Mire gondol?

Mire gondol a talpnyaló, ha Szijjártót évembernek jelöli? Mire gondol a Szijjártó, mikor mindezt elhiszi?
Elégedett, boldog-e, mutatja is asszonyának, látod-e? A talpnyaló a júdáspénzt kapja-e? Rakja aztán bele neje zsebibe? Asszonya most kiköp vajon, vagy csókolja az urát nagyon?
Mire gondol a diákunk, mikor ordít, hogy a francba, és a tanár, hogyha ezért megtagadja? És a szülő forradalmárt keltve ki? Félti-e, vagy büszke ő?
Mit gondol a tüntető, és a rendőr, aki képen fújja vagy a térről kiszorítja? És a homlessz, mikor viszik, mire gondol, hova el? És a rendőr érti-e, a cókmókot égetve, érzi-e?
A bemondó, aki mondja, hiszi-e, vagy élvezi a hazugságot be az ember képibe? A pap temetve, mire gondol? A fájást érzi-e, vagy rutinból végzi-e?
Az öngyilkos hulltában bánja-e? Mire gondol a janicsár otthonából cibálva ki népeket? És mire a népek az ég alatt? Nézgelődve, hogy mi maradt, semmi se, kutyakölyök, síró gyerek, nénike.
Mit akar a tajtékos ég? Mit a hó? Mutatni, hogy megfagyni jó? Mit vonyít a kutya az égre? A tudós, ha néz üvegedénybe? Mire gondol Mészáros vagy gondol-e?
A nyugdíjas a csirkenyakkal boldog-e? Farral, háttal, a lábával mormog-e? Protkójával csattog-e? Esernyővel hadba szállva kardoz-e? A pénztárban sorban állva számol-e?
Vezérünk a várában reszket-e? Gundelt nyelve böfög-e? Meccsre szállva álmod-e? Alánézve térkép neki, vagy haza? Szülőfalu, kavicsbánya, lábnyoma?
Áfonya vagy libaszar? Otthon főzött, otthon töltött kockás ing. Ülepverő trottyos gatya, bakafing. Soros árnya, kölcsön kapott gyárüzem. Mire gondol, mikor pénzed veri el?
Mire, mikor elszedi, mire, mikor repteti, vagy aranyba fekteti? Mire, mikor hazudik? Mire, hogyha álmodik? Pöttyös labda, futballcsuka kisvasút? Kevlár ruha, kalasnyikov, alagút?
Ha színházat zárat be, embereket járat le. Mire, mikor menekül, függöny mögé települ? A csokidat fölzabálja, életedet lenullázza, kiirtja az erdődet, beszántja a földedet. Tarrá vágja a hazát, növeszti a valagát.
Mire gondol, hogyha Istent hazudik? Mire, hogyha aztán elbukik? Isten vajon látja-e? Csipás szemmel nézi-e? Látja-e, hogy mit csinált?
Lefizetve elfordult és félreállt. Nem is volt és nem is lesz, vagy meghalt? Most titokban temetik? Félre nézve nagy suttyomban földelik. Eloszlik mint buborék, vagy maradt kis csoda még.
Feltámad a pusztaságon. Látja majd, hogy sírhalom, akkor mire gondol vajon? Hogy elcseszte teljesen, nincsen már hatalma sem. Zavarában fütyörész, elsomfordál, odébb áll.
Onnan figyel, kerek szemmel nézi azt, miként kúszik a helyére egy paraszt. Szobra lesz és temploma, százszor csókolt lábnyoma. Mikor másodszor verik agyon, Isten mire gondol vajon?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!