Tényállás van

De tudtam én, hogy ez lesz, világra szóló győzelmi jelentés a gyalázatból. Legalábbis orbáni olvasatban. Ebből a pofáncsapás utáni sportszerű gesztusból, hogy nagy kegyesen megengedték a latornak, mondhatja azt, közös megegyezéssel lógatták fel a pártját a nihilbe addig, míg végleg kimondják róla, hogy büdös. Mert, ha a vének tanácsa, amely, illetve akik vizsgálni hivatottak, mi folyik kies hazánkban, csak egy csöppet is komolyan veszi a dolgát, a tapasztaltak után páros lábbal rúgják valagba az egész csürhét.

Voltaképp el sem kellene kezdeni ezt a matatást, teljességgel fölösleges időtöltés. Elég lenne a Sargentini-jelentést bogarászni csupán, amit mára mintha felejtettek volna, pedig az elfogadása óta csak romlott a helyzet. Egyébként Sargentini asszony volt az, aki tegnap is elmondta a lényeget: nem azon kéne megsértődni a nagyságos Néppártnak, hogy a vezetőit pellengérre állította ez a senkiházi, hanem, hogy az országában lábbal tiporják az állampolgárok jogait. Ez azonban a nagy vitában mintha másodlagossá vált volna.

Sőt, elég lett volna meghallgatni Orbán tegnapi sajtófosását, amelyben kijelentette, ő ugyan nem változtat a politikáján ezután sem, és látni lehetett, hogy ezt komolyan is gondolja. Ott, helyben, amikor még meg sem száradt a tinta a határozaton, ott hazudott mindenki képébe, hogy ő Junckert soha nem is bántotta. Hangosan pofán röhögték, ennyi gerinc volt bennük, annyi viszont nem, hogy azt mondták volna neki, tessen visszafáradni, módosult az ítélet, lehet elsomfordálni a halál lingamjára. Így lett volna korrekt.

Valami csöppnyi tartás volt azért ezekben a néppártosokban ezzel a felfüggesztéssel, a szükséges de nem elégséges elszánás, mert ezzel is kifejezték, hogy a Fidesz ebben a formájában nem része az emberi civilizációnak. Illetve igen, de csak melléktermékként. Ezt viszont győzelmi jelentésként eladni a bamba magyaroknak, az nem művészet, hanem pofa kérdése, olyanja meg Orbánnak mindig is volt. A galamb ő, akivel sakkozunk, aki felrúgja a bábukat, a táblára szarik, és kijelenti, hogy nyert.

A nálam sokkal okosabbak most majd nekilátnak disszertációkat írni arról, hogy egyrészt meg másrészt, a végén pedig összegzik, hogy viszont. Szép lesz és tartalmas minden bizonnyal, de elég lenne annyi is, hogy a Fidesz ezzel a felfüggesztéssel – ha belegondolunk – de facto Európában nincsen. Képviselői nem vehetnek részt egyetlen ülésen sem, nem szavazhatnak és nem tehetnek javaslatot jelöltekre a különböző tisztségekre, és nem is választhatók azokba. A Fidesz légüres térbe került, senkit és semmit nem tud képviselni, akkor meg minek?

Ez a vége ez csak lányos vágyálom volt. De gondoljunk bele, ha ezek után Orbán azt mondja – mert ezt fogja mondani -, hogy a keresztény értékeit meg a kultúráját és Európát védelmezi, midőn vadbarom, elég lenne a képibe röhögni, hogy nem védesz te semmit kisapám. Szavad sincsen, jogod meg egyáltalán. Ennyi tán elég is arról, hogy ezek az Uniót belülről a maguk képére formálják. Ha én ellenzék lennék, nem győzném hangsúlyozni, hogy a csürhére leadott szavazat elveszett szavazat, nem hasznosul, a képviselői ugyanis momentán jogok nélküli páriák, semmi többek.

Ezt is társítanám a győzelmi jelentésekhez, viszont, hogy bevalljam, ez az egész cirkusz engemet teljesen hidegen hagy. Énnekem mindegy, mit hazudnak, mit nem, a magam részéről azt tartom mérvadónak ugyanis, hogy mindez a dzsembori hogyan érinti a Józsikat és a Bélákat. Sehogyan sem fogja. A médiából ugyanazt a mocskot öntik beléjük továbbra is, most az Unió, mint birodalom az új rettegni való, ahogy tapasztalhatjuk, s emiatt a Bélák és a Józsik a csürhére szavaznak majd, mert a kenyér ettől lesz háromhatvan.

Bárhová fut is ki a mostani nagy felhorgadás, a Néppárt akár még ki is pucolhatja maga közül a tetveket, attól azok még, illetve a főtetű leginkább Európában és legfőképp a nyakunkon marad. Ott a levegőt rontja, a kerítésen belül a polgárok életét szívja el. Így tehát belátható, izgalmas és egyben haszontalan nap volt a magunk mögött tudható, s ha egy nagy összefoglalót akarnék adni, akkor azt mondanám, szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz és legszebb a tél. Magyarán, felfüggesztési tényállás van, de ezzel mi kitörölhetjük az arschunkat. Tessünk tehát oszolni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
2 hozzászólás “Tényállás van
  1. Istvan Erdos szerint:

    Azért remélem, hogy sokáig álldogálhatnak majd ott a mélyhűtő alsó sarkában, addig legalább egyikükből sem lehet EU pénzeket osztogató főmufti, vagy egyéb befolyás. Nincs ennek se vége (se hossza).

  2. Jane Doe szerint:

    190:3 “Jó, kiegyezek veled döntetlenben.” – by Monthy Python (The Black Knight)
    Valamiért ez jutott eszembe a miniszterügynökről. (És ez a nyomdafestékes változat.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!