Ami nincs, az nem van

A romantikus nevű ÁEEK – úgymint Állami Egészségellátó Központ – mostantól úgy látja el az egészséget, hogy a kórházaiban nem lehet nyakló nélkül fotózgatni, nehogy az imperialisták ellessék a titkokat. Ilyen hétpecsétesek lehetnek a rothadó falak, az azokon vonatozó kedves vezető, a földön alvó szülők, esetleg a natúr, szárazkenyér-póréhagyma vacsora kombó, mert ezek elárulnák, mi a rosseb az, amitől kies hazánk jobban teljesít. Hogy az egész nyüves világ zokogva kéri a receptet, ámde mi nem adjuk.

Az ÁEEK-nak van egy főnöke, és neki is, meg neki is. A tornasorban így jutunk el először Kásler miniszterhez, a retkes körmeihez meg a tízparancsolathoz, egy fokkal feljebb pedig Orbán Viktor Mihályhoz, akinek már az úristen sem, csak Putyin atyuska parancsol. Vélhetnénk ezek után, hogy az ex KGB-s a szovjet idők reflexeit ültette át a mába mint legfőbb hadúr, amikor a laktanyák fotografálását tiltották oly nagyon, de nem. A cél az, hogy Orbán Viktor Mihály feltétlen hívei ki ne ábránduljanak, ne lássák, hogy kórházainkba megdögleni járnak a népek.

Az ilyentől elillan a varázs. Jobb, hanem tudnak róla, ha pedig a saját szemükkel látják, már cseszhetik, élve ki nem jutnak, hogy hírt vigyenek róla, és minden mocsok zavartalanul foroghat tovább. Ez a tiltás egyébként nem diktatórikus intézkedés, hanem filozófiai aktus. És nem a kisgyerek ősi éthosza, hogyha befogom a szemem, akkor engemet sem látnak, sokkal inkább – mert Németh Szilárd óta görög-római kultúránk van nekünk – az ógörög matematika azon ellentmondása, hogy nagyszerűsége ellenére nem ismerte a nullát, mint számot, a negatív számot pedig el sem tudta képzelni.

Ők azzal dolgoztak, ami kézzel fogható volt. Például – mondjuk – Eratoszthenész Pentatlosz is csak a narancsokkal illusztrálhatta a dolgokat, mert a nulla narancs nem létezett, nem volt. Kis hiányosság, a demokráciájuk azonban működött, míg nálunk az ilyen dolgok erősen akadoznak, mert nem lehet minden teljesen tökéletes. Továbbá az ÁEEK vezetője, az ő főnöke és még az ő főnöke is, tehát Orbán Viktor Mihály tudhatná, hogy ez itt a XXI. század, s ha valami nem fogható meg fénykép formájában, mert betiltja, az attól még van. Omladozó falak, szegénység, homlesszek és a betegek kiomló belei úgyszintén.

Mert Orbán Viktor Mihály – és visszafelé az alhülyék rengetegében – a retkes körmű Kásler, az ÁEEK titokzatos vezetője és az összes aláírásgyűjtő is tudhatná, hogy már a maják is ismerték a nullát és kagylóval ábrázolták, Európába pedig a negatív számokkal együtt az indiai Brahmagupta munkásságán keresztül jutott el. Ő már a VII. században, Bráhmaszphutasziddhánta című művében szisztematikusan használta a nullát, sőt, kísérletet tett a negatív számokkal való számolásra is. Erre szóbeli példát is mutatott, amikor így illusztrált: “A semmiből előjövő adósság hitellé válik, a semmiből előjövő hitel adóssággá”.

Mindez arra int minket, hogy Paks2-t és a belgrádi vasútálmot is ki kell fizetni, ez is van, csakúgy, mint a kórházak rothadó falai. Mindkettőbe nemcsak mi, hanem unokáink is bele fognak dögölni, ha titkos, ha nem, ha van fénykép róla, ha nincs. Ezzel csupán a dolgok levését illusztráltam, mert olyan máma már nem kivitelezhető, hogy ami nincs, mert nem akarom, az nem van, a hülyeség nem szublimálódik ugyanis, hanem megüli az országot és a lelkeket. Ahogyan az aljasság is, ezt el ne feledjük, mert például megvizsgálhatjuk a kedves vezető KISZ titkáros szocializálódását, s azt, hogyan tanulta Kádártól a fényképezés tiltását.

Az én bájos városomban, amikor a tokás-potrohos még ifjú kommunista korszakát élte, volt egy bazi nagy szovjet laktanya csurig Koljákkal. Annak a környékén sem lehetett fényképezni, hogy az imperialisták ne tudják meg, hová kell dobni az atombombát. Tele volt ilyen tiltó táblákkal a környék. És arra is emlékszem, hogy amikor Orbán Viktor Mihály nagy pofával hazazavarta a ruszkikat, a mi Koljáink már rég elpöfögtek, és nem hagytak maguk után mást, mint olajtól iszamos talajt, rothadó falakat és a tiltó táblákat, mint amilyenek ma kórházaink. Ilyen ganyé volt már akkor is a mai köpcös, hogy a semmit küldte el a francba. Ma pedig úgy hiszi, ha valamit nem lát a világ, az nincsen is.

És mégis van. Brahmagupta óta tudjuk már.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
4 hozzászólás “Ami nincs, az nem van
  1. Dr. György Lövey szerint:

    Jó reggelt, tisztelt Rezeda Úr.

    nagyon tisztelem mind a látásmódját, mind a stílusát, talán mert közel ugyanabban az időben születtünk. Enciklopédikus tájékozottságát meg egyenesen irigylem.
    Előrebocsátva : Németországban élek, tudom más szervével a csalán,partvonal, etc. Orvos vagyok. Nálam is tilos a fotózás, és ha valaki a várószobámban előveszi az okostelefonját, kiküldöm. Abban a pillanatban, hogy belépek egy kórház, rendelő etc. területére megvan a lehetősége, hogy egy beteg embert akarata ellenére lefotózok. Még a kert végében a málladozó fal tövében is. Nem hiszem, hogy lehetne valamilyen egyszerűen betartható szabályozást találni, ami egy ilyen visszaélést megakadályozna. Az internet korában pedig olyan egyszerű ilyen fotókat közreadni, eltüntetni pedig gyakorlatilag lehetetlen. Emlékeztetnék a christchruchi vérengzésre, vagy ostoba tinibandák gangbang felvételeire. Én a magam részéről, mint orvos, helyesnek tartom, hogy minden egészségügyi intézményben, bárhol a világon legyen engedélyhez és kísérőhőz kötött a fotózás. De hát Önnek is igaza van, OVM ezt ugyanúgy használ(hat)ja mint a Hamas, ami iskolákban és kórházakban rendezi be az irodáit és a rakétagyárait.
    Üdvözlettel

    G. Lövey

  2. periferia szerint:

    christchruchi vérengzés? – orvos létére pontosan kéne írnia, hacsak nem magyarítani óhajtotta krisztusira, de ha előtte a google-ba beírta volna, azonnal megtudja, hogy írják helyesen.

  3. Jane Doe szerint:

    Már újfent felütötte a fejét ez a dilemma, mely szerint most a szemünknek hiszünk, vagy a miniszterügynöknek? (Pont, mint a csalárd férj: drágám, hát most nekem hiszel, vagy a szemednek?!)

  4. Yeti szerint:

    Legpraktikusabb, ha minden tilos ami nincs külön nevesítetten engedélyezve?
    A kések is, hátha valaki nem kenyeret vagdalna vele.
    Apró bibi, hogy bármi használható ember ellenes célokra ha valaki ártani akar.
    Nem lehet olyan szabályt hozni, ami megakadályozná minden körülmények között az ártást.

    Nohát részemről semmit sem jelentenek az ilyen alapon hozott szabályok, törvények, rendeletek – akármennyire is bizonygatják a “nemes” céljait. Ellenben a hajléktalant is megkérdezem, megengedi vagy sem hogy fényképezzem ha már nélküle sehogyan sem alkotható meg az a kép.
    Az nem érv, hogy vannak akik engedély nélkül közzétesznek mások személyes adataiból.
    Ezen az alapon mindig potenciális bűnöző mindenki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!