Semjén stiklijei

Úgy általában: Semjén ül hosszú méla lesben, és várja, hogy jőjenek a kereszténység ellenségei, akik, illetve amik (a tuggyukkik, összeesküvések, sorosok és rézfaszú baglyok) támadják a vérbő hívőket mindig is és egyfolytában. Neria maga a pokol a keresztények számára, mint tudjuk. Semjén ontológiailag keresztény vadász, akinek vannak stiklijei. Például helikopterről puffantja le más keresztények házi rénszarvasát, s ha ez szóba kerül, akkor vértanúnak képzeli magát, akit Gyurcsány épp az oroszlánok elé vet. Semjénhez képest Micimackó a tiszta ész bajnoka, és magunk közt szólván csinosabb is.

A KDNP frakciója Máriapócson zarándokolt a napokban, ahol is a párttagok nem Isten, hanem Semjén Zsolt felé fordultak figyelmükkel, szellemükkel, aki erkölcsi útmutatót tartott-adott nekik, egyben felhívva a figyelmet a mindenütt jelen lévő ellenségre is. Szónoklatában (prédikációjában) arra hívta fel Krisztusban testvéreit, ha egy kereszténydemokrata politikusnak vannak stiklijei, akkor az nemcsak a pártjának, de magának az evangelizációnak, az evangéliumnak, a kereszténységnek is árt. De nem tudjuk, mit ért stikli alatt a pártelnök, miniszterelnök-helyettes, ilyképp azt sem tudjuk, ő árt-e a pártjának.

Nekünk mindenképp. Apró kis stikli, hogy Semjén Zsolt, amikor a parlamentben tárgyalták a trafikmutyi 2.0 törvényt, Orbánnal együtt fölzabálták az esdeklő tüntetők csokiját, velük, kéréseikkel nem törődtek, a törvényt megszavazták, szabad utat adva a lopásnak. Ha mindezt szóvá teszi az ember, támadja a keresztényeket, mert Semjén a zarándoklaton megemlítette tettestársainak, „az, hogy valakit támadnak, nem azt jelenti, hogy valóban erkölcsi stiklijei vannak, hanem azt jelenti, hogy annyira hatékonyan képviseli a keresztény értékeket, hogy a kereszténység ellenségei ellenségnek tekintik, és ezért támadják.”

Megtudtuk egyébként, hogy a sajtó mindenféle kitalált dolgokkal molesztálja a szent életűeket. Ilyen volt az is, amikor pár éve hivatalosan a KDNP két politikusa Oroszországban járt, a delegáció azonban öt tagból állt: Semjén Zsolt, Semjénné Menus Erzsébet Gabriella, Harrach Péter, Harrach Péterné Nagy Csilla, Ujvári Sándor. A családi kirándulást közpénzből finanszírozták, amennyiben a konzul pénze, amit a „delegációnak” adott, közpénz. Az, csak elpárolgott efféle jellege. Nem tudjuk, ez stikli-e, vagy csak a kereszténygyilkosok szerint elítélendő cselekedet.

Illetve bizonytalan, hogy szintén a keresztények ellenségei tekintik ellenségnek Borkait és Kaletát, vagy csak a tetteiket ítélik el, azok is stiklik-e, vagy sem, ordenáré immoralitások vagy játszási csupán. Bűnösök-e ők akkor vagy ártatlan bárányok, akiket a kereszténygyűlölők pécéztek ki maguknak és találták ki a róluk szóló históriákat. Nem ártana megvizsgálni Isten előtti jóságukat akképp, ahogyan a Gyalog galoppban állapítódik meg a bűn boszorkány, fa, kacsa kontextusban, s hogy mi lebeg a vízen. Ekkor kiderülhet, hogy kitalált dolog-e a stikli vagy sem. Ilyen egyszerű az eljárás, ősrégi és megbízható.

Viszont a szent életű bevetette párttársainak a nagyágyút, miszerint „Isten előtt tisztességesnek kell maradni egy keresztény politikusnak”. Semjén téved, Isten előtt en bloc minden embernek tisztességesnek kell, kellene maradni, különben elkárhozik a veszendő lélek, de a legjobb, ha maga előtt marad az, amit a köznapokban úgy hívnak, bele tud nézni a tükörbe. „Mint elárvult pipere-asztal, mint falnak fordított tükör, olyan a lelkünk, kér, marasztal, valakit, ki már nincs velünk…” – írta a hitetlen istenhívő Ady Lédának, amikor szakított vele (Valaki útravált belőlünk). Csak úgy képként ide Isten, tükör, kép összefüggésekben.

Hogy Semjén Istent és a tisztességet egy lapon említi, abból a tetteit nézve folyományok fakadnak, úgymint: vagy hitetlen, vagy tisztességtelen, vagy pedig nem keresztény. Vagy mindhárom egyszerre. Régen – vagy soha – nem volt olyan, hogy Semjén pártelnök, miniszterelnök-helyettes értelmeset mondott volna, de ez a mostani a bokréta a hülyeség kalapján, ezzel a keresztények ellenségeinek az ellenségeivel, ami már majdnem dialektika. De nem a nemesebb fajtából. Egészen köznapi szavakkal is tudnék ítéletet és értékelést adni róla, de akkor meg azt mondaná a publikum, hogy mocskos a szájam, és igaza is lenne. Ezért az átkokat ráhagyom a nyájas olvasóra.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum