Külügy

Úgy tűnik, olyan hírek lengedeznek, hogy februártól Novák Katalin lesz a külügyér, mert a jelek szerint ezt is tudja, mint mindent is. Ennek folyományaként azonban Szijártó nem futsalozni megy vissza, hanem ilyen kancelláriás lesz, hogy Gulyással, aki férfiasan titkolja a fájdalmait, akkor mi történik, még nem tudni, de kit érdekel, éhen nem fog halni. Hogy Novák hiányában ki fog a családokról, szaporodásról és szaros pelenkákról főállásban óbégatni, az se tudható momentán, de ez is mindegy a végkifejlet szempontjából.

Meglesz a megfelelő ember a feladatokra, majd valamelyik oviból kiemelnek egy stramm kislányt kék szemekkel és copfokkal, törvényt módosítanak, és már kész is. Viszont dolgok nem történnek ok nélkül. Hogy Novákból külügyminiszter lesz, azt a fideszcsürhe működését belülről és jobban ismerő hozzáértők azzal magyarázzák, hogy jelenleg ő a legfőbb hazai összekötő az amerikai ultrakonzervatív, neoprotestáns fundamentalista szervezetek felé. Az ilyenektől óvakodik az ember, ezeknek Ku-Klux-Klan szaga van, mi pedig köröttük sunnyogunk.

Ezek a neoprotestánsok állítólag a Családok Világkongresszusa hálózatain keresztül átláthatatlanul költenek dollármilliókat európai – köztük magyar – szélsőjobboldaliak és „családvédők” sztárolására. Ez Putyinnal, és Erdogannal megfejelve olyan elegyet alkot, amellyel könnyen a gyalázatos nemzetek közt találhatjuk magunkat, ha már nem vagyunk ott most is. Ehhez még hozzá jön, hogy jelenleg úgy tűnik, Orbán kilépteti a Fideszt a Néppártból, és az olasz fasisztákhoz dörgölőzik, volt már ordibáló díszvendég náluk.

Ez is megerősíti Novák külügyérségét az emlegetett kondíciókkal, mi pedig, valamint a lomha Unió tátott szájjal figyel, illetve figyelünk, mi van itt, mi történik. Szijjártó kiismerhető külügyér volt, mindenkinek leordította a fejét, elkönyvelték, hogy bunkó ez, de tervezhető volt a működése. Nagyköveti raport, tisztelet követelése megfejelve néhány Kovács levéllel, és ment minden a maga kitaposott, gyalázatos útján. Novák azonban új szint, vagy leginkább más stílus és taktika. Hiéna helyett kígyó, vicsorgás helyett álságos mosoly.

A nőktől eddig leginkább ódzkodó Orbán egyre szívesebben nyúl a másik nemhez, ami nem irányváltás, hanem módszertani újítás. Ezt leginkább azzal lehetne érzékeltetni, hogy a kriminalisztikában elerjedt nézet, miszerint, ha valahol méreggel ölnek, az leginkább nő lehet. A férfi beleállítja a kaszát a delikvens fejébe, a nő mérgezett teával kínálja, és ezt le lehet fordítani politikára is. Szijjártó ráborítja az asztalt román kollégájára, Novák megnemtámadási szerződést köt vele, majd egy hajnalon Németh Szilárd lerohanja Erdélyt a tankjaival.

Nincsenek jó kilátásaink tehát, igaz, eddig sem sok volt. Orbán sosem volt egy grál lovag, az sem volt igaz, amit kérdezett, viszont most a sunyiság, a totális aljasság korszakába lépett, amit mutat a színháztörvény éjszakai módosítása, hátha nem veszik észre, Karácsonnyal is kiegyezett az atlétikai világbajnokság ügyében, kíváncsian várom, mikor szegi meg az adott szavát. Novák is külügyérként majd bájosan mosolyog, miközben senki nem veszi észre a fülében laffogó malomkeréknyi Fidesz-függőt.

Pedig van olyanja. És aki ilyet visel, attól semmi jó nem várható, annál a Párt mindennél előrébb való. Novákról is kiderült már ez, Varga igazságügyesről is, ennek valami kapcsolata lehet az anyai ösztönnel, hogy hiába gyilkos a gyerek, foggal tépik szét a foglárt, kiskanállal vájnak lukat a szabadulásáért, itt észérvek nem számítanak, csak az ösztönök. Velük, mondhatni a Fidesz belépett az agytörzsi működés korszakába. Németh Szilárddal is ott volt, de az ő elszánását meggyengítette olykor a velőspacal szaga.

Novák és Varga szemében másfajta téboly csillog, mint az övében, összetettebb és alattomosabb, ők már babarcú gyilkosok, ha ezzel Solskjaert meg nem sértem. Így fejlődik a NER, így büfögi föl magból a mind elvakultabb és elvetemültebb egyedeket, és a tempó gyorsul, a fluktuáció szaporább lesz, az ilyen Novákoknak már szavatosságuk sincs. Orbán kifacsarja őket, és szemétbe hajítja a héjukat. Jön helyettük más, még elvtelenebb és még elszántabb, viszont minket, akik szenvedő részesei vagyunk ennek a fokozódó tébolynak, az vigasztalhat, hogy az ilyesmi már a vég kezdete. Vagy a kezdet vége.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum