Táncolt egy hóember

Iszonyú fejfájásra ébredt OVM, arca borostás volt és püffedt, véreres szemei csipásak, szája szélére pedig pörköltszaftba száradt szotyolahéj ragadt. Jellegzetes, kockás inge trottyos gatyájára csúszott, s ami a legérdekesebb, egy papírcsákó volt rajta, gumival az állán át a fejére erősítve, mint Micimackónak, ha jól mulat a rajzfilmben. De, ami még különösebb volt, a várbéli, vadonatúj, mészszagú dolgozószobájában ébredt egy hatalmas bőrfotelben, a milliós szőnyeg összehányva, és üvegcserepek borítottak mindent. Vele szemben pedig, a másik fotelben ült Árpi, hű társa, legkedvesebb fegyverhordozója, és gondterhelten nézte őt.

– Mi történt? – kérdezte OVM elhaló hangon, és látszott, nagyon nehezére esik megszólalni.
– Melyiket mondjam? – kérdezett vissza Árpi cinikusan, kihasználva főnöke szorult helyzetét, és láttatva, ha úgy alakulna, a torkát is minden szívfájdalom nélkül harapná át.
– Arra emlékszem – kezdte OVM -, hogy vőmurammal házi pálinkázunk a demizsonból és egész jól érezzük magunkat. Az unokák hangoskodtak, Ráchel pörölt az urával a tizedik feles miatt, a tizenegyedik után viszont elszakadt a film. Egyáltalán hogyan kerültem ide, és mit keresek itt?
– Dolgozni akartál, belakni a várat még a költözés előtt.
– És? – érdeklődött kétségbe esve OVM.
– Fölhívattad az RTL Klubot, hogy most adsz nekik interjút. – szúrt oda Árpi.
– Aztán?
– Adtál.
– Jézus Mária. Miket mondtam? – rémüldözött OVM.
– Délben megnézheted – mondta Árpi -, nem lesz benne köszönet.
– Mégis.
– Sorost dicsérted.
– Mi van?
– Meg Gyurcsányt.
– Édes Istenem. – sóhajtott nagyot OVM – és még?
– Beállított Stefka, hogyan reagáljanak a Srácokban erre az egészre.
– És?
– Elküldted a picsába, hogy takarodjon a vén komcsi. De ez a kisebbik baj.
– Mi van még?
– Fölhívtad Sorost.
– Úristen…
– Elnézést kértél tőle mindenért.
– Ez még korrigálható.
– Ez igen, de Putyinnal is telefonáltál. – élvezkedett már Árpi.
– Mit?
– Én nem tudom, csak annyit hallottam, azt ordibálod, hogy jaffaimatty, de nem tudok oroszul.
– A rohadt életbe. – esett kétségbe OVM – Mi történt erre?
– Én azt nem tudom, azt hiszem lecsapta a telefont. De az orosz nagykövet már átadott egy jegyzéket.
– Mi áll benne?
– Nem bontottam fel, mert sörért küldtél.
– Sörért? – értetlenkedett OVM.
– Azért, mégpedig ragaszkodtál a Heinekenhez.
– Heinekenhez.
– Ahhoz.
– És?
– Ittad, és szelfiztél vele. Elküldted Lázárnak, hogy ezt szopd, ne a Csikit.
– Ez még nem olyan nagy baj.
– Semjénnek is küldtél, azzal a szöveggel, hogy térdre, imához csuhás.
– Kiheveri.
– Meg, hogy lógjon helikopteren, még ezt mondtad neki.
– Ez se olyan nagy baj – nyugtatta magát OVM – de mik ezek a cserepek?
– Ott táncikáltál a tükör előtt. Kötözködtél vele, hogy ki az a hóember, aztán labdát kértél és gólt rúgtál neki. Kétmilliós tükör volt.
– Ki hányta le a szőnyeget?
– Te, mégpedig az RTL kamerája előtt. Kétmilliós szőnyeg volt. De még ez sem a legnagyobb baj. – igyekezett fenékig üríteni a poharat Árpi.
– Hanem?
– Ma délre meghívtad a tüntetőket ide vendégségbe és tárgyalni.
– Majd a TEK megállítja őket. – próbált reménykedni OVM.
– Az ugyan nem.
– Mért?
– Idefelé beugrottál a parlamentbe, és lehugyoztál egy szobrot. A parlamenti őrség pedig keménykedett.
– Aztán? – kérdezte bárgyún OVM.
– Kövérhuszároknak nevezted őket, és megígérted, hogy rájuk küldöd a TEK-et.
– És?
– Rájuk küldted, most is ott vannak.
– Ezt nem lehet kibírni. – sóhajtott fel OVM – Mi lesz most Árpi?
– Komolyan?
– Komolyan.
– Véged lesz, főnök, véged. – ezt szúrta oda Árpi.

OVM pedig bőgni kezdett, könnyei kis csíkokat mostak a száraz pörköltszaftba, és az egész trutymó csöpögött le a kétmilliós szőnyegre, a hányás mellé. Jött a takarító személyzet, hülyén néztek és kacsingattak egymásra, Árpi pedig behozta a nagykövet jegyzékét, hogy felbontsák, és megtudják, milyen halálnem szerepel benne, milyen méreg és hány hangos kalasnyikov vagy testvéri tank feldübörgése esetleg. Mielőtt még elolvasták volna, OVM letépte a fejéről a papírcsákót, tehetetlen dühvel ugrálva rajta, de már nem volt mit tenni, kezdődött a híradó az RTL-en ugyanis.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum