Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na gyerekek, hónap sétálunk, kirándulunk a városba ki, most, hogy lehetmá mer monta a bácsi a tévébe, hogy legyűrtük a vírusot mind, hogy győsztünk nagyon. Montahogy a teraszok is nyitva mind, makszot se kell hordani, úgyhogy őttözzünk melegen meg rakjon mindenki anyuja uzsonát, mer egész délelőtt kiránduva sétágatunk majd máma. Mire a Pityu, hogy minek vigyük az uzsonát, ha aszt délután kell megenni, mire az Ibojnéni aszonta nekihogy fogja be a száját, merha rosszalkodik, hátraköti a sarkát neki.
Hogy hova hátra, aszt nem monta, mer a Pityu mögött csak a Kisböske állt, gondótam, na, össze lesznek kötözve ezek ketten, akkor nem tudnak kirándulási sétálni a városba ki. Fölsorakosztunk máma reggel, hogy indulunk, elöl az Ibojnéni, asztán a gyerekek, a végén meg a dadus, és halattunk kirándulási sétálva, mikor a sarkon véletlenül főbukkant a papbácsi, az, amelyik szok az oviba bejönni, és hallomám hátul a dadust, hogy na, már csak ez hiányzott. Morogott ott szegény. De annyira örűt a papbácsi meg az Ibojnéni, hogy dejó, mennyünk akkor a tenplomfele.
Mérne mennénk arra éppen, mer ojanmindeggy, hogy merre is megyünk. Morgott a dadus hátulhogy tutta ő, hogy ezlessz, morgott erössen, de csak mentünk a tenplomhoz. Monta a papbácsi, hogy ugyis mostvót a pümkösd, szállt a szentlélek meg ilyenek. A Pityut lekakáta egy galamb, mire monta, hogy biztos a szentlélek vót, ahogyan szát fölfele, de az Ibojnéni aszonta, hogy minnyá kap egy pofont, de aszt nem, hogy gyere ide Pityu, letörülöm rólad a kakát. A dadus pucógatta neki, közbe megérkesztünk a tenplomhoz, és mondja a papbácsi, hogy mennyünk be akkor áhittani kicsit.
A Kisböske sirdogát, hogy aszitte, hintázni fogunk a téren, hogy száll neki a haja majd a szélbe, eszt képzete, mostmeg pisszegtek nekia tenplomba, hogy fogja be a száját, mer száll a szentlélek. Decsak egy denevér vót, csapongott ott a tenplomba nagyon, hogy a Kisböske nekiát visittani, hogy jujj, megeszi őtet a szentlélek, és neikát rohangáni meg csapkodni a kezéve, és a Pityunak se vót akkora most a szája, hanem bebujt a pad alá, hogy onnan ő kinem jön. A Kisböske föborittott egy gyertyatartót, a pabácsi meg mutogatta a nyakába lógó keresztet a denevérnek.
De az nem törődött vele, úgy röpködött, mindaki megőrütt teljessen, és most már mind az összes gyerekek visittottak meg rohangátak, és az Ibojnéni aszt orditotta, hogy csend legyen, meg újra meg újra, hogy csöndet. Dagattak a nyakán az erek, lilút a feje, akkora vót a hangzavar, hogy aszittem, összeborul az egész tenplom. A papbácsi kitárta a tenplom nagy ajtaját, hogy a denevér röpüjjön ki, és ott átak az öreg nénik az ajtóba fura kalapokba, nésztek befele, hogy mi van itt, mi tombol a tenplomba mijen gonosz lélek, vették elő az esernyőjüket, hogy lekardozzák aszt a gonoszt.
De csak a Pityu unta meg a pad alatt, nekiát rohanni kifele, el a denevér elöl. Föllökött egy nénit az ajtóba, kalimpált az a lábaival fölfele, kilátszott a rózsaszín bugyogója, hogy a papbácsi eltakarta a szemét. Orditott már mindenki, erre megszólalt a harang is, kongotthogy rezgett a levegő is bele, a denevér meg fogta, nekiröpűt az Ibojnéni fejinek, hogy elborult az is, már ketten kalimpáltak, szólt a harang, már csődület volt az utcában a tenplom előtt, hogy kit nyúznak odabent. És ekkor elkezdett a dadus nevetni, csapkodta a térdét nevettében, és én is gondótam, hogy na, vára a dömperemmegyek.
Vélemény, hozzászólás?