Hollik malacperselye

Nézzük Hollik képviselő lelkét, amit tegnap tárt elénk már nem először. És bár azt hittük, ismerjük setétségét és minden titkait, megtudhattuk mellbevágóan, hogy egyáltalán nem. Próbáljuk tehát rekonstruálni az ügyet, a bűncselekményt kezünkben nagyítóval, fejünkön pörge kalapocska, bajszunk hegyes, szívünk vidám. Hiszen csácsognak a madarak, és a kukásautó is elment már. Tegnap vasárnap volt, és közelítőleg negyven fok. Ilyenkor és így az emberek pihegnek, strandra vagy misére vágynak, esetleg klopfolják a rántott husi anyagát. Illetve fölteszik egyet rottyanni a farhátat, száraz zsömlét tördögélnek a cikóriás kávéba.

Ehhöz képest Hollik képviselő feladatok súlyától rogyadozva ébredt a feltehetően selyem pizsamájában. Konstatálta, a mise meg a strand máma feledős, mert várja őtet a megterhelő szolgálat ugyanis, a munka, ami a nemzet megmentéséből áll. Érettünk él képviselő elvtárs csakis, és azt hiszem, elsőre rosszul mértem fel, a szolgálat neki nem megterhelő, hanem szívbéli öröm és gyönyörűség. Így hát, midőn selyem pizsamájában a mosdóba fáradt, elégedett, de kissé csipás ember nézett vissza rá a tükörből, amit rendbe kell szedni, fényképezés lesz, netán kamera, veszik őt, midőn a nemzet érdekében végzi a föladatát.

Az asszonyka néha morog, hogy vasárnap is csak a munka, hol a pihenés, játszódás a gyerekekkel, akik ím, most is zsivatolnak, míg Hollik képviselő nézi magát a tükörben, illetve bőségesen, elégedetten vizel. Még nem válik szét sok apró ágra a sugár, gondok tehát nincsenek. Mondom, neki is süt a nap, neki is csácsognak a madarak, és érzi, most annyira jó, hogy ezt a jóságot meg kell menteni mindenféle veszélyektől, veszedelmektől, mint a migráncsok és a baloldal, amely, illetve akik rárontanának most is, ha nem lenne zárva a fürdő ajtaja. A gyerekek csivitelnek, az asszonyka a konyhában csörömpöl, Hollik képviselő pedig beretválja magát.

Makulátlannak kell lenni máma – is –, összeszedettnek kívül belül egyaránt, s ahogyan szánkáztatja az arcán a pengét, egyúttal végig is gondolja mondandójának magvát. A vezérfonalakat összegzi mintegy, még egyszer memorizálja, begyömi a homloklebenyébe örök időkre, hogy soros, migráns, baloldal, hazugság, idegen hatalmak, bevándorláspárti, víruspárti, kamuvideó, álhír, ilyenek. Gyömi bele a homloklebenybe ezeket, borotválkozik, hinti magát arcvízzel, s közben már kúszik be a kávé illata, csilingel a villamos és kóricál a napsugár. Ekkor érzi a legjobban, van mit védenie, kivonni a kardot, és kaszabolni az üres levegőt.

Fölveszi a pöttyös nyakkendőt, lesimítja haját, megissza a kávét, asszonykája még megigazgatja az öltözetét, féltő gonddal engedi ki oroszlánját az arénába, a gyerekek cuppanós puszit adnak a papának, s ahogy lép ki az ajtón, hallja ám, hogy életének társa utána szól, hogy hazafelé vegyen kenyeret, mert fogyóban van. Szívében így eltelve harmóniákkal megérkezik a dolgozóba, ahol riporterek hada várja, a pulpitushoz lép, a gyerekekre gondol, meg, hogy el ne felejtse a kenyeret, és nekilát. Mondja. Ránézésre ez nem okoz semmiféle gondot, nem hasonlik meg közben, sőt, a szeme sem rebben, érzi, hogy most ő a fontos, ahogyan menti meg a reggeli idillt.

Azt mondja: „a járvány megmutatta a baloldal és a Soros-hálózat gátlástalan hazugsághadjáratának működését…olyan baloldali bábkormányt akarnak ültetni hatalomba, amely kész kiszolgálni az idegen hatalmak érdekeit, és kész betelepíteni a migránsokat…azért támadják Magyarországot, mert nemzeti elkötelezettségű kormánya van, ami zavarja a haladó liberálisok és a baloldal érdekeit…hazugsághadjáratot indítottak az alaptörvény, a magyar gazdaságot védő és a bevándorlásellenes intézkedések miatt…a járványt is felhasználták a támadásokhoz, telihazudták a nemzetközi sajtót, hogy megrendítsék a bizalmat a védekezésben részt vevő szervezetekben…”

Ilyeneket ad elő, és távozik, a kenyérre gondol, hogy vinni kell. Ám, mivel oly jól végezte a dolgozót máma, fütyörészik széles jókedvében, és meglepetésként csokit vesz a gyerekeknek, az asszonykának szál andalító virágot. Hazaér, mindenki a nyakába ugrik, apu-apu, örülnek neki felhőtelenül, gőzölög a húsleves, és annyira szép a világ, hogy az elmondhatatlanul leírhatatlnan. Bekapcsolják a tévét, ahol apu látszik, ahogy mondja, az asszonyka büszke az ő urára, aki biztonságot és jólétet ad az egész kis családnak, s mindeközben Hollik képviselő előveszi a malacperselyt, aztán egyesével rakosgatja bele a harminc ezüstöt, mert gondolni kell a rosszabb napokra is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum