Novák árja Magyarországa

Nagyon reménylendő, hogy Novák Katalin nem tudja, mit beszél, mert, ha igen, akkor elég nagy a baj. Örvendezett a minap ugyanis, hogy a magyar termékenységi adatok is legalább olyan jók, mint az ojtakozásé, köszönhetően Orbán Viktornak, illetve a Fidesznek. Amióta a családok gondját viselik, szaporodunk. Vagy nem, de ez az összképen nem változtat, úgyis azt beszélnek, amit csak akarnak. Kitalálnak valamit, aztán hozzá igazítják az adatokat, gyártanak hozzá grafikont és szakértők is elmagyarázzák a tévéjükben. „A magyar termékenységi adatok immár második éve jobbak az Európai Unió átlagánál” – mondja nekünk az ablakpucolás nagymestere. Brüsszel csak leshet, a nyugat hanyatlik, Kipcsákia pediglen felvirágzik.

Mindezzel még baj nem lenne, az ember megtockolja a néni fejét, ügyes vagy Katika, kész a házi feladat, eridj játszódni a térre. Ezt a mi újabb diadalunkat azonban olyan toldással egészítette ki a szaporodási nagymester, ami miatt elengedő jóindulatunk elillan, és itt jön, hogy nem azt mondta, vagy nem ezt akarta mondani csak így sikerült, azt azonban cseszheti, hogy krisztusian elnézők leszünk vele, hogy bocsássunk meg neki, mert nem tudja, mit beszél. És itt jön a kiinduló tétel, ha viszont igen, akkor morcosan lefasisztázzuk az ablakpucolás nagymesterét arra figyelmeztetve, hogy erősen nácul is már a néni. Sőt kérdésünk is van, hogy erre az irányra gondolt-e eszméi fejlődésében, vagy csak pofázik összevissza.

Novák Katalin, miközben a mimagyarok szaporodási diadaláról tudósít, egyben árja, fehér és keresztény Magyarországot is vizionál, amikor afelett örvendezik, hogy ahol Nyugat-Európában a győzelmes magyarnál jobbak a termékenységi mutatók, ott ezt nem a „honos” népesség gyarapodása, hanem a más országokból érkezett anyák szülései okozzák. Itt migránsozik a lelkem. Ez olyan, mint Lázár bécsi videója, vagy Bakondi napi hörgései az M1-en. És még fokozza is, amikor kijelenti, „Nyugat-Európa egyes országaiban már minden harmadik újszülött bevándorló gyökerekkel rendelkezik”, ergo szaporodnak a barnák, zöldek meg kékek, elvész a keresztény kultúra, ott már mindenki turbánban jár, és mecsetté alakították a kis, falusi plébániákat is.

Ebben a vészben kies hazánk a fehér és keresztény sziget, itt, ha más nemzetiségűnek számolja az újszülöttet az Eurostat, az is, idézem: „e körben jegyzi azokat a magyar nemzetiségű anyákat is, akik határon túl születtek, de utána Magyarországon letelepedve adtak életet gyermekeiknek.” – Ebből a vízióból, amit Novák idedelirál nekünk, nincs jobb szó rá, egy árja Magyarország képe rajzolódik ki, amely nem keveredik más fajokkal. Itt a fehér anyák szorgalmasan szülik a hófehér kisdedeket, akiknek már a fogantatása is keresztény, a népek a Te Deum ütemére kefélnek, és a Miatyánk szól a családi autóban, miközben misére igyekeznek. Attól, ami Novák szavaiból árad, engem elfog az iszony. Itt mindennek dohos szaga van.

Meg a szóhasználat, hogy a „honos” népesség nem szaporodik nyugaton, míg itt meg igen. Megkérdeném, hogy mi a népesség ezek szerint, egy fafajta, páfrány vagy gyom, és a „honos” népesség menyiben különbözik a nem „honos”-tól, legalábbis Isten színe előtt, ha már keresztény. Novák nem tudja, mert ostoba, de egy lépésre áll a fajelmélettől, és ez is arra utal, valójában egyik fideszista sem tudja, milyen borzalmak vannak a fejében. A kedves vezető is élettérről álmodozott annak idején, s amikor felhívták a figyelmét, hogy kultúrnépek ezt az ismert előzmények miatt nem használják, akkor a védekezés az volt, mér, nem azt mondta, hogy Lebensraum. Olybá tűnik mindebből egyébként, tényleg nem tudják, miket beszélnek.

Ők csak mondják lelkük éjfekete tartalmát, ami aztán hogy, hogynem, korrelál mindenféle fasiszta és náci eszmékkel. Aztán, hogy ők nem azt mondták, nem úgy gondolták, ők nem antiszemiták, és rajonganak a romákért meg a melegekért is. Az a legdelikátabb, még az is lehet, tényleg nem úgy gondolják, avagy csak, ami ebből következik, azt sem tudják, hogy úgy gondolják, csak jön elő belőlük a sok mocskos idea, de ösztönösen. Nem ezt tanulták, mégis ilyenek lettek. Menthetetlenek, mert a lényegükké vált a romlás, és észre sem veszik. Ez nem felmentés, hanem az a szomorú megállapítás, hogy megtörtént a nagy átváltozás, a pillangóból kialakult a büdösbogár, és rátelepedett az életünkre. Beköltözött a szobánkba.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum