez, mint a leggagyibb tv-reklámok? Akár örök életű is lehet ettől a … Kell lenni a legfelsőbb vezetésben olyannak, aki közelről ismeri ezt a kisgyerekes, mágikus-misztikus világban lubickoló réteget. Amely ugye a fél ország…

  3. Yeti szerint:

    Ha már emoji szinten kell kommunikálni, Kula bá az igazi:
    https://www.emojimeaning.com/img/img-apple-160/1f4a9.png

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!