Ó, kapitány, kapitányom!

Szanyi Tibor új politikai formációhoz adta a nevét. Miután szakított az MSZP-vel vagy az szakított vele, létrehozta a hangzatos nevű IGEN című alakulatot, amely a Magyar Szolidaritási Mozgalommal együttműködve, illetve egybeolvadva alkotja az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nevű, rövidítésében IszMM, illetve másképp IszOMM tömörülést. Van ebben Szanyin kívül volt DK-s, PM-es, márciusban bejegyzik őket, májusban alakuló kongresszusoznak, és elindulnak a 2022-es választásokon is.

Ehhez mindenkinek joga van, kérdés csupán egy akad, hogy felnőtt emberek miért nem tudnak szépen megöregedni, miért csinálnak bohócot magukból, és miért tesznek keresztbe az országnak. Másra ugyanis ez az egész nem jó. Én magam itt nem állok neki papolni mindenféle összefogásról, mert minek, csak annyit kérdenék meg csöndesen, hogy a pénzen kívül mi indokolja egy, a már induláskor halálra ítélt csoport-párt elindítását. Ha csak a választási lóvé, az bajokat mutat a jellemben, ha naiv lelkesedés, az pedig az észben.

Két év alatt még számos ilyen felhorgadásból, számításból vagy aljas szándékból indíttatott képződmény fog rajthoz állni a legkisebb esélyek nélkül, tudjuk ezt és ismerjük. Megosztani az ellenzéket, szétszórni a szavazatokat, meghülyíteni a választópolgárt, ilyen szándékokkal bábáskodik a Fidesz minden egyes eleve halálra ítélt pártkezdemény születésénél, úgyhogy ezen fölösleges és nem is akarok elmélkedni. Hanem azon inkább, hogy aki lobogó lelkesedésből megy bele ilyen játszmákba, az mért teszi.

Ez az, ami érdekel, mert ez már történelem, lélektan és költészet, piti hülyeség vagy lobogó pátosz egyben, azaz, mindenképpen érdekes jelenség, ha beledöglünk is. Hogy épp ennek okán épp Szanyi kapitány került a célkeresztbe, véletlen csupán, hiszen lehetne foglalkozni akármely más eszementtel, prófétával vagy megváltóval, sajnálatos módon ugyanis rengeteg van belőlük. Mindegyik azon van, hogy a mi pénzünkön tegyen minket boldoggá, és ez még mindig jobb, mintha szimplán el akarná lopni azt.

Nem tudhatni, Szanyi Tibort éppen most mi vezérli, lehet, azt várja, hogy a népek, Józsi bácsik és Mária nénik lobogó szemmel álljanak fel az asztalra, és utána kiáltsák: kapitány, ó, kapitányom, ő pedig az ajtóból visszafordulva tisztelegne nekik, és beleindulna a világba cipelve a vállán annak összes gondját. Aztán meg belelógna az ujja a bilibe sajnálatosan, és még akkor sem tudná eldönteni, kivel is van. Bud Spencer a vízilovakkal, de Szanyi Tibor meg kivel?

Mert ugyanis vagy a gój motorosokkal, akiket vendégül látott a mi pénzünkön a távoli Brüsszelben, vagy azokkal, akiket ezek a gój motorosok nem szeretnek, a kettő együtt nem megy. Az tehát a kérdés, hogy Szanyi kapitány kicsi szíve kiért dobban remegve, mert, ha csak saját magért, és azért tolul itt, mert nem tud meglenni a rivaldafény nélkül, akkor fölösleges a cirkusz. Másképp is, csak így még jó okot és indokot sem lehet találni rá. Mert tudjuk, hogy tudja, hogy semmi értelme az egésznek.

Az a kérdés, ő tudja-e, hogy mi tudjuk, hogy ő tudja, vagy ennyire hülyének néz, lesajnálni való baromnak. A másik lehetőségbe, miszerint azt hihetné, hogy valami esélye van akármire is, bele sem gondolok, mert azt tételezné, hogy a kapitány csökkent értelmi kapacitású, de ezen meg megsértődne. És mindezek után is itt marad a dilemma nekünk, hogy nem tudjuk, egyáltalán mi oka van ennek a rezgésnek, aminek olyan biztosan látszik a vége, mint a kétszer kettő józansága.

Sok mindenről szó esett, és mégsem jutottunk sehová. S mivel azt – nem naivságból, hanem puszta jó szándékból – nem feltételezzük, hogy Szanyi kapitány fizetett Fidesz-ügynök volna (bár), és megengedjük, hogy nem olyan ostoba, mint amilyennek emiatt az akció miatt kinéz, egy megoldás marad csupán, ez pedig a bosszú az MSZP irányába. Hogy, ha meg kell dögölnöm, pusztuljon az is, ha nekem nem jó, legyen rossz neki is. Csak az ilyen nem menjen politikusnak, illetve úgy is fogalmazhatnék, ne a mi farkunkkal verje a csalánt.

Ilyen Szanyikból az elkövetkező két évben annyi lesz, mint égen a csillag. Mert a magyar – főleg, ha politikus – ostoba, alattomos, bosszúálló, pénzéhes, narcisztikus, jellemtelen meg röhejes, és így lesz belőle veszélyesen félelmetes organizmus, aki csak arra való, hogy tönkre tegye az életedet. Ez karcos összegzés, de igaz, s egyben útmutatás arra nézvést, kire kell szavazni. Akiben az előbb felsoroltakból egy is megvan, arra semmiképp, aki másfajta, arra mindenképp Nagyítóval kell majd keresni, de kitartó munkával meg lehet találni az igazit. És nem Szanyi lesz az egyáltalán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum