Sztrájk és feudalizmus

Tegnap délután megegyezett egymással a szakszervezet meg az Audi vezérkara, véget vetettek a zenének és hazamentek a legények. Illetve dolgozni, nincsen itt már semmi látnivaló, lehet oszolni. Ez egy stramm, jóképű érdekérvényesítő munkabeszüntetés volt évszázados forgatókönyvvel, hogy még Kassák is elégedetten csettintett volna az öntudatra ébredt munkásságtól, és megtörölgette volna olajtól iszamos kezeit.

Csak Parragh László, az Iparkamara góréja visított egyfolytában, mint akinek a heréit vasalják, féltve a befektetői képet, meg a rabszolga-országimázst, amivel például engemet fölcukkolt egy csöppet. Pedig szép eredményeket értek el a győriek, tizennyolc százalékos, de minimum hetvenötezer pénzes béremelést, négyszázezer pénz éves kafetériát, lánykori nevén béren kívüli juttatást, egy fix szabad hétvégét havonta, hogy járhassanak misére, gyerekek utáni szabadságokat, ilyenek.

Ugyan már véget ért a családok éve, és mégis ilyesmik is jártak a fejükben, nem kellett hozzá Novák államtitkár asszonyelvtárs óvó tekintete. És innentől fogva nem tudjuk, mi szükség is van a családügyi Novák államtitkár asszonyelvtársra, azt meg pláne, hogy Parragh László mivégre van ezen a kajla világon. Mivelhogy nem nagyon érti, mert elakadt a susnyásban, amelyet kitartója, ez az Orbán szerelt össze, amikor munka alapú társadalmat óhajtott a saját dicsőségére, mert ő meg ott feneklett meg a sztálinizmusban, a vas és acél országánál.

A munka alapú társadalmat ezek ketten úgy képzelik, hogy összeszerelő robotokat állítanak elő szakmányban a Józsikból és Jenőkből, majd a multi elé rakják, hogy vegye-vigye kedve szerint, zsákmányolgassa csak, ahogy akarja. Ebben a takonyban Parragh elvtárs ott tart, hogyha a magyar melós több pénzt kér a munkájáért, mint amit ők ketten a multinak fölvázoltak, hogy gyere, itt fingért-hugyért dolgozik neked a paraszt, akkor a multi elcuccol.

Még ez is lehet, mert ilyen ez a kapitalista világ, amelyet egyébként meg földesúri, feudális aggyal nehéz megérteni, ami tudattal a fideszcsürhe rendelkezik. Parragh elvtárs egyébként a sztrájk ideje alatt azt is visítozta, hogy be kell látni, el kell fogadni, hogy a magyar robot kevesebbet keres, mint nyugati kollégája, ami ipartelepítési koncepció megegyezik a kínai kommunistákéval, vagy a Sri Lanka-i gyerekmunkások megalázásával.

S mindeközben a Fidesz másik szája azt harsogja, hogy ekkor meg akkor utolérjük Ausztriát. Tehát el kellene dönteni, mit akarunk azon kívül, hogy az urak kellemes statisztikák hangoztatásával – kies hazánk jobban teljesít – etessék a proletárt a hatalom megtartása érdekében. Viszont jó azt tudni, hogy nem leszünk gyarmat, sem a köcsögmulti ágyasa, mint az a szent könyvekben szerepel. Ehhöz képest a BMW is azért jön, mert tulajdonképpen a magyar adófizető építi föl neki a gyárat, hogy aztán azután abban őt kizsákmányolhassák.

Ha másutt jobb feltételeket kínálnak, a BMW oda fog menni, csak még egy olyan ország nincs, amelyik ennyire lemenne kutyába a statisztika javításáért, s amely a saját állampolgárait csaliként használja, hogy tessék szívjad a vérét, majd én lefogom a lábait, hogy ne rugdosson annyira. Ezt a helyet Magyarországnak hívják, ahol a kapitalista feudális viszonyok közt működhet, mint XXI. századi nonszensz.

Akkor nem kéne rettegni, hogy az Audi, a BMW meg a Mercedes tovább áll, ha nem az olcsó munkáskezekkel csalogatnák, mert egyszer valahol úgyis olcsóbb lesz, hanem olyan unikummal, mint a tudás, amiért érdemes itt maradnia akkor is, ha azért többet kell fizetnie. Ilyen veszély momentán nem fenyeget, ezért az a munkás, aki a saját jogaiért harcol, hazaáruló lesz, mert elriasztja a nehezen idecsalogatott multit, és fejre áll a magyar gazdaság.

Mert fejre fog abban a pillanatban, amikor ezek a nagyobb profit reményében odébb állnak, és amikor az Unio sem önti a pénzt tovább egy ilyen lator országba. S végezetül, nem az rontja az országról kialakult képet, hogy itt mernek sztrájkolni, hanem az, aki ezt a sztrájkot meg akarja akadályozni, és ezt a feneséget Orbán Viktornak hívják, jelen esetben kiegészítve Parragh Lászlóval meg a többi csahossal.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum