Keserves keresztény sors

„A kereszténydemokrácia külső és belső támadás alatt áll.” – Jelentette ki bájos-álságosan bizonyos Menczer Tamás, aki állítólag Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár (hogy ez milyen funkció, azt én nem tudom, de szép neve van). Ez már az a szint, amikor támadtak az imperialisták, a nemzetközi helyzet fokozódott, az volt a gyanús, ami nem gyanús, és az ellenség befurakodott pártba is, beszivárgott a soraiba. Ez maga a paranoia volna, ha nem lenne kiszámított aljasság. De épp, hogy az.

Olybá tűnik Menczer elvtárs kijelentése, mintha állnának a vérzivatarban körülvéve csupa Nérókkal, akik az oroszlánok elé hajigálják a hívőket, Orbán Viktor vértanúságot szenved mindeközben, de előtte katakombákban élt bogyókon és patkányszaron. Pedig épp szövik össze az egyházat és az államot, Menczer elvtárs tehát előre megfontoltan, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból hazudik. Épp fordítva, a kereszténydemokrácia támadja a külső és belső ellenséget pénzt, paripát és fegyvert nem kímélve és nem spórolva vele.

Magyarországon momentán megszűnőben van a szekuláris állam, ezer ködös évre, kultúrára és a hívő sokaságra hivatkozva, holott a legutóbbi felmérés szerint a lakosságnak alig a fele vallja magát egyáltalán kereszténynek (2011), és az is látszik, hogy a számuk szignifikánsan csökken. A fiatalok hatvanhét százaléka hitetlennek tarja magát, így kies hazánkban ha úgy tetszik, keresztény terror van, rekatolizáció és hittérítés állami vezérléssel. Pláne a hitetlenek adójából, amit ők nem tömjénre és miseborra adtak, mégis arra költik el.

A legbicskanyitogatóbb az egészben, hogy mindez a hatalmi játszma része, és nevezhetnénk zseniális húzásnak is, ha nem lenne ocsmányul visszataszító. A nagy ötlet az, hogy mindent: államot, családot, oktatást, ünnepeket – meg ami belefér – a hit bűbájos mázával vonnak be, így téve tabuvá a dolgokat. Mégpedig arra a téves, de sajnálatos módon élő meggyőződésre alapozva, hogy a hittel nem viccelünk, az a legbensőbb dolog, azt meg nem kérdőjelezzük, tiszteljük és suttogva beszélünk róla, körülötte pedig lábujjhegyen közlekedünk.

Ez be is vált, az ellenzék is minden miatt ordít, de a hit és a vallás ügyét valami téves ösztön miatt nem meri tematizálni, mert attól tart, hogy eretneknek, hitetlennek nevezik, és kiközösítik. Pedig lehet – ha már itt tartunk -, több szavazatot nyernének, ha karakánul lépnének fel a rekatolizáció ellen, de nem. A Fidesz pedig – és a csatolmányai – ki is használják, a decemberi tüntetéseket például az advent megszentségtelenítésének nevezték már, a szánkókból is kegytárgy lett. Akár egy degenerált kolostor, olyan az ország.

És valami téves, rosszul értelmezett szemérem miatt mindenki kussol, amikor itt keresztényeznek, sőt, azt is elfeledik, hogy kikérjék maguknak, holott a más felekezetűeknek, a hitetleneknek és az ateistáknak is annyi joguk kellene legyen, mint a térdre csuhásoknak, és mégsincs nekik. Ezek meg hallgatnak, sőt, beállnak elsőáldozónak, hogy szó ne érje a ház elejét, ilyképp ugyanúgy hazudnak, és a hatalomért hazudnak a hitről, mint a Fidesz. Így kormányozza a keresztény retorika hazugságspirálba az országot.

Valamint a középkorba bele és vissza. Itt tartunk, senkinek nincs mersze kimondani, hogy a kereszténység vagy akármely vallás konvenció, ahogy a templom is csak azért szakrális hely, mert annak nevezik, pedig csak ugyanúgy tégla és malter, mint a kupleráj, a zászló is csak bot és vászon, de mindenki fél józan lenni. Ha a hit a legszentebb magánügy, akkor a négy fal között tessenek űzni, ne vonulgassanak utcákon, mert megrontják a látvánnyal a gyerekeket, mint a Coca-Cola. Így is lehet, csak mindenki gyáva.

Ha nekem olykor szükségem van istenre, akkor megtalálom magamban, és nem kötöm a szomszéd orrára. Ez ilyen egyszerű, de telhetetlen vagyok. Épp ezért nézzünk vissza kicsit Menczer elvtárshoz, mert volt még a tarsolyában hülyeség. A külső támadás a migráncsok – de mit s várhattunk mást -, a belső veszedelem viszont a liberálisok, amely eszme „semmilyen más értéket nem tűr meg maga mellett”, és kiszorított meg kiszorít minden más értékrendet – ezt állítja. Most nem mondom, hogy ez a Menczer hazudik, mert lehet, ez a meggyőződése. Akkor viszont beteg.

Az azonban baj. Nagy baj. Nem töltöm most itt az időt és a teret azzal, hogy elmagyarázzam a liberalizmus mibenlétét, ami a szöges ellentéte annak, amit Menczer elvtárs – meg a Fidesz – állít és hazudik róla a tudatlanoknak, ördögnek kiáltva ki, és ráadásul úgy állítva be, mintha őt, őket ez fenyegetné. Tulajdonképp ez a svédcsavar indokolja a támadásukat, ez a nagy ötlet, hogy okát adják a keresztény terrornak, amely tényleg nem tűr meg más eszmét maga mellett. Sőt, mint emlékezhetünk, ezt vérrel és tűzzel szokta nyomatékosítani, és újra itt tartunk.

…Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát…”

Én meg ennyit teszek hozzá J. A. szavaival. Meg a kérdést, hogy akkor most mi van?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum