Boldogult úrfikoromban, még az aszteroida végzetes becsapódása előtt a kosárlabdázás nemes művészetének hódoltam, s mindeközben csudadolgok is történtek, mint valami elvarázsolt kastélyban. Egy alkalommal például, amikor a jegyzőkönyvvezető, hogy biztosítsa győzelmünket, teljesen más dolgokat könyvelt el a dokumentumba, mint ami a pályán történt, és lebukott, hogy a nagy büntetést elkerülje, nemes egyszerűséggel megette a papírokat. Idvezült mosollyal tömte magába a lepedőnyi, három példányos bűnjelet, szemei guvadtak, de lenyomta azért becsülettel.
Semmire sem ment vele, mert a győzelem papír alapú bizonyítéka így megsemmisült. Mindezt csak azért hoztam fel okulásul, mert tegnap meg Pécsen a Momentum aláírásgyűjtő ívét barmolta szét egy elvetemült, győzelmi mámorban és kényszerben szenvedő rajongó, vagy pedig hivatásos terrorista, midőn aláírást mímelve egy mozdulattal áthúzta a papírt, ami így értelemszerűen vált érvénytelenné. Ebből is látszik, hogy megkezdődött a kampány, és az is, hogy a mindenféle aláírásgyűjtő ívek, aztán majd szavazólapok és a számítógépek agyában és zsinórjaiban megőrzött voksok jelentik most az életet.
Vagy a halált. Így vannak ezzel Isztambulban is, ahol az ellenzék a választási íveken alszik és él, hogy a rezsim meg ne változtassa turpissággal vagy hamissággal a győzelmét, hogy egy elvetemült erdoganista föl ne zabálja a több tonnányi papírt. Ilyesmi kétségbeesett és elvetemült akciók csak monolit rezsimekben szokásosak, ahol a választások cinkeltek, és úgy kell figyelni minden apróságra, akár a partizánnak az erdő hangjaira és a mókusok vakkantásaira. Más helyeken a választás csak fütyölés és babazsúr, nem hamleti tépelődés kezünkben a koponyával, hogy lenni vagy nem lenni, ugye.
Mi ilyen szar hely vagyunk, sőt, még ilyenebb, itt totális a téboly, amiből kimaradni képtelenség. Ilyen fidesztudatúak lepték el az utcákat és tereket, állítólag húszezren vesznek részt a gyalázatban, ennyien adják a fizimiskájukat a hazugsághoz, amihez meg sem kell szólalniuk, elég csak rájuk nézni. Néppártos dzsekiben, sapkában és alsógatyában térítenek, holott nem telt el hetvenkét óra azóta, hogy a vezérük elhajtotta a náthásba az alig egy hónapja még meghódítani és leigázni óhajtott alakulatot. Ám azt mondták neki, bakfitty, így most már leharapnák egymás fejét, de ez nem akadályozza meg a fideszsáskákat, hogy néppártos cuccban hazudjanak.
Mégcsak nem is a divat miatt, hanem, hogy konszolidált külsőt mutassanak a bávatag népeknek, mintha azoknak nem lenne édes mindegy. Aki aláír nekik, úgyis hívő, aki meg nem, utálja őket, mint a pestist, mert látja ebből is, hogy nincs az az aljasság, amire ne volnának képesek. Vezérük hét pontja is maga a képtelenség, voltaképp jelentése sincs, csak egy artikulálatlan üvöltés, utolsó vonyítás a hatalomért, de ez is elég. Évek óta megy lejjebb a színvonal és a hívószavak, úgy belemerevültek a náci metodikába – minél egyszerűbbet minél többször -, hogy mára ép gondolatuk nincs, csak a vicsorgás és a dobok püfölése.
Van, akinek ez éppen elég, és úgyis ők győznek, áramszünetekkel, lefagyásokkal és hatalmas buszokkal, az ellenzékünk pedig totálisan töketlen. Tavaly áprilisban még arra sem voltak képesek, hogy a választókörökbe felügyelőket delegáljanak, azt csináltak ott a fidesztudatúak, amit csak akartak. De nem tanultak, most is egymás farkát méregetik mellet döngetve, mint egy degenerált bazári majom. Különben is tök mindegy, mert ugyan nem erre a választásra, hanem az őszire Miskolcon egyszerűen megszüntettek egy körzetet, ahol eddig képtelen volt győzni a Fidesz, ami annak a jele, ha tehetnék, a választásokat is kiiktatnák, és egyszer majd meg is teszik.
Addig is, történhetik akármi galádság, lelepleződhetnek utólag a csalások, széttárja karjait a hatóság, mondván, tehetetlen, a pénztártól való távozás után reklamációt el nem fogadunk, ha megvette, hadd vigye. Ilyen környezetben Orbán jó úton halad az istenkirályság felé, hacsak nem már meg is érkezett oda, a hívők számára mindenképp. Ebben a képtelen helyzetben vigasza, ha lehet az embernek, az a történelmi távlat. Mert Ehnatonra gondol, aki addig kurválkodott az egyiptomiak hitével, mígnem a halála után az emlékét is igyekeztek eltörölni. Mindez sovány vigasz azonban, ha J. A.-ra figyelmezünk, hogy nincs alku, én hadd legyek boldog, ugye. Nos, ez felejtős. Az életünket már fölzabálta Orbán, most emészti a hatalmas gyomrában épp.
Senki ne reménykedjen semmiben, mindmeghalunk.
Vélemény, hozzászólás?