Bazinga

„A nyugat-európai elitnek kell egy ellenségkép, amelytől meg lehet menteni Európát, és sokan úgy gondolják, hogy ez a magyar nemzetállam, ami részben nevetséges, részben pedig szomorú, hiszen éppen arról terelik el a figyelmet, amit ők rosszul csinálnak.” – Ezt a szépet Balog páter mondta egy pódiumbeszélgetésen, amelyet az erős vezető mítoszáról tartottak a Körber Alapítvány szervezésében. Szóval ezt mondta, és nem tette hozzá, bazinga, ami kifejezés Sheldon óta azt takarja, hogy ami előtte elhangzott, viccnek minősül.

Komolyan gondolta Balog elvtárs, amit mondott, vagy csak úgy csinált, ezt náluk eldönteni nem lehet, amitől az embert kitöri a frász, hogy akkor most hazudnak, vagy tényleg teljesen elment az eszük. Ugyan eredőjében nem mindegy, a végkifejlet ugyanaz, jelesül, hogy a goebbelsi módszer kerekedik ki belőle, miszerint vádoljunk meg másokat azzal, amit mi magunk elkövettünk. És mennyit tudna erről mesélni Soros, az ENSZ, vagy a világ számtalan szeglete, akik úgy támadják bájos honunkat, hogy lepotyognak tőle a képzelt csillagok.

Az ellenségképen alapuló politizálásról szólt ez a konferencia, amelyen a páternek elment az agya, s a fideszarc ahelyett, hogy magukra ismert volna, s meghúzta volna magát a sarokban, támadó állásba merevedett, és nem törődött azzal, hogy hülyén áll neki. De ezt már mind ismerjük hosszú évek óta. S ha már a lökött fizikus szóba került, hívjuk segítségül őt még egyszer, s vele mondjuk el, hogy az a világ, amiről a páter ábrándosan előadást tartott, a végtelen számú univerzum valamelyikében biztosan létezik, ámde nem itt. És nem most.

Balog úgy vélte, a balliberális szellemi elit a tekintélyelvű, autoriter kormányzással és a nemzetállam visszatérésével riogat, így leplezi tanácstalanságát. Ölég rosszul véli a páter. A balliberális szellemi elit – meg a józanabbja máshonnan is – nem a tanácstalanságát, hanem a jogos félelmeit mondja csupán, mert emlékszik arra, a nemzetállamok ideája, a diktátorocskák és diktátorok micsoda vészeket hoztak a világra. Amikor pedig Orbánra és a cimboráira néznek, akkor ez jár a fejükben, és nem az, hogy milyen nagyszerű futballista volt a török vezér.

Továbbá, az úgynevezett balliberális elit szolidáris az elnyomottakkal és megalázottakkal szemben, ezért is aggódik, hogy mi folyik kies hazánkban. Az együttérzés és a segítés szándéka alapvető emberi tulajdonság, bár, ha a mi kedves vezetőnkre tekintünk, akkor ebben sem lehetünk teljesen biztosak. Itt van ez a kilakoltatásra váró kilenc gyermekes család, akiknek Orbán annyit üzent, hogy kitartás, a civilek pedig megmentették őket. De tudjuk, hogy a civilek elvetemültek, és ez az egész arra volt jó, hogy bizonytalanságukat palástolva Orbánnal riogassanak, pedig arra már semmi szükség.

Megteszi ezt ő, mást sem tesz, épp tegnap is kifejtette, hogy óriási változások szele éri el az országot, de, hogy mi lenne az, azt már nem méltóztatott megosztani a nagyközönséggel. Ebből a szemszögből Nostradamus nyeretlen kétéves hozzá képest. Viszont ez a tempó a XXI. században elég nevetséges, mint ahogyan a kedves vezető és az egész elátkozott bagázs is nonszensz. Élő kövület csupán, ahogyan száz évvel ezelőttre álmodja vissza, és ettől rosszul érzi magát Európában, amely csak arra mutat rá mindig, ez itt nem a középkor, ha nem tetszik, el lehet belőle menni. Fekély vagyunk a világban, és nem bírunk kifakadni.

És ami még elviselhetetlenebbé teszi az egészet, minden napra tíz ilyen balogos kijelentés jut. Reggel, délben, este fullban nyomják a kretént kifulladásig. Hogy az ember, aki magában arra esküdött fel, hogy ellenáll a gonosz csábításának, azt sem tudja, melyikre reagáljon, melyiket cáfolja, míg egyszer csak majd kimerülten zuhan össze, és nekiáll káromkodni meg fütyörészni. És nem teheti meg, mint Füst Milán Störr kapitányának apukája, akinek ennyi a története: „Unom én ezt az egészet. Unlak én benneteket de nagyon. – mondta, és csendesen elhunyt.” Ehelyett úgy véli, talán kiáll egyszer valamelyik a tébolyával, majd végezve vele vigyorogva kijelenti, bazinga, és alábukik a színes labdák tengerében.

Viszont nekünk ilyen szerencsénk nincsen, következésképp: végünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum