Magyarul

A The New York Times szerkesztősége Kovács Zoltán szerint álmatlanul hánykolódik, mert megtudta, Magyarországon négyszáznál is több médium van abban a holdingban, amely azért jött létre, hogy a legutolsó csecsszopót is hatásosan elérje a náci propaganda. Másrészt pedig, hogy a maradék, rajta kívül eső újságokat, honlapokat ledarálja, kiiktassa és beszántsa az egészen tisztességtelenül koncentrált erejével.

Kovács Zoltán amúgy nagyon serény az új hivatalában, amely arra hivatott, hogy az Univerzumból Orbán miniszterügynök elvtárs felé áramló rosszat kiszűrje, és ellencsapásokat mérjen a sötét anyagra is, amely ellene összeesküdött és mószerolja őtet. Plakátos autót már küldött Brüsszelbe, most ment a levél New Yorkba is, ahol azt vetette a szemére egyéb érvek híján a helyi sorosistáknak, hogy ott nem tudnak magyarul.

Tulajdonképpen halvány fogalma sincs az embernek, mit is akart mondani ezzel a költő, a zsigereiben viszont érzi, hogy megérkezett Mucsára, így hát körülnéz itt, Kovács Zoltán kies otthonában, ahol ennyire futja: tudnak-e ott magyarul. Ezzel a magyar nyelvvel, ennek birtoklásával vagy hiányával elég régóta akadnak gondok egyébként, már 2002-ben is, amikor a The Washington Posttal keveredett a Fidesz nyelvészeti vitába, mint emlékezhetünk.

Miniszterügynök elvtársból kikandikált a náci énje, életterekről ábrándozott akkoriban, és az sem tetszett valahogyan a nagy vízen túl. Az volt a móka, ugye, hogy az Orbán adminisztráció szerint fénylő, köpcös csillagunk nem is azt mondta akkor, hogy Lebensraum, csupáncsak, hogy élettér, így a magyarul nem tudó jenkik fogják be a pofájukat, mert már akkor is kellően tahó hivatalnokai voltak OVM-nek, pedig ez a Kovács még sehol sem volt.

Erre a magyarul, nem magyarul dichotómiára egyébként maga OVM adott megfejtést már tizenöt éve, amikor szokásos álnépi és álnaiv bölcsen annyit jegyzett meg az ettől állva pisáló híveinek, hogy “Magyarul kétszer kettő négy. Ez minden más nyelven másképpen van.” – Négyszáz újság az négyszáz újság. Más nyelven, jelesül amerikaiul four hundred, magyarul kétszer kétszáz az négyszáz, nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni. Különben is, a számok mély titkokat rejtenek az orbáni nagyközönség számára.

Mint azt pécsi rajongóktól tudtuk meg a tavasz folyamán, ha nem a rezsim nyer, akkor a világvége akképp is megérkezik országunkba, hogy kötelező jelleggel bevezetik az arab számok használatát, amitől viszont megóv minket maga Orbán Viktor. Ez csak azért jutott az eszembe, hogy lássuk, milyen nívót szolgál, illetve tart kívánatosnak az a négyszáz újság, amely galádságát most Kovács Zoltán hülyeséget mantrázva véd, mert mást nem bír kitalálni.

Ez egyébként másról is árulkodik. Előbukott mintegy ebből a harcosból is a feudális énje, a régi jó táblabírák szalonnazsíros tudata, miszerint Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita – azaz, Magyarországon kívül nincs élet, ha van élet, nem ilyen. Esetleg a népies-nemzeti költészetével a magyar kultúrán máig ható sebeket ejtő Petőfi kis zsengéje, hogy “Ha a föld Isten kalapja, hazánk a bokréta rajta.” Innen már csak a pörkütt hiányzik meg a darutoll.

Ez a habitus, ez a taplóság járatja le egyébként az országot. A CÖF Obamával levelezett annak idején, Kovács már az egész világgal, mint egy fölnyírt hajú, dagadt és gonosz óvodás. Az Orbánon kívül eső dolgokkal ez a viszonyuk: Szijjártó a troglodita, aki tagolatlan üvöltéssel ordítja le mindenki fejét, Kovács levelez, amitől Magyarország a nagypofájú kretének birodalmának tűnik, s voltaképp sokat nem is téved, aki így látja.

Egyébként a helyzet teljesen reménytelen, mert ez a Kovács azzal is védte a védhetetlen holdingját, hogy azzal szemben viszont a maradék józan hangú médiumot sokkal többen olvassák és nézik. És ez már egészen a kultúrharcig ér, mert ahogyan nem kerülnek elő a fiókokból a fideszes remekművek, se egy regény, se semmi, úgy a holdingos izéjük is azért nem kelendő, mert az nem újságírás, ha a pártpropagandát szajkózzuk.

Egészen egyszerűen: jóllakottan böfögve nem lehet hiteles verset írni, Orbán seggéből pedig újságot. Mint ahogyan az sem érv az őket ért bírálatra, hogy ez még magyarul se tud, ez ne pofázzon. Viszont Neria éppen itt tart, és a jelek szerint azon dolgozik egyre nagyobb vehemenciával, hogy mindenkit szerte az országban elvadítson és meghülyítsen. Az elkövetkező nehéz évek feladata tehát a józan ész és ítélőképesség megtartásának embert próbáló feladata lesz. Kalandra fel tehát!

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
2 hozzászólás “Magyarul
  1. Yeti szerint:

    Ha már nermatek: -1.
    A létszám mindezzel csak rövidkés időre csökkent, lesz elég utánpótlásuk.

  2. Jane Doe szerint:

    Az elvadítás és meghülyítés sikeresen megtörtént, elnézve-hallgatva a népséget itt az utcán-boltban-köztereken, itthon sem tud már a köznép magyarul, tehát jogos, hogy ne pofázzon.
    A kör bezárult, “A többi, néma csend”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!