A Novák-életérzés

Nincsen nagycsaládos hangulatjel a Facebookon. Erre jutott Novák államtitkár borongva, és messzeringó „Hogy is van ez….?” kérdéssel fejezi be a nyaralásának befejezéséről szóló tudósítást, mert jön a munka „komoly beszélgetésekkel”. Novák államtitkár három gyerekével fotózkodott, amikor elkezdett neki hiányozni a nagycsaládos hangulatjel. A legkisebb gyerek is tíz éves forma, és egész eddig nem fedezte fel annak a rohadt emotikonnak a hiányát, csak most, hogy szülni kell államilag, és a Facebook is kezd sorosista ellenséggé válni.

Novák államtitkár kampányelemmé tette a családját, de ez az ő baja – meg a gyerekeié -, mert a bávatag nagycsaládba ájulós életérzésen kívül egy kis lájtos uszítás is van a vigyorok között. „Van mindenféle formáció: egy férfi-egy nő, két nő, két férfi, ezek különböző kombinációi egy-két gyerekkel, egyedül álló szülők egy-két gyerekkel, de kettőnél több gyerek sehol. Hogy is van ez…?” – Ez a Coca-Colára hajazás mellett utalás arra, hogy a Facebook családfelfogása nem felel meg a magyar igényeknek, meg az Alaptörvénynek sem.

Novák államtitkár pöpec kis fideszkatona. Amióta ilyen családügyi mufti lett, képtelen másra gondolni, CSOK-ok, hétüléses autók, családvédelmi akciótervek folynak ki a száján azzal a meggyőződéssel, hogy ez a világ a lehetők legjobbika. A kormány támogatja a nagycsaládot, a nők szülni térnek és nagy lesz a nemzet. Ilyen egyszerű a világ, amiből már valóban csak a nagycsaládos emotikon hiányzik némi rejtett buzizással (két férfi, két nő), és tényleg csak a Fidesz családmodell – papa, mama, gyerekek – akadályozza meg abban, hogy a rákosista buzdítást is idetegye.

„Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség.” – így hangzott a Ratkó jelmondat, ami felelevenítését csak a kereszténység csapdájába esés akadályoz meg, mert ez gúzsba köti az ember agyát és szaporodási lehetőségeit. Hitler bácsi sem sokat szarozott. Az ő birodalmában betiltották például az óvszerek árusítását, a házaspároknak hetente kétszer kellett nemi életet élniük, minden nőnek férjhez kellett mennie, és a cél az volt, hogy ezt minél korábban megtegyék, hiszen – a számításaik alapján – így akár fejenként (méhenként) húsz gyermeket is világra hozhattak.

De erről már rengeteget beszélgettünk, és arról is, hogy a gyerek ebben a világban önmagáért való cél, s egyben eszköz a lakhatás és a nagy autó megszerzésére, holott nem ez volna a funkciója. Egyáltalán, a gyerek születésének nélkülöznie kellene mindenfajta hátsó szándékot, amit Füst Milán mesélt el Hábi-Szádiként képzelt fiának, Tahtúrnak: „- Hallod-e egyetlen fiam. Én vagyok oka életednek. De nekem volt gyönyörűség gügyögésedet is hallanom. Te valóban nem kérted az életet tőlem, ez így igaz. Tehát nékem kell hálásabbnak lennem nálad, azért, hogy itt vagy, ezt követeli a meggondolás. És ez az első tétel. – És mégis én vagyok kénytelen korholni téged, amiért elégedetlen vagy azzal, amit tőlem kaptál. Figyelj ide! Én nem vagyok felelős az egészért, én is áldozat vagyok: a szenvedélyeimé és érzelmeimé. És ez a második tétel.”

Ilyen az, ha a szerelem és a születés nem úgy működik, mint feladat, cél, eszköz és kötelesség. Ilyen, ha az ember gondolkodik is, bár az veszélyes. Camus-től tudjuk, hogy amikor az ember elkezd gondolkodni, akkor elkezd kétségbe esni is, bár az egzisztencializmus elég távol áll a keresztény szabadságtól, ez a liberalizmusnak valamely ocsmány hajtása, s mint ilyen, üldözendő. A NER-ben nem kell gondolkodni, s ennek bizonyságára elég csak Novák államtitkárra nézni, akinek az agyát a kedves vezető a szaporodásra programozta be, s azóta pelenkaszagúan mosolyog bele a világba.

Nem akarom én őt bántani, mert méltatlan rá, csak épp adta, fölkínálta magát, mint a Fidesz újabb egydimenziós embere. Lehetne és állhatna itt igazolásként Németh Szilárd is, aki először a rezsin nem látott túl, most meg a tankokon némi pacallal. Áder pecázik, Szijjártó ordibál, Mészáros lop, Pintér rendet rak, Bakondi migráncsoktól retteg – kit mire hangoltak -, és ennek az esszenciája Orbán fejében annyi: Soros. Ráadásként itt van ez a Novák, akinek már csak egy baja van, hogy nincsen nagycsaládos emotikon a Facebookon, amúgy minden rendben lévő a világban, permanens a boldogság, és véget sem ér soha.

Lehet így élni, csak nem nagyon érdemes. Főleg azzal a teherrel, hogy ezt a mintát sulykoljuk a hajléktalanba, az egyedülállóba, a melegbe, idősbe és gyerekbe, az emberi faj mindenféle rendű és rangú egyedébe azzal a sugalmazással, hogy abban a formában az ő létezése és élete a társadalom számára értéktelen. Ez a Novák-életérzés, amiből emotikonnal vagy anélkül, de valami elemi sötétség sugárzik, és veszélyesebb, mint gondolhatnánk. Vagy én vagyok túl érzékeny, ami nem macsó tulajdonság, így NER-béli létezésem teljesen indokolatlan. Kafka is elképedt azon, hogy vannak olyan emberek, akik arra a kérdésre, mit csinálnak, képesek olyan választ adni: ozsonnázunk a zöldben.

Aztán „A per”-ben megölte Josef K.-t, mert nem kérdezett.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum