Vészhelyzetek

Országos rendkívüli állapotot rendelt el a litván kormány a koronavírus miatt. Úgy vélik, így jobban össze tudják hangolni az óvintézkedéseket, és növelik az illetékes hatóságok munkájának hatékonyságát. Józan pragmatizmus, előrelátó bölcsesség. Nálunk az operatív bizottságnak van huszonnyolc pontja, amit tenni kellene – állítólag –, csak még nem kötötték az orrunkra, pedig az istennyila itt csapkod a szomszédban. Centikre van attól, hogy eltrafálja a lőporos tornyunkat, akkor pedig lesz majd sivalkodás és fogaknak csikorgatása.

Amikor Macondora lesújtott az álmatlansági kór, José Arcadionak volt annyi józan paraszti esze, hogy kolompot rakatott az idegenek nyakába, nehogy megfertőződjenek. Az operatív törzs, Kásler, meg a többi alkalmatlan annyira sem jutott, mint José Arcadio, ilyen litván alaposságú gondolkodást meg nem is tételezne róluk az ember, ezek a pofázáson kívül máshoz nem értenek. Tudni lehetett, hogy az alkalmatlanságuk emberéletekbe kerül majd, mert vannak olyan élethelyzetek, ahol nem segít az ima és a szemek ájtatos forgatása.

Jó, ha emlékszünk arra, már fél évtizede migrációs vészhelyzetet hirdettek, és ez ma is érvényben van. Erre hivatkozva és erre mutogatva sok minden szarságot megtehetnek, riogatják a lakosságot, Sorosra mutogatnak, hazudoznak összevissza és lopnak rendületlen. Migrációs vészhelyzet egyáltalán nincs, egészségügyi viszont még lehet, ezzel azonban kormányunk nem törődik, feladatára tehát alkalmatlan. A lakosság egyébként, amellett, hogy pánikra hajlamos, spontán el tudja dönteni, mit érez veszélyesnek.

Ezt a koronavírust, ezt igen, amit az is mutat, hogy a választópolgárok elkezdték felvásárolni a tartós élelmiszereket, néhány bolt polcai már üresek, és az ilyeneknek nem szokott jó vége lenni. Ha elharapózik a félelem, olyan hiszti törhet ki, amit képtelenség kezelni, ilyenkor szoktak pajszerrel lapostévét hazavinni a szupermarketből, kalasnyikovval vagy macsétével babkonzervet beszerezni. Mert az emberekben működik az életösztön, egy ponton túl aztán előjönnek a halálösztönök (Freud), és ilyenkor szokott Hieronymus Boschba torkollni a történet.

A lakosság tehát, ahogyan a boltok kifosztása is mutatja, vészhelyzetet érzékel és szimatol, míg ellenben a migráció miatt fél évtizede képtelen ilyesmire. Mert, ha valóban rettegne, hogy a migráncsok elveszik a kultúráját és széttosszák őtet, akkor vizesárkokat építene a háza köré. Ilyet azonban nem tesz, míg és ellenben a száraztésztát fölvásárolja, mutatva, mi az, amitől fél, mi az, amitől nem. Pártunk és kormányunk mégis azt tartja fontosabbnak, amitől szeretné, ha rettegne az alattvaló, viszont mégsem teszi. Pártunk és kormányuk tehát manipulációra használja a hatalmát.

A lakosság istápolására viszont nem. Mert nem is tudja, ehhez neki képességei nincsenek, pártunknak és kormányunknak undorítóan nagy és hazug pofája van, kézzel fogható érdemei viszont egyáltalán nem. Az ilyenek derülnek ki igazi vészhelyzetekben, amikor a lakosság – a jelek szerint – a saját kezébe veszi a dolgok elrendezését, eközben viszont hajlamos a túlkapásokra. Ez a rezsim baja lesz, nem az enyém, de majd szembe néznek azzal, amit a permanens kontraszelekcióval előállítottak. Sajnálni nincs kit és nincs mit, sőt, kuncogni is jogos.

Az a rezsim, ahol Németh Szilárd a hadvezér, Kásler a kultúra, oktatás és egészségügy bajnoka, Varga Judit meg az igazságé, nem érdemel irgalmat és szánalmat. Csak még annyit a honfitársak számára, mielőtt indulnak boltokat fosztogatni: nem kell minden szart hazacipelni. Tapasztalt túlélők szerint háborúra készülvén a készleteket gyufával, gyertyával, zsírral, liszttel, sóval, cukorral illik feltölteni, bár lehet, másnak egyebek is szerepelnek a listáján. Egy biztos azonban, a Biblia nem elég. Maximum arra jó önmagában, hogy a patkányokat agyoncsapja vele az ember, jelentsen ez bármit is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum