Ereszkedj le kutyába

Tegnap a kutyások megint festettek, ezúttal egy metrószellőzőt, és megint nyektették őket a rendőrök. Be ugyan nem vittek senkit, de meggondolva a dolgot hajnalban akárkit elzsuppolhatnak, mindenkinek megvan a kartotékja, okot pedig akármikor lehet találni, ha J. A.-ra tetszenek gondolni, akinek a szobra is büdös volt ezeknek. Hogy a rendszer jogilag instabil, az mutatja, nem lehet előre tudni, miképp reagál majd egy járdafestésre, dudálásra vagy rasszista cigányozásra, leginkább úgy tűnik, attól függ, milyen napja van, hogyan ébredt.

Persze, ahol alkotmányként funkcionáló alaptörvényt lehet hetente módosítani, visszamenőleges vagy személyre szabott törvényeket lehet hozni, ott az ilyesmin csodálkozni nem kell. Hogy egy járdafestés, buszváró-állítás, dudálás bűncselekmény lehet, illetve nem lehet gusztus vagy hangulat szerint, ott az a hatalom ki nem mondott szándéka, hogy az alattvaló mindentől féljen. S erre két egészséges reakció van, csengőfrászban él a manus, tényleg mindentől retteg, vagy pedig már semmitől sem, ami a hatalomra nézvést járhat nagyon kellemetlen következményekkel.

A forradalmak azonban ritkák, és hiába az utólagos tudományos magyarázatok ezekre, hogy régi módon élni meg kormányozni, mennyiség, illetve minőség, ezek csak a fideszistáknak valók a marxista esti egyetemen. A dologban mindig a spontaneitás a lényeg, úgy, mint a Camus által megénekelt öngyilkosságban. „Szinte mindig ellenőrizhetetlen, hogy mi váltja ki a krízist. Az újságok gyakran írnak „szerelmi bánat”-ról, vagy „gyógyíthatatlan betegség”-ről. Helytálló magyarázatok. De tudni kellene, hogy aznap valamelyik barátja nem beszélt-e közömbösen az illetővel. Az a bűnös. Mert ennyitől is felfakadhat a felgyülemlett harag és keserűség.”

Ha emlékszünk az internetes tüntetésre, ami a legnagyobb volt az Orbán uralom alatt, ki gondolta volna, hogy épp akkor és amiatt szakad át valami, mint ahogyan Antallt is meglepetésként érte annak idején a taxisok elementáris erejű felháborodása. Az ilyeneket kiszámolni és modellezni nem lehet, csak utólag elemezni a semmi tudású politológusoknak, akik képesek mindent és annak az ellenkezőjét is kiolvasni a társadalmi folyamatokból, ilyképp nem különbek egy tenyérből jósoló cigányasszonynál. Ne higgyünk a politológusoknak és elemzőknek, de ne higgyünk nekem se.

Csak annyit lássunk, hogy mit visel nehezen a hatalom. Alapvetően az orbáni diktatúra a pitiánerség diktatúrája, a velőspacalé és az erkélyen iddogálásé, mást nem akarnak, mint lopni, és ehhez találták ki a kereszténységet meg a nemzeti lózungos pátoszt. Sajnálatosan minden olyan készség, ami ezt őrizni hivatott, pénz, paripa, fegyver, rendőrség, katonaság, és minden a világon megingathatatlanul a kezükben van, így más mód nincs, mint karcolásokat ejteni a hatalom monolit struktúráján, és ez a dudálás meg a járdaföstögetés.

Illetve még sok minden, ami nem fér bele az operettes világukba, a rózsaszín haj, meg mindenféle illetlen zenék, amelyekkel annyit lehet elérni, hogy ne adják rá az emberre a tábori szürkéjüket, tulajdonképpen a szabadság lázadása a porosz egy ütemre lépés ellen. Minden olyan, ami megőrzi az ember identitását, ha az pár színes paca a betonon, akkor az, ha egy koncert, ahol nem, vetítenek előtte Orbán kisfilmet, akkor az, de legfőképp a törekvés arra, ha már nekünk mindegy, arra ügyeljünk, hogy a gyerekeink agyát ne darálják le vagy ne főzzék bele a pacalba.

Elég szar ügy kimondani, hogy ennyi maradt tíz év orbánság után, de, ha ezzel szembenézünk, már megtettük az első lépést a szabadulás felé. Így tehát, menjünk le kutyába. Ám figyelembe véve a speciális körülményeket, ne a Petőfi által megénekelt oldalba lőtt módon, és ne is Hobó módján, hogy „ereszkedj le kutyába, légy a kutyák királya, ne királyok kutyája” – mint emlékezhetünk, hanem kétfarkú mintára, pingálni a szürke diktatúrát. Ez a lázadás aeterno modo, avagy sub specie aeternitatis, ahogyan a művelt kipcsak mondja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Ereszkedj le kutyába
  1. Yeti szerint:

    “Ne félj, pajtás, nem tart ez örökké, 150 év alatt sem lettünk törökké!”

    Kamasz koromban bajuk volt a hosszú hajammal, leborotváltam kopaszra – na azzal lett aztán igazán bajuk 🙂
    Később minden munkahelyemen is csak a másság probléma, a munkavégzés minősége soha.
    Hamar maszek kellett legyek, és már jött is a gengszterváltás.
    Gőgös Gúnár Gedeon a nagy formátumával 🙁
    Még emlékszem a taxis blokádra. Nem bántam meg semmit.
    Aztán ehhez képest a telefonlóbáló tüntikézés – onnantól leírtam ezt a népséget végleg.
    Egy kicsike kipcsák lop csak.

    Egészségesen reagálok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!