Polgári tűzifa

Még a tavaszon, a választások előtt egy nappal Orbán Viktor Mihály tizenkétezer forintot ígért minden olyan rászorulónak, aki tűzifával védekezik a megfagyás ellen, hogy a tavalyi év végéig kifizeti nekik, ezt ígérte. S mivelhogy Magyarország jobban teljesít, háromszázhetvenkétezren (372.000) jelentkeztek is érte, de cseszhetik. Nem kaptak semmit a szavazatért cserébe, Pártunk és Kormányunk 2019 végéig meghosszabbította a kifizetés határidejét, tehát azt mondta, majd, egyszer, valamikor. Ha jó leszel.

Addig még lesz két választás ugyanis, egy ilyen uniós meg egy önkormányzatis, és lehet, megfejelik még a mézesmadzagot egy zsák krumplival vagy egy kifestőkönyvvel, ezeknek tök mindegy alapon. Mindeközben persze fagyogatnak meg a polgártársak. Bár nem bizonyítható, hogy amiatt, mert Orbán hazudott – megint -, és lócsöcs van, nem tűzifa, de köze csak van hozzá. Mint ahogyan nincs ok-okozati viszony a között, hogy Orbán szarért-hugyért zabálhat a várban, mások pedig kakaós csigát lopnak. Aztán mégis, ha odafigyelünk.

Az egyiket most büntetik, a másikat későbben fogják és nagy nyilvánosság előtt. A hazudós tárgyalását közvetíti majd az MTVA, mégpedig olyan lelkesen, mint most mondjuk a Nógrádit vagy más mókamestert, mert semmi sem örök. A hal sem és Jónás sem. Kis színesként még idézzük fel, midőn a nyugdíjak kifizetése késett, Rétvári örömhozó azt ecsetelte, hogy a nyugdíjasok mennyire jól jártak, mert már a megemelt nyugdíjat nem kapták meg, illetve késve. Erre élvezett el a Bence.

Ezen is lehetne egyet morfondírozni, hogy ki mennyi emelést kapott, most azonban a polgári értékekről lenne szó. Mert az önkormányzati választások előtt – amire majd ígérnek megint – Szombathelyen kitört a parasztgyalázat úgy polgárilag. Mert Molnár alpolgármester lehetővé tette, hogy a helyi sorosisták megfúrják a rabszolgatörvényt, s emiatt őt Puskás polgármester és mi gauleiterünk, a gukkeros Hende kiátkozták. Már vágják a fát a máglyához, amelyen majd a Fő téren megsütik őt.

Megfosztották alpolgármesteri jogaitól, ami miatt lehet, nem lesz költségvetése a városnak, de ez is mindegy a Fidesznek, pusztuljon minden, ha nem nekem fütyöl alapon. Majd osztogatnak kakasnyalókát meg Orbán mellszobrot, térkövet vagy szappanbuborékot, mindegy is: ellenben most bukták el a várost, csak még nem tudják, és engemet sem érdekel igazán. Ennél delikátabb, hogy a helyi nyugdíjasok számára Molnárt úgy próbálják patásördögnek festeni, hogy megkapta a stigmát: elárulta a polgári értékeket.

Ettől a dumától pedig nekem fenséges jókedvem kerekedett, csapkodnám a térdemet, ha nem fájna, csak sajnos mégis. Az a delikát viszont, hogy a szombathelyi lakos/polgár, de még a megbélyegzők sincsenek tisztában azzal, mit jelentenek ezek a polgári értékek anyagi, nyelvi, kulturális és erkölcsi szempontból, mert egészen biztosan nem két szobát, három gyereket meg négy kereket. Sőt, még csak nem is Szent Mártont, aki itt a csapból folydogál nekünk végtelenítve.

Hende volt Orbán jobbkeze annak idején a polgári körök szervezésében, és a jelek szerint ebben benne is ragadt már végleg. Nem véletlen, hogy ezerrel teper a felszínen maradásért, mert nem érti meg, hogy annak idején sem polgárokat gyűjtögetett, hanem hívőket toborzott, viszont ennek az ideje már rég lejárt. Az egyház felépült, az Isten megszületett, ilyen avítt dolgokra, hogy polgár, szükség nincsen, mert most már munkaalapú a társadalom, valamint kisnyúl és csak a foci.

Hende eszerint rezzenetlen arccal polgári értéknek nevezi, hogy a munkaadó halálra dolgoztathassa a beosztottját. Kissé bizarr értékválasztás, de csodálkozni nincs mit. Mert tán nem nevezhető polgári értéknek a lopás, a hazudozás, az elesettek üldözése sem. Keresztényinek orbáni értelemben csak-csak, ha már minden egész eltörött, viszont, aki nem a birodalom, következésképp Orbán érdekein keresztül szemléli a kajla világot, az nem a polgári hadovát tagadta meg, hanem épp ellenkezőleg, csak be kéne csukni a tátott szájakat.

Új korban élünk ugyanis, amely még névre vár. Úgy száz év múlva találnak is neki bizonyára, amikor összeillesztik a feudalizmus, a fasizmus, a rekatolizáció és az ész alkonyának elegyét. De, hogy abban a polgár szó nem szerepel majd, az is hétszentség. Főleg nem abban az értelemben, hogy az ember reszketve várja a tűzifát Orbántól, amit viszont soha nem kap meg. Így kapcsolódik egymáshoz tehát redves országunkban egy gukker, egy bicikli, amellyel fát lopni indulnak, és a csülök a zsírfoltos bablevesben. És ez már maga a költészet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!