A levélháború frontja

Hirtelen nagyon megnövekedett az értéke a kedves vezető szívhez szóló levelének, amellyel a gyűlöletet, hülyeséget vagy a rajongást, és nem utolsósorban a reá szavazási buzgalmat igyekszik szinten tartani, s amit mindközönségesen nemzeti konzultációnak nevez a rezsim. Háború is van a papírok körül, legalábbis fideszi szemszögből, mert most jöttek rá arra, hogy ugyan sok következménye nem lenne, de mókásan venné ki magát, ha az M1 beszámolna szokás szerint a teljes és lehengerlő sikerről, miszerint 15.187.616-an küldték vissza helyeslőleg és rajongással az íveket, közben meg Hadházy mutatná, hogy nála van az összes.

Ez nem szimpla választás, ahol lefagy a rendszer, meg jönnek az ukránok a disznóólakból támogatni a nemzeti kormányt, hanem ez az élet, amelyben le is lehet bukni. A színjáték, amely arról szól, hogy lehengerlő társadalmi támogatottsága van a kollégistáknak, amelyre mutogatnak mindenfelé, hogy itt diktatúra nincs is, mert minden magyar őket akarja. Aztán ott állna Hadházy a sok levelekkel, mutatná, hogy neki többet küldtek, mint a Viktornak. Abban a pillanatban vesztené el az amúgy sem létező legitimitását a maffia, mert látszana is, milyen sokan és mennyire utálják. Tehát, ami csípőgyakorlatnak tűnt, az már nem tréfadolog.

Ebbe, ha bele nem is, de azért elég nagyot lehetne bukni, egynémely illúziók elillannának, odalenne az érinthetetlenség varázsa, és lehetne akár ez Orbán Sztálingrádja, ahol megfordul a háború menete egészen a végső bukásig. Ez mind benne van abban az akcióban, hogy gyűjtsük össze a leveleket, ne a szemétbe dobjuk vagy a seggünket töröljük ki vele. Ez új. Ezzel nem tudnak mit kezdeni, visítanak tehát és fenyegetőznek, gyártják a történeteket, hogy most a levelek vannak veszélyben, mint annak idején a szánkók, borzalom. Nekik. Nekem móka és kacagás, mert tehetetlen vagyok az ügyben, hosszú évek óta nem leveleznek velem, rajta lehetek valami listán.

„Az elmúlt napokban a baloldal teljes támadást próbált indítani a nemzeti konzultáció ellen.” – Így írja háborús jelentésében az origo, amely most a konzultációs „bűncselekményekről” kezdett el meséket gyártani, de érdemes bővebben is, hadd röhögjünk kicsit: „Egy szolnoki ház postaládájából lopta ki a nemzeti konzultációs íveket egy nő – derült ki az Origo birtokába került videofelvételből. A nőről lapunk birtokába került több kép is, amelyen baloldali politikusokkal kampányolt közösen a tavalyi önkormányzati és EP-választáson. Ennek során a jogszabályok sem zavarják őket.” – Első reakcióm ezt olvasván az volt, hogy aztakurva, bár meg nem lepődtem.

Másodjára a nyelve vágott mellbe ennek a dolgozatnak, ez a Szabad Népre hajazó, imperialista kémekről tudósító, rákosista nyelvezet, ez a házmester diskurzus, aztán, amit mondani igyekszik. A táncra egyébként Gulyás miniszter adta ki a felhívást, mert ő említette a kormányinfóján csütörtökön, hogy illetéktelenek nem gyűjthetnek nemzeti konzultációs íveket, mert az bűncselekmény. Péntekre az origo meg már le is leplezett egyet. Megvan az íve és tempója a trutymónak, viszont én azért megkérdeném – mielőtt mindenkiért eljönne a fekete autó –, hogy aztán mért, aranyom? Gulyás minisztertől kérdezném, mire alapozva fenyeget.

Hogy akkor mi a jogi státusza annak a levélnek, személyi okmány, imakönyv, nemzeti ereklye vagy mi a franc. Továbbá, hogy a borítékból kivéve milyen személyes adatok vannak azon, amelyek védendők, mert szerintem semmi sem, de ez fölösleges. Cél csak egy volt, elrémiszteni a népeket attól, hogy a Hadházynak adják a leveleket a fentebb vázolt következmények miatt. Hogy hasadás keletkezne az óriási támogatottságról hazudott monolit képen, kocsmai nyelven, szar kerülne a propellerbe, és fröcsögne az a képükbe bele, ami kellemetlen, viszont sajnálatosan túlélhető. De, hogy lesz még pár ilyen origós történet a nyár végéig, az is bizonyos.

A nyüszítés ennek ellenére nehezen értelmezhető. Ha nem kapnak eleget vissza, nyomatnak pár milliót még és azt mutogatják. Hogy mi is áll azokon, hány péniszt vagy szívecskét rajzoltak rájuk, eddig sem nézte senki, ezután sem fogja, mivelhogy színjáték az egész, éspedig rohadt drága. Mégis, ha már rajtunk kívüli okokból így alakult, akkor mókázzunk velük – már akit megtiszteltek az érdeklődésükkel, mert engemet, mint említettem nem –, és ne budipapírnak használjuk az íveket, mert annak kicsit kemény és érdes, hanem adjuk oda az ellenzéki gyűjtőknek, és várjunk, mi kerekedik ki ebből az egészből. Lesz-e Sztálingrád, vagy csak babazsúr az egész.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
3 hozzászólás “A levélháború frontja
  1. Yeti szerint:

    M’rpedig a szemétnek a szemétben a helye!
    Felesleges beszállni a játékukba.
    A híveknek csak erősíti a hitüket ha úgy érzik, mások marhaságnak tartják.
    Csutkány vallás pont olyan mint a többi szekta a világban bármikor.
    Hívei megtiszteltetésnek veszik azt is, ha a gyerekeiket abuzálják.
    Meghosszabbítva Bicskéig minimum.

  2. cyr45 szerint:

    Sok helyen vannak/lesznek, ahol le lehet adni!
    Van ertelme, szerintem.
    Mindenkeppen tobb, mint szemetbe dobni.
    A szemetbe dobas jelen esetben hallgatolagos elfogadas, mig a leadas egyertelmu ellenszegules az “inzultacionak”!
    Mert ez az…

  3. trikolor szerint:

    Szemétbe, papírhulladék konténerbe csak széttépett állapotban szabad kidobni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!