Gyerekszag

Van nekünk a talonban ez a bájosan visszataszító képünk, amelyet nem átallottak közzé tenni az ügynökségek, s ezen a fotón a demográfiai csúcson férfiak ücsörögnek székeken sorban, néznek szúrós tekintettel a kamerába bele az örökkévalóság számára, de már most elfeledve mégis. Lehangoló az egész. Elmegy az ember kedve az élettől is, nemhogy a gyerekcsinálástól, s nem azért, mert gusztusa szerint nem kerül megfelelő állapotba, nem ihletődik, mert még a füle is lekonyul, hanem, mert fölteszi magában az egyetlen releváns kérdést, miszerint: ezeknek?

És még csak nem is az a legfőbb baj, hogy nő nincs a képen. Ők bizonyára a háttérben várják a parancsot, hogy szaporodjanak, csak előtte még mosogassanak el. Hanem, hogy az éltes férfiak a képen abban a nagyon helytelen feltételezésben leledzenek, hogy az ember nem azért szaporodik, mert boldog a kölke gügyögésétől, hanem, hogy a nemzetet megmentse a pusztulástól. Úgy nagy általánosságban a gyerekcsinálás élénk érzelmekkel jár, s nem azért történik, hogy szülessen kis katona és kis kőműves Orbánnak meg a többi hülyének, hanem bensőbb örömre és boldogságra. Nem matematika és nem honvédelem a dolog.

Ha a lelket kivesszük az egyenletből, akkor gépek fognak vezényszóra kefélni, mert szorít a CSOK határideje, vagy, mert kell egy kölök a kisbuszhoz. Ez így nem megy. Vagy, ha igen, akkor tragédiák fogják kísérni, mert, ha van valami szakralitás az életben az egyáltalán nem Isten, hanem a születés csodája és misztériuma, amiről nem lehet brigádnaplót írni. Ezért nem matatunk az állam nevében a lányok bugyijában, és ezért nem fogdossuk a fiúk heréit, de ezeknek beszélhet az ember. Csak rá kell nézni a szaporodásra buzdító férfiakra, és hányinger keletkezik zaklatott gyomrunkban, jófajta émelygés és undor.

De most már mindegy. A baj megtörtént, a konferencia lezajlott, s voltaképp nem volt más, mint haverok és elvtársak a gonoszságban közös seggnyalása, mert mindenhol lesznek egyszer választások, kell hozzájuk a publikáció, mint a doktorihoz is. Az derült ki elsődlegesen, hogy a gyerek az új isten, és a család az ő prófétája, valamint, hogy Orbán Viktor nemcsak a történelemhez ostoba, hanem a jelen világhoz is, így meg is szenvedjük alaposan, hogy van nekünk, illetőleg, hogy kizárólagosan és alternatíva nélkül van. Látszik az ország egén a borulat menthetetlenül most már.

Új dolgot hallottunk tőle, egy egészen nagy történészi nóvumot, ami szerint a II. Világháború európai polgárháború lett volna, amelyért az államok a felelősek. Az iszonyatos emberveszteségért is az államok tehetők felelőssé, így most az ő kötelességük az emberhiány pótlása is. Ezzel indokolja, hogy ő, kormánya és a pártja mostanában büfi meg kakiszagú, és pelenkába van csavarva a feje. A nyolcvan év, ami azóta már eltelt, két és fél emberöltő szinte, a hiány rég pótlódott, felesleges tehát tenyészteleppé változtatni az országot. Olybá tűnik, mintha Novák nacsasszonynak az Ivo Dzsima-i halottak fájnának, s mintha a doni kétszázezer is most hiányozna az egyenletből.

Nem igazán, de ezeknek beszélhet az ember. Amit a köpcös ez ügyben összedelirál, érdektelen ökörség, ám, mint ilyen, mégis tankönyvi anyag lesz, ha az ország, vagy a világ pusztul is bele. Isteni szerencse, hogy hatásköre Záhonytól Nemesmedvesig terjed csupán, különben már ember nem élne a Föld nevű bolygón, néhány zombit kivéve. “Engem is csak a napokban vágott mellbe. Hogy lehet úgy gondolkodni a gyerekekről és az életről, hogy azt szembeállítjuk a természettel és azt mondjuk, hogy a Föld akkor járna jobban, ha kevesebb gyermek születne.” – Ezt mondta a kedves vezető.

Ha ebbe belegondolunk, akkor tiszta elmével meglátjuk, Orbán elvtárs valami varázsburokban él, amelynek a pereme a felcsúti budi ajtaja, és képtelen belátni, hogy ezzel nem Kis Jánosnét buzdítják abortuszra, hanem az az aggodalom mutatkozik meg az ideában, hogy az emberi faj civilizációja fölzabálja a bolygót. S ha értené, aggódna azért az unokájáért, akinek a szaros pelenkáját a kedves lánya ajándékba adta Horvátország népének. De idáig el nem jut, csak a következő választást akarja megnyerni, amiért, mint már tudhatjuk, semmi sem drága. Az állam ad pénzt, ha szaporodsz, az állam jó. Itt tarunk.

S mindezt az alvezérei töltik meg igazi aljassággal. Mert Novák nacsasszony kijelentette, hogy a családalapítás érték- és kulturális kérdés, következésképp aki nem szül, untermensch, illetve bizonyos Dömötör Csaba – ő is valamilyen államtitkár – ebben a kérdésben félre akarja tenni a politikai korrektséget, ami egyet jelent a melegek, szinglik etc. basztatására való burkolt felszólítással. S ha innen nézzük, ezek már nagyon veszélyes vizek. Ez a demográfiai konferencia hozadéka, és ez nem kevés. Így hát az feltételezhető, hogy akinek az elkövetkezőkben nem lesz gyerekszaga, ne számítson semmi jóra. Ezt üzenik nekünk a képen ülő morcos férfiak, akik falloszok és vaginák urainak képzelik magukat. Annak is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Gyerekszag
  1. Istvan Erdos szerint:

    Látom sikerült begyűjteni egy ausztrál főbirkát is (a homofób Tony Abbott, bukott miniszterelnök, jobbról a második a képen); lehet, oda akar ‘migrácsolni’ (menekülni) a saját családja (lányai és leszbikus nővére) elől? (Jó paraszt, nyers hagymát eszik, passzolna a csapatba!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!