Mackómosás

Két napja gyakorlatilag süket vagyok. Először valahogyan eldugult az egyik fülem, a másik viszont működött, így igazi Pató Pálként ráértem mindenre, mígnem egy zuhanyzás után a másik is felmondta a szolgálatot, hogy más legyen a világ. A burkomban elcammogtam egy gyógyszertárba valami készségért, előadtam, mit szeretnék, és a néni lelkesen mutogatott is kétfélét, de semmit sem hallottam, így megvettem mindkettőt, de egyik sem használ.

Amúgy sem nagyon beszélek, most már annyit sem, mert nem tudom, ha kinyitom a számat, akkor ordítok-e. Láttam már ilyet, elég röhejes, és el is tudom képzelni magam csoszogva, sántikálva, ősz szakállal és nikotinos fehér bajusszal. Ezek a készségeim már eddig is adva voltak, ha ezekhez még hozzá csapom, hogy semmit sem hallok, következésképp úgy járkálok a világban, mint egy eszelős, minden adott ahhoz, hogy rámhívják a TEK-et, csavargásért előállítsanak, és elégessék a pokrócomat. Még szerencse, hogy nincs kutyám.

Amióta nem hallok, megjavult a szaglásom, de a munkához szemüveg még kell. Isten nem volt olyan nagylelkű, hogy a süketségért cserébe sasszemet adjon, sóher, vagy pedig így büntet azért, hogy nem hiszek benne, illetve a magam módján. Úgy látszik, ennyi nem elég neki, teljes alázatosságot kíván, azt viszont cseszheti, ilyet tőlem nem kap, nem fogok zarándoklatot tenni, hogy meggyógyítson, és újra hallhassam Orbán Viktor kappanhangját, elég baj az is, ha csak látom.

A burkomon keresztül viszont alig jut át a külvilág, foszlányok és morgások ütnek rést csak a permanens sípoláson. Az ablak alatt elzúgó autók csak elhaló sóhajtások, az előbb beindult egy riasztó tíz méterre, olyan volt csak, mint a mormota füttye. Viszont az egész utca megőrült tőle, így hát még előnyös helyzetben is vagyok. Ha behunyom a szemem, máris ott ücsörgök a megvilágosodás előszobájában, a süketség tehát belépő a bódhiszattvaság kapuján, amely, mint tudvalévő, a buddhasághoz vezető út első állomása. Már ha a nagy szekér tanait követjük.

Regényeket, elbeszéléseket úgy olvasok, hogy közben látom, hallom a dolgokat. A Varázshegy szanatóriumát, Fermina Daza kúriáját le tudnám rajzolni, ismerem Hábetler János rekedtes hangját és Pék Mária sipítozásait. Filozófiánál viszont ez nem működik, oda tiszta ész kell, a versek estében azonban olykor jó, ha részeg az ember, hogy átjárhassa a lélek teljesen. Ebből is kitetszik, hogy süketen, esetleg fél szemmel egész jól el lehet éldegélni, fél szívvel azonban egyáltalán nem.

Most, hogy voltaképp süket vagyok, reménylem Sheldon azon képességét, amelyet ő számoknál érzékelt és használt, s amely ez: mint a lökött fizikus elmesélte, ha prímszámot lát maga előtt, az piros, ha viszont kettő van közvetlenül egymás mellett, az rózsaszín és benzinszagú. Áldott-áldatlan állapot ez, viszont felgyorsítja az eligazodást a kajla világban, s mivel én nem fizikus vagyok, s nem prímszámokra, hanem Orbán Viktor mocskaira vagyok érzékeny, megnéztem egy híroldalt a neten szokás szerint.

Ennek benzinkút, olajfúrótorony és Formula 1-es depó szaga volt együtt, majd’ fölrobbant a monitor, és olyan rózsaszín volt, mint egy túlfejlett Barbie baba. Ebből látszott, hogy a munkám sem lett könnyebb, mert most is, mint mindig, alig lehet kiválasztani, hogy melyikkel foglalkozzék az ember, miről rántsa le a leplet vagy átkozódjon fölötte, mert egy nagy, ótvar ganyé ez a világ, s főleg benne az elátkozott Magyarország. A legrózsaszínebb mégis a botkás kis színes volt, mert ebben benne volt kies hazánk húgyos-szaros eszenciája.

Emlékezhetünk, hogy pár napja a szegedi polgármester a hasára ütött, és kijelentette, hogy városának nyugdíjas és továbbtanuló polgárai kapnak tízezer pénzt. A helyi Fidesz ezt az ideát és Botkát is megátkozta, minden volt a polgármester, csak ma született bárány nem. Aztán viszont, amikor látták, hogy ebből ők jól nem jöhetnek ki, ráígértek, hogy legyen a tízezer tizenháromezer ötszáz. Más farkával könnyű verni a csalánt jeligére.

És kedveseim, most meg az történt, hogy a Fidesz plusz háromezerötszázát leszavazta az ellenoldal, amire egészen elképesztő válasz született a Fidesz kebelében, hogy Botka elvette az emberektől ezt a pénzt, szinte meglopta őket. Szó szerint: “Botka László és a szegedi baloldal lesöpörte a Fidesz módosító indítványát, amivel ismét bebizonyította, hogy csak szavakban ért egyet az emberek támogatásával, részükről ez nem volt több, mint kampányfogás.” – Ennél elképesztőbb cinizmust nem nagyon lelni a cifra világban. Bár talán mégis.

Mert mire vélje az ember, hogy az országgyűlésben a kilakoltatottak ügyével nem volt hajlandó foglalkozni ez a csürhe, hogy Orbán nem állt szóba a három néppárti bölccsel, hogy Handó nacsasszony meg nem válaszolt a magyar bíróságok áldatlan állapotáról neki föltett uniós kérdésekre, és a mocskok további tengere. Ezt csak megfejeli a legfrissebb, amely arról szól, hogy egyetlenünk cimborája, ez a Strache orosz oligarchát kérlel egy felvételen, hogy vegye meg neki a Kronen Zeitungot, mert olyan médiabirodalmat akar, mint amilyen a magyar Führeré.

Olyan mély már a trágya kedveseim, hogy jó is megsüketülni, viszont a zene hiányzik. De láttam egy kedves dolgot is a mocskok tengerében, hogy az egyik mosodalánc azt kínálja a gyerekeknek, hogy ingyen és bérmentve kimossa a macijukat. majmukat, vagy szamarukat, hogy illatosan tudják ölelgetni aztán. Kedves, csak azon tűnődtem, ez is mért volt rózsaszín hír. Aztán persze: május 26-án van az akció, hogy távol tartsák az apukákat és anyukákat a szavazástól. A Fidesz műve ez is.

Idáig süllyed az ember, ha Magyarországon él, hogy nem lehet felhőtlenül örülni semminek, minden mögött hátsó szándék sejlik, így abban is, hogy épp most vesztettem el a hallásom. Orvoshoz is félve megy az ember, mert esetleg fülpucolás helyett kiherélik, mit lehessen tudni. Szepszist kap, vagy tanácsot, hogy imádkozzon, tartsa be a tízparancsolatot, ami jogi alapvetés és beöntés egyben, az élet eleje meg a vége. Inkább a vége. Momentán azt várom eközben, hogy mikor nem lesz benzinszaga a híreknek. Az jelzi majd a szabadságot a csöndben. (Jó, sípolásban.)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
2 hozzászólás “Mackómosás
  1. Istvan Erdos szerint:

    Kívánok neked (is) gyors javulást, még ha nem is hallod!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!