A hely, ahol élünk (Naturalista anziksz kies hazánkról)

Mintha valami búgatóport szedett volna az egész elátkozott ország. Kiváltképp a fideszcsürhe meg a kapuzárási pánikban szenvedő sajtója, amely állandóan megtörtént de leginkább meg nem történt migránsok általi erőszakolásokkal van tele. Mintha Európa bagzana, akárha nyulak vagy Caligula udvara a végórákban. Évek óta megy ez, ép nő már nincs is a földrészen, az összeset megrontották. Csak csöppnyi hazánk a kivétel, mert megvédi őtet a szögesdrót, de leginkább Orbán Viktor elvtárs óvó karjai, amellyel az összes magyar szüzeket általöleli, rejtegeti a migráncsfarkak elől a magyarnak őrizgetve őket. Magyar nőbe magyar dákót csakis, ha akarja, ha nem. Nemzetileg.

És ez sikerül neki. Oly nagyon alaposan, hogy a magyar szüzeket vagy érett asszonyokat kizárólag magyar nemzeti legények erőszakolgatnak, meg nem áll előttük senki. A nyolcvan éves nénit csak úgy partiba vágják, mint a tíz éves nevelt lányt, a kómában fekvő nőt, a kocogó háziasszonyt vagy decens úrhölgyeket. Megállás nélkül, egy ütemre kefél az ország, viszont a magyar magyar viszonylatú meggyalázás nem téma a baráti sajtótermékben, mert nőügyekkel nem foglalkozunk. Másrészt pedig ez netán növeli a szaporulatot mindenféle CSOK nélkül, ingyenbe’. Ilyen hely az, ahol élünk, sőt, még ilyenebb. Leginkább pöcegödörnek nevezhető, púposan szarral, amelynek tetején fideszkirályok kenegetik magukra az alattuk tornyosuló masszát.

Mint ahogyan egy alföldi faluban is, ahol a fideszes polgármestert kellene rögtönítélő bíróság elé állítani, és valami kínhalált szabni rá ítéletül, levágni a farkát és sóval hinteni be a helyét, mondjuk. Ehhez az állathoz fordult végső kétségbeesésében egy helybéli nő, hogy nincs pénze a beteg gyereknek gyógyszerre, és a keresztény beütésű vadbarom jóságosan azt mondta neki, kapsz pénzt, ha leszopsz – magunk közt vagyunk, nem kell itt finomkodni, mondtam, hogy naturalista lesz a mese -. Aztán két másik keménytökű traktoroslegényt küldött maga helyett az örömre és gyalázatra, majd az egészet sunyiban fölvette, és megosztotta a falu férfinépei közt, az összes taknyot úgy migránsilag, mintegy miheztartás végett. Viszont nem fizetett. Még azt sem.

Azt nem tudom, ez az egész hányféle bűncselekmény, jó sok, azt viszont biztosan sejtem, hogy ennek a nőnek ott maradása nem lesz. Világ kurvája lesz a misekönyves népek között, és még csak a lelki üdvéért sem imádkoznak, mert olyat nem tudnak, csak az Orbánért, hogy állítsa meg a migránsfarkakat a saját kezével. Polgármester takonyelvtárs pedig a traktorista haverjaival a kocsmából elégedetten böfög. Ocsmány egy hely ez a Magyarország a nemzetiszín pántlikájával a homlokán, agytörzsi lényekkel telis-tele. Ilyen fidesztenyészet vak komondorokkal körülvéve, hordóhasú macsók, ustoros széplegények, futballistenek, degenerált barmok dicsőséges nemzeti gyülekezete. Ezek tényleg nem valók Európába, mondjuk, más emberlakta vidékre sem.

Nem tudom, érezhető-e az indulat, a fölhorgadás és az ebből fakadó formátlanság a mondandómban, és hát, hogy a rossebbe ne. Amikor mindettől a gyalázattól pár kilométerre, Szabadszálláson a roma vezető az ő romáit igyekezett a félelem és reszketés állapotába taszítani kampányilag csupán, elaljasulva. Kifejtette nekik, ha sétálgatnak az utcán, akkor migráncsok késelik meg őket, elveszik a kereszténységüket, a gyereküket tíz migráncs erőszakolja meg, ha nem szavaznak Orbánra, mert az atyuska megvéd. Fogjanak kézen másik három megalázottat és megnyomorítottat, húzgálják el őket Orbánra szavazni, mert különben meg lesznek baszva. Mindenki meg lesz kefélve, uram irgalmazz. És senki meg nem kérdezte, hogyan leszünk megkefélve, Sziszi?

És azt sem, ha csak két embert viszek magammal, akkor tíz helyett csak hatan dugnak meg, vagy hogyan van ez, mi mivel arányos. Kinek áll a farka akkor, polgármester úrnak vagy egy turbános idegennek, akit soha nem láttunk, el sem tudjuk képzelni a csökött agyunkkal, milyen is az. Lesz krumpli meg sunka? Akkó’ megyünk, visszük az egész népes famíliát, mint nagyanyót az autó tetején gorenjeileg, szüret, borzalom. És ez megy az országban szerte és mindenütt, a legelemibb és legaljasabb ösztönöket borzolgatják nyerészkedési szándékkal, miközben meg az ocsmány, titkolt vágyaikat élik ki a kiszolgáltatottakon. És aki a szerencsétlen anyát szó szerint és átvitt értelemben is megszopatta, utána szavazni megy Orbánra, hogy a migráncs meg ne erőszakolja ugyanőt.

Magyar nőt csak magyar erőszakolhat, mert keresztény kultúra vagy mi a rosseb. Ez a téboly a helyen, ahol élünk. A végeken direktben megy a kretén, Orbán pedig mollban nyomja a keleti veszedelmet a szalonokban, úri közönségnek, akiknek csak kicsit szaros a gumicsizmája. Mindeközben Miskolcon megruháztak egy fidesztudatút a standjuk mellett. Szép dolog ez? Egyáltalán nem, viszont lesz még rosszabb pro és kontra is, mert nyitogatják a pofonládát, és még csak egy hét sem telt el a kampányból. A miskolci agyonvert fidesztudatú nő – meg a haverjai – viszont tudhatnák, kinek köszönhetik a maflásokat. A gazdájuknak, ennek az Orbánnak, aki idáig züllesztette az országot. Itt járunk a posványban momentán és szügyig.

S magam, ha olykor durva szavakat használtam máma, megkövetem a nagyérdeműt, de végezetül mégis, halkan és jól érthetően, akárha úriember, gondosan formálva a kajla szavakat mondom mintegy tanulságképp: elmennek ezek a picsába! Mert ezt másként nem lehet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
2 hozzászólás “A hely, ahol élünk (Naturalista anziksz kies hazánkról)
  1. Yeti szerint:

    L

  2. István szerint:

    Én is elhajtottam őket. Tényleg nincs más szó menjenek a picsába.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!