A király beszéde

Nem volt egy megerőltető feladat, amit kiróttam a fejemre tegnap, jelesül, hogy visszafogom Kázmért, és még csak a környékére sem megyek annak, amit Orbán Viktor előadott, nevezzük akárhogyan is, és lett belőle akármi is ahelyett, mint amit nagy hangon meghirdettek. A fogadalom, hogy megtartóztatom magam – akárha keresztyén kisasszony a házasélet előtti szextől – azoktól a gyönyöröktől, amelyeket a szeánsz kínált, nem csupán egészségügyi fogantatású volt, hogy ugye lehetőleg ne kapjon agyvérzést az ember, hanem tudományos kísérlet is.

Hogy lehet-e élni Orbán hiányában, vagy, hogy elhallgatnak-e a madarak, rám zuhan-e a mázsás, szörnyű mennybolt, hogyha hanyagolom őtet. S jelentem, van élet Orbán nélkül, ebből fakadóan lesz majd utána is, amikor már – akármilyen okból bekövetkezve – nem ragyogja be kies hazánk összes egét, nem belőle fakad és hozzá tér vissza minden gondolat, hanem marad idő élni is, fütyörészni vagy elolvasni egy könyvet akár. Nem rossz dolog az sem, nekem elhihetik, majd a háború után hétfő este nyolckor ki lehet próbálni.

Ahogyan Svejk is ilyen konkrét időpontban adott randevút Vodickának, mint emlékezhetünk. De ne szaladjunk előre ennyire a mennyországba, mert még az is lehet, hogy soha el sem jutunk oda, s akkor csak leshetünk ki a füleink közül a fejünkből bambán, hogy mi van itt. Több oka is volt, hogy hanyagoltam tegnap a vezért – az egészségügyi és tudományos megfontolások mellett -, egyrészt az, hogy nem érdemel a manus figyelmet egyáltalán. Elveszítette a jogait arra nézvést, hogy az ember figyeljen rá, ezt a kiváltságot a ruszkik haza ordítással hagyta oda.

Mivelhogy tudjuk, milyen körülmények közt hangzott el az is. Másrészt pedig az a tényállás, hogy teljesen érdektelen, amiket beszél, mindent tudunk már, amit éppen mond, amit valaha mondott vagy a bizonytalan jövőben mondani akar. Ezt hívják lejárt lemeznek vagy szavatosságnak, dohos, de inkább megengedem, pöcegödör szaga van a manusnak, az ilyenektől, az ilyesmitől pedig ódzkodik az ember. De az elveken kívül gyakorlatiasabb indokaim is vannak arra, miért kell, illetve kellene hanyagolni azt a molekulahalmazt, amit momentán Orbánnak hívnak.

Majd előadom azt is, most azonban vessünk egy pillantást arra a cirkuszra, amely megelőzte az aktust. Már hetek óta ment a rezgés, hogy Orbán a sajtó rendelkezésére áll, uramisten, mi lesz velünk nagymama, így öltöztette virágba a szívét az összes szerencsétlen sajtómunkás. Mindegyik, aki elveszítette a méltóságát, és megint beleállt abba a röhejes szerepbe, amit Orbán leosztott neki. Az, hogy ez a manus évente egyszer kegyeskedik a sajtó büdös segédmunkásai közé leereszkedni, nem öröm, hanem gyalázat.

A nem létező munkaköri leírásában ugyanis az szerepel, hogy rendszeresen, akármikor, mindig be kell számolnia a munkáltatójának a ténykedéséről, ez pedig, ezek pedig mi volnánk, az istenadta nép. A sajtó szerepe ebben az esetben a közvetítőé, aki, illetve amely elkészíti ezt a jelentést, hogy kedves nép, Orbán Viktor ezen a héten, ezen a napon, ebben az órában és percben ezt végezte éretted és általad. S hogy ez most úgy hangzik, mintha egy sci fiből cibáltam volna elő, mutatja, milyen gyalázatos állapotban van az ország.

Az évi egy hazudozás, megspékelve azzal, ki mehet rá és ki nem, kit engednek be vagy rúgnak valagba a bejáratnál, csak hab a tortán, és okot meg indokot szolgáltat arra, miért ne menjen oda az ember. És még csak nem is valami félreértett sértettség vagy hiúság okán, hanem elsősorban amiatt, mert érdemi információt ilyen eseményen nem kaphatni, hogy pogácsát osztanak-e, azt meg nem tudom. Ha van értelmetlen és pláne még megalázó szerep, amit sajtómunkás kaphat, akkor ez az, s hogy sértetten vagy akár boldogan lubickol benne valaki, az egyéni nyomorúság dolga.

Másrészt, mint jó fasisztának, Orbánnak is lételeme a harc, s ha még egy kósza kérdésre azt is kell válaszolnia, hogy boldog karácsonyt, vagy függöny mögé bújik, ez is a játék része, amivel csak az ő meséjébe illeszkedik, aki részt vesz benne így vagy úgy. Viszont még ezt is megértem, ha elfogadni már nem is tudom. Hosszú évekkel ezelőtt nekem is tele volt a telefonkönyvem mindenféle nagy és fontosnak vélt emberek telefonszámával, kormányzati emberekével, írókéval, zenészekével, s az ember olyan állapotban azt vélheti, ő is lényeges része a történetnek.

Nem az. Viszont az ilyen érzettel és a hozzá tartozó szereppel, utalva most ismét a tegnapi gyalázatos eseményekre, a telefon másik oldalán lévőkben is csak azt erősíti, hogy ők érdemleges alakok. Ők sem azok. Majdnem az összeset ellepi az idő, alig is van néhány, akit ma is jó szívvel tárcsáznék, másokat meg el is feledtek. Ilyen kontextusba helyezve a tegnapi akármit – mert nem tudható, mi is volt ez igazán -, ugyanaz, ha hallottuk, mit hazudozik össze Orbán, mintha azt sem tudjuk, mit beszélt. Ha senki meg sem jelenne az ilyesmiken, az nem az újságírónak fájna, se nem az olvasónak, hanem neki. Viszont neki nagyon. Mert nincs nagyobb büntetése, mint körötte a csend.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,
4 hozzászólás “A király beszéde
  1. hj szerint:

    Ez a „Kérdezz – felelek”-nek meghirdetett szeánsz az egyik portál szerint így ért véget: „És vége lett, mielőtt tudósítónk kérdezhetett volna.” Orbán Viktor magyarázkodása pedig az volt a „felelek” átminősítésére „NEM felelek”-re, hogy ő már elfáradt. Erre vajon hány munkahelyen lehetne hivatkozni néhány órai munka után??? (Megjegyzem, Molnár Gyula polgármesterként egy iskola megmentéséért összehívott szülői fórumon ugyanezzel a cinikus szöveggel távozott a „nem fáradt” szülők és pedagógusok teljes megdöbbenésére.)

  2. remete szerint:

    Rafinált ügy ez is: a mamelukok akkor is ott lógatnák a nyelvüket, ha a kritikusok nincsenek jelen. Nem is értem, a “komenizmusban” miért nem dívott az ilyen. Sajnos az átlagember bevette ezt a mesét a tévedhetetlen vezérről(patriarchális gondolkodás), noha az volna az ideális, ha nem is ismernénk a miniszterek neveit, de körülöttünk működne szépen minden az adóforintjainkból (utak, buszok; orvosok, tanárok, környezetvédelem, stb.), s nem pislognánk félelemmel telve a jövőbe. Ez a gazfickó még arra is képes, hogy vásárol “ellenzéket” magának, látványos mégis az lenne a világ felé, ha nem is indulna ellenzék a választásokon, ahogy Kádár alatt is volt.

  3. Jane Doe szerint:

    Egyetértek. A szeánsz teljesen fölösleges és értelmetlen, amióta is a miniszterügynök anno kijelentette, hogy ne arra figyeljenek, amit mond, hanem arra, amit csinál. Érdekes akkor lehetett volna, ha nem mondani megy oda, hanem csinálni. Oda.

  4. miki1950 szerint:

    A leírtaknál azonban kicsivel szaftosabb volt a királyi bolond legalább egy megnyilvánulása.
    Amennyiben ráirányította a figyelmet arra a tényre, hogy az állam polgárainak nem kell törvénytisztelőnek lenni,
    nyugodtan és következmények nélkül leszarhatják a bíróságok döntéseit!
    Erre két jogerős bírósági döntés negligálásával szólított fel, egyik a gyöngyöspatai cigány gyerekeknek megítélt kártérítés, a másik pedig a fogvatartottaknak fizetendő jóvátételi fizetés.
    Mindezt egy állítólag jogvégzett, az ország vezetőjének nevezett miniszterelnök mondta -mégha diktátori minőségében is!
    Ez ám az echte jogállamiság és annak példamutató tisztelete!
    A jogtiprás vádja alól ez esetben az sem menti fel, hogy mindezt fasiszta ideológiák alapján, populista indíttatással és céllal nyilvánította ki.
    Atya isten, mi jöhet még ezek után!? Igaz, isten nem bottal ver, hanem orbánnal – de meddig még?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!