Buzik és hazafiak

Azt hittem, én hülye, hogy ez a hétvége lájtos lesz, senki nem váltja meg a világot és nem is lesz vége, se nem eleje éppen. Szóval, hogy mélán heverészve írok egy mesét valami soha nem is volt hétfejű szódaszifonról és az ő kalandjairól a sarki kocsmában, egy rövidke verset hexameterben, vagy egy zeneművet kávéscsészére és kiskanalakra hangszerelve, esetleg egy népszínművet, de cseszhetem az egészet.

A nerfiak ugyanis szerterajzanak hétvégenként az országban és a kerek világban, ott vannak minden kilométerkőnél, az utolsó tanyasi bölcsődében is, és hirdetik a megrontó, mocskos igét. Mindenféle médiumokról meg ne is essék szó, azok vannak csak tele igazán velük. Így esett, hogy máma se lehet abbafejezni, amit elkezdtem, és be kell számolni a ganajságokról, de ez az ember sorsa, és megadja magát neki.

Bele is gondoltam, hogy amióta elkezdtem írni a NER krónikáját, már közel az ezerötszázadik dolgozat jön elő belőlem. És, úgy kábé darabja átlagosan négyezer karakter, ez pedig össszeszorozva már hatmillió körül van, és ennyiszer gondoltam hivatásszerűen – a többi nem érdekes – OVM jó édesanyjára elátkozva őt. Hát mi ez, ha nem szerelem? Már csak az esedékes konzultáció miatt is.

De nézzünk valami vidám képet, és lám, itt van nekünk a nemzetileg megújult Hír Tv-ben Gajdics Ottó és G. Fodor Gábor, és ez a kettő már garantálja a sikert, mint majd alább kitetszik most is. Rokonlélek írástudók már annyiféle illetlen jelzővel illették ezeket, hogy magam most ettől eltekintek, és mindenkinek a saját végtelen képzeletére bízom az átkokat, mert azok lesznek, azért kezeskedem.

G. Fodor szellemi tarisznyájából ez alkalommal az került elő, hogy az „aberrált liberális” ellentéte az értelmes ember. (Ekkor mélyen a szemébe néztem, és megkérdeztem tőle: télleg, vazze, télleg, csak nem hallotta technikai okok miatt). Viszont most kösd fel a gatyádat, nyájas olvasó, mert olyan jön, amit még nem hallottál, s itt, se Fokföldön se Ázsiába’.

Aszondja ez a G. meg ez a Fodor, hogy „Van egy identitás, amit a liberálisok előresorolnak, ez lehet egy genderprobléma, hogy ők magukat homoszexuálisnak, leszbikusnak, vagy transzszexuálisnak tartják. Ez az esetükben megelőz egy, a számunkra sokkal fontosabb, vagy politikai értelemben értelmesebb identitást, a nemzeti elkötelezettséget.” – Ekkor följebb toltam az orromon a szemüvegem, és nekiláttam ábrándozni a’la G. és Fodor.

Elibém ugrott a kép, midőn – mondjuk – Gyurcsány áll anyaszülten, nézegeti a bránert, és azon tűnődik, hogy ő fiú-e vagy lány. Ellenben Orbán ugyanígy talpig bőrben és férfiasságának lehengerlő tudatával rohangászik, hogy csak úgy leffeg a gyomra, kezében rongyos zászló és a Boldogasszony anyánkat énekli. – Nem kérek elnézést, nem én látom így a világot, hanem ez a G. Fodor, akire ráférne egy elmeorvosi vizsgálat, de egy pszichiáter mindenképp. Vagy egy maflás, de ez csak önös ábránd.

Itt tartunk, polgártársak, sőt, ott is, hogy kiderült ebből az adásból, mi a hazafiság itt, Neriában, mi a nagy titok. Mert szintén a századvéges tolvaj mocskos szájából hangzott el, hogy akkor nem sérül a nemzeti szuverenitás, ha a magyar hazafiak halászlevet esznek, cigányzenét hallgatnak és disznót ölnek. És most nem viccelek, viszont egészen sajnálatos módon ő is komolyan beszélt. A liberalizmus ellentéte a disznóölés. Ide jutottunk.

És akkor csodálkoznunk, ha az ember kényszeresen irkál ezekről? Ugye, hogy nem. Pláne, ha hozzá tesszük, amint ugyanekkor Novák államtitkár assszonyelvtárs a dinnye nagyságú Fidesz-fülbevalójával a nemzeti konzultációról mint műfajról értekezik, akkor, már nincs mitől félni. A világ kerekké válik, és ekkor lesz teljesen egyértelmű, hogy ezek nyomorult kretének, viszont a gonosz fajtából, és megvan bennük a butaság összes bátorsága is.

El vagyunk veszve, azt hiszem, ha a talpig férfi G. Fodor, meg a teknőcszemű munkásőr vagy ifjú gárdista – már nem emlékszek, de lényegtelen is – a halászlevet teszik meg a hazafias férfiasság mértékegységének. Akkor Baja és Szeged könyékén kihúzhatják magukat a proletárok. Ellenben mi, belgák, akiknek se disznó, se ponty, se egy nyamvadt cimbalom nem jutott, mi hová álljunk a bizonytalan nemi identitásunkkal? Ez itt a kérdés, és nem is kevés.

Szabadság vs töltött káposzta – asztakurvaéletbe.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum