Tízezer gyerek és a kormánybiztos

Vecsei Miklós romaügyi kormánybiztos és Székely János szombathelyi megyéspüspök diskuráltak közönség előtt a romák szegénységéről, ahol is, a jeles eseményen igaz, s épp emiatt egészen elképesztő dolgok hangzottak el a kormánybiztos szájából. Mintha egy másik valóságból érkezett volna, és nem ismerné az M1, a KESMA világát. Sőt, mintha az örök boldogságban fetrengő, és a NER nagyszerűségét permanensen győzelmi jelentésekkel igazoló Rétvári elvtárs sem abban a közegben élne, mint Vecsei kormánybiztos, aki ilyeneket mondott:

“Elfogadhatatlan, hogy tízezer gyermek szenved ma Magyarországon a kilátástalanságtól, a nyomortól, és ebben az elképesztően lehetetlen helyzetben meg kell állnunk, hogy elgondolkodjunk: miként történhet meg mindez ott, ahol mi élünk? Meg kell születnie bennünk a döntésnek, hogy segíteni akarunk, vagy fel akarjuk menteni magunkat. A legtöbb, amit tehetünk, hogy nem adunk olcsó válaszokat ezekre a súlyos kérdésekre.”
– Nem tudható, milyen szert szívott a kormánybiztos, de, ha így folytatja, nagy valószínűséggel le kell mondania a hivataláról.

Viszont ez óhatatlan mélázásokat okoz az emberben. Elsőként és legfőképp, hogy éles meglátásait, valamint tapasztalatait megosztotta-e Vecsei kormánybiztos a főnökével, elmesélte-e két babgulyás között, írt-e róla súlyos szavakat neki, s legfőképpen, mindeközben belenézett-e a szemébe. Találkozott-e Farkas Flóriánnal, aki a tízezer gyerek elől lopott el milliárdokat, és még most is, így is a migráncsok a legfőbb gondja, cserélt-e eszmét a családok friss védőszentjével, a CSOK-ban született Novák Katalinnal. És még számos ilyen cukiságot lehetne kérdezni a kormánybiztostól, de minek.

Amellett, hogy az ember megemeli a nemlétező kalapját, hogy ilyeneket nyilvánosan ki mert mondani a sikerekbe ájult Neriában, ami egyáltalán nincsen szokásban, más oldalról azért benne motoz – az emberben – a kisördög, hogy mért csak szűk körű, jószándékú hallgatóság előtt mondja a kormánybiztos, amit mond. És mért nem veri az asztalt vagy borítja rá a kormány tagjaira, legfőképp a keresztény felére Semjénestől együtt. Ennek az utóbb emlegetettnek ugyanis a lődözés a fő gondja, s nem az irgalmasság, sőt, a boltzár és nem a gyerekek vacsorája.

Egyébiránt lehet, hogy a kormánybiztos tízezer gyereket lát, akikért tehetetlenségében megszakad a szíve – de akkor meg mért kormánybiztos -, az egyszerű földi halandó meg, mindenféle hivatal nélkül ennél sokkal, többet, s nem csak romákat. Sőt, azt is látja, mert a hivatal bazi nagy asztala nem takarja el a kilátást előle, hogy nem csak a romákat szegregálják az országban, hanem a nem narancsszínűeket is legszívesebben katrocba zárnák, elkerítenék, hogy a szagukat se érezzék.

Lám, így jutunk el a roma kisgyerek taknyos nózijától Kovács József traktorista tisztaszobájáig, a purdétól a pedigréig, Istentől Orbánig, bár lehet, ezek egylényegűek. Minderről egyébként, a kormánybiztos és a megyéspüspök eszmecseréjéről a Magyar Kurír számolt be és nem a Magyar Nemzet. Az utóbbi ezidőtájt teljesen mással van elfoglalva, Gyurcsányné hazaárulásával mondjuk, aki azért dolgozik, hogy a magyar települések közvetlenül az Uniótól kaphassanak pénzt, aminek következtében nem lehetne út közben ellopni, vagy, nem térkövekre költenék, hanem kórházra. Mondjuk.

Példákat lehetne sorolni vég nélkül, viszont kérdésünk a kormánybiztos fajsúlyos, mellbevágó mondanivalója kapcsán már csak egy maradt – visszautalva Gyurcsányné törekvéseire -, hol a pénz? Hol van az, amit a romák felzárkóztatására kaptak, hol, amit minden másra, s nem kastélyokra lesütött szemű alkalmazottakkal, helikopterezésre, röpcsizésre meccsekre, s minden ilyen úri huncutságra. Ilyenek ötölnek fel az emberben, s mindeközben teljesen feleslegesnek érzi magát, legalább annyira, mint a kormánybiztos. Az ő eldugott sóhajtozásai is csak annyit érnek, mint az enyémek, azzal a különbséggel, hogy ő közelebb van az Istenhez, mint én.

Viszont, ha így is tehetetlen, el lehet menni a hivatalból. Ha maradt benne valami, amit nem lehet kimondani. Így állnak a dolgok, nem épp sehogy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
2 hozzászólás “Tízezer gyerek és a kormánybiztos
  1. Yeti szerint:

    No, majd ha nem ötölnek hanem hatolnak a dolgok bennük.

  2. miki1950 szerint:

    Respektálom a kormánybiztos jószándékát, esetleges tenniakarását, de már most leszögezem, hogy nem tízezer, de több százezer gyerekről és milliós nagyságrendű emberről kell beszélnünk jelen esetben.
    Ezekért a mondataiért még nem kell lemondania, mert a nyilvánosság igen csekély része az aki erről tudomást szerzett.
    Ha tevőlegesen is belemászik a témába és még tenni is akarna valamit. na majd akkor megtudja, ki a magyarok istene.
    Ha a hivatalt akarja, kussban lesz. Ha változtatni akar és tenni akar érte még nagyobb kussban lesz.
    Mert már csak ilyen a maffiaállam természete.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!