Tanulmány az életünk

Az Európa Tanács közzé tett egy jelentést vagy tanulmányt a média helyzetéről, és megállapította azt, amiben élünk. Sajnálkozik nagyon a tanulmány, hogy nahát, milyen elkeserítő a helyzet Oroszországban, Lengyelországban meg kies hazánkban. És fölsorolja, amit Gizi néni minden nap lát, ha bekapcsolja a dobozt, vagy bedobják neki az aznapi helyi Pravdát, vesetleg megvesz a vegyesboltban egy bulvárlapot, mert kíváncsi arra, hogy Ördög Nóra miért sírt Mici miatt. Ezt akkor tudhatja meg, ha előtte elolvas egy szöveget Gyurcsány kurvaannyáról, és arról, hogy Soros az ördög, a kedves vezető viszont maga az angyalok kara.

Ezt lehetne sorolni a végtelenségig, hogy mi van itt, és amit mindenki tud. Kétnaponta születnek ilyen tanulmányok az elborzasztó magyar állapotokról, a művelt nyugat kijelenti, nahát, és megszavaz pár milliárdot a kedves vezetőnek, hogy az ellophassa. Ez megy tíz éve, és tíz év alatt nem jutott el addig a nyugati szellemi és politikai elit, hogy egy szalmaszálat is keresztbe tegyen a kellős közepén működő diktatúrának. Ebből fakadóan tehát be kell látnunk, hogy az unió csupán és kizárólag gazdasági, és egyáltalán nem értékközösség, a felszínen sóhajtozik, az asztal alatt meg finanszírozza a gonoszt, akinek működése hasznot hoz a számára.

Ezt is tudjuk, és ezt is leírtuk sokszor, az ember már nem is érti, miért meséli el ugyanazt mindig, talán azért, hogy észhez tér valaki, pedig dehogy. Sziszüphosz ténykedése ehhez képest kutyafasza, egy babazsúr, mert például a lánglelkű Európa Tanácsnak nem azzal kellene foglalkoznia, hogy mit hazudoznak az M1-en, hanem, hogy a kedves vezető belengette, a járvány második hulláma novemberre várható. Ennek alapja annyi, mint a holnapi csúcsnak, értelme viszont az, hogy a rendeleti kormányzást legyen mire hivatkozva és mutogatva fenntartani, megszabadulva minden gáttól. Ezt is elnézik, és sóhajtozásra futja, egyébre nem.

Az ember nem azt várja, mint az 56-os naivák, hogy majd megérkeznek a testvéri usákos tankok és szép lesz a világ, hanem csupán abban reménykedik, hogy nem tömik pénzzel a diktatúrát, de ebben reménykedhet, míg el nem fehérül a szája, addig. Hetes cikkelyről ábrándoznak, napirendre tűzésről, Mészáros meg zsebeli be a német traktorista adóját, Kövér lassan újra eljut a delíriumban az akasztásra való felszólításig, a tanulmány a közmédián sóhajtozik, Orbán pedig a Twitteren meg Facebookon jelentget be rendeleteket, amit éjjel kitalál, hajnalban már benne van a Magyar Közlönyben. Ehhez képest itthon meg dudálunk.

Félreértés ne essék, ez derék és merész dolog, főleg annak fényében, hogy ezért is büntet a rendőrség, viszont gyakorlati haszna annyi, mint a fent emlegetett tanulmánynak, konvergál a nullához. Annak idején meglehetős tetszéssel figyeltem a Michael Douglas által főszerepelt Összeomlás című filmet, ami arról szól, hogy a kisember hogyan sokall be, és lesz belőle Rambo, egyszer csak elege lesz az őt körülvevő világból, megyek haza jelszóval nekilát rendet tenni minden mindegy alapon, hogy recseg a csont és fröcsög a vér. Belehal aztán, és a világ sem változik meg, csak a kérdés lebeg továbbra is ott, hogy akkor most mi van?

Derék lélektani dráma ez az Összeomlás, ahol Michael Douglast elítélni nem tudjuk, lévén az egyetlen járható utat választotta nyomora enyhítésére, és legalább megpróbálta, mint a néma indián a Kakukkban. Tele van a film-, és szépirodalom példákkal arra, amikor a főhős lerázza láncait és igyekszik rendbe hozni a nyüves életét, s ha már a Kakukknál tartunk, emlékezhetünk, hogy abban pedig a néma indián kitépi azt a mázsás szart a padlóból, belehajítja az ablakba, és a keletkezett lukon át kiszalad a szabadságba. Az Európa Tanács meg sóhajtozik, és tanulmányokat ír. Mondjuk, nem is az ő dolga, hogy megpróbálja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum