Akadályozás

Ültek az ügyészek a kandalló mellett, pipáztak és vörösbort szopogattak, szotyit falatoztak szalonnával meg velős pacallal. Ropogott a tűz jóságosan, az ügyészek nézték a felvételeket, pörgött a film, néha beletekertek, mert unalmas volt, de azért egész jól szórakoztak. Szépen fogyott az étel, ital, és a hó is giccsesen hulldogált odakint. Egy volt a világ és gyönyörű. Az ügyészeknek mindemellett tele volt a töke a hiábavalósággal, hogy ilyen filmet kell nézni órákon át valami jó kis pornó helyett, de a bor, a meleg és a böfögések elviselhetővé tették mégis a dolgot, és ezt látták az ügyészek az ő filmjükön:

– Ez még felugrik, főnök. – kiáltotta a dagadt biztonsági őr szuszogva, ahogy a képviselő nyakán térdelt. Egy másik pedig a képviselő lábfejét csavargatta, mintha azt vizsgálta volna, beleillik-e a menetébe. Ilyen Laokoón-csoportos volt az egész, néha fölbukkant egy-egy fej szenvedve, vagy egy végtag, ahogyan összekavarodtak a küzdelemben, vonaglások és tekergőzések látszottak, nyögések és káromkodások hallatszottak.

Keményen küzdött a képviselő, már majdnem szabadult volna szorult helyzetéből, amikor egy harmadik mahomet a hátára térdelt, és ezzel már nem bírt el, úgy feküdt a három biztonsági őr alatt, mint valami béka, úgy passogott ki a hónuk alól, olyan reménytelenül.

A háttérben eközben másik három őr mint valami rongyot, úgy húzott egy másik képviselőt. A két lába ennek az áldozatnak élettelenül lógott maga alatt, vonszolódott utána, mint a kígyó kifolyt belei, öltönye a nyakába csúszott, kivillant a dereka, akár egy csintalan óvodásnak. Jól meglengették ezt a képviselőt a biztonsági őrök, hintáztatták előre-hátra, majd, amikor megvolt a kellő lendület és erő, kihajították az ajtón, hogy csak úgy placcsant odakint.

Szenvtelen történet volt ez, a túlerő, amint agyontapos mindent. Néha képviselőnők is bevillantak a felvételeken, ezek is harcos szemekkel néztek a kamerába, és ezeket is kitették az utcára a francba. Még csak vak komondoros törődést sem kaptak az izzadó és szuszogó biztonságiaktól, pedig megérdemelték volna. Megzavarták a sziesztát ugyanis, a meccsnézést a biztonsági őri kalickában, és az asszony sült szalonnás szendvicsének élvezetét, megbontották a nyugalmat, ilyenek.

– Nos, kollégák – állította le a felvételt távirányítójával az egyik ügyész, és hörbölt a borából -, nos, kollégák tehát ezek a képviselők feljelentést tettek a látottak miatt, hogy őket erőszak érte volna, ez a panaszuk.

– A kurva anyjukat. – jelentette ki rezignáltan egy másik ügyész, aki szivarozott és alá is támasztotta, meg is indokolta tömör összefoglalóját.

– Azt írják ezek a képviselők, hogy hivatalos ügyben és minőségben jártak ott. Kérdem én, látunk bármilyen hivatalos eseményt? Beszélnek hivatalos emberrel, tárgyalnak komolyan zöld asztal mellett? Látunk-e ilyet? – tette fel a költői kérdést a szivaros, és az egyik lelkes fiatal ügyész válaszolt is rá, holott senki sem kérte.

– Semmi zöld asztal, csak a járólapok. – ezt harsogta a nyeretlen kétéves, a többi ügyész pedig a hülye ez jól ismert nézésével pillantott rá, de a távirányítós föloldotta a feszültséget.

– Igyék, kolléga! – mondta neki – Igyék konyakot. – amire a lelkes fiatal egy slukkra behajított egy decit, hogy a tapasztaltabbak csak néztek, viszi ez még valamire pillantással.

– Mi a tényállás hát, kollégák? – érdeklődött a távirányítós komolyan.

– Egyértelmű. – válaszolt egy másik, akinek szotyolahéj ragadt a szája sarkára – Senki hozzájuk nem nyúlt jogtalanul, sőt, akadályozták a biztonsági őrök munkáját, tettlegesen ellenálltak a kihajításnak, holott önszántukból kellett volna kiugraniuk az ablakon.

– És még, és még – kotyogott közbe a fiatal, akinek hamarabb szállt a fejébe a konyak, mint illett volna – és még pisálni is kikérezkedtek, mint az állatok. – ezt tette hozzá és csuklott egyet, a többi ügyészek pedig furcsán néztek rá, de hagyták a fenébe.

– Utasítsuk el tehát, kollégák a képviselők feljelentését, mint alaptalan vádaskodást? – kérdezte a távirányítós.

– Csakis, csakis. – felelték kórusban, és a kandallóban a tűz helyeslőn ráropogott.

– Diktálom akkor a határozatot kollégák – mondta a távirányítós, és egy szuszra mondta.

„…Az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák. A rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak. A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. Nem volt tehát alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek…”

– Jó lesz így, kollégák? – kérdezte aztán.

– Jó, jó. – felelték kórusban, de a kis taknyos nem nyugodhatott, és rátett egy lapáttal.

– Tegyük még hozzá, hogy viszont ismeretlen tettes ellen pedig vizsgálódunk a biztonsági őrök akadályozása miatt. – ezt mondta, hogy csend is lett hirtelen, de nagyon.

– Ez kurva jó. – ordított fel a távirányítós – Magából még lesz valaki, kolléga. Egészen egyedi jogértelmezés. Persze, megszívatjuk ezeket a szemeteket. – foglalta össze a tudnivalókat a távirányítós, miközben a taknyos elhányta magát, fröcsögött belőle a konyak és a szotyoladarabkák, és valami ismeretlen ok miatt sárgarépa is volt az okádásban.

Tehetséges, tehetséges, göcögött a többi, és vitték a határozatot a főnöküknek, készítve a buksit simire, pénztárcát jutalomra, lelkeket pediglen a pöcegödörbe. Így történt és nem másként.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum