Szabotázs – a szavak zamata

Sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmárok a szemétszállítást megtagadva rontottak dolgozó népünkre, a Kormány, valamint a Párt azonban résen volt, leverte a lázadást, és a rend helyreállott. Valami ilyesmi derül ki az Origo terjedelmes – ha nyomtatva volna, kolumnás – beszámolójából, amellyel tegnap örvendeztette meg az olvasóközönséget, plusz még engemet is. Ugyanakkor bújtatva az is kiderült, hogy egy csókos polgártárs hamarosan jól jár. De haladjunk.

Mint ismeretes, az NHKV Zrt. (Nemzeti Hulladékgazdálkodást Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. – már ez is, ejj) nem szeret fizetni az elvégzett munkáért. Így tett a Zöld Híd Zrt. esetében is, amely cég nemrégiben azt mondta, hogy több mint száz településen addig viszi el a szemetet, amíg van benzin az autóiban, aztán érthető okok miatt már nem. Így is történt, ez vonult be úgy a NER történelmébe, mint szemétbotrány, tegnaptól és az Origo óta viszont mint levert szabotázsakció.

Mint megtudhattuk a NER-kompatibilis portál jeles dolgozatából, az NHKV Zrt. október 31-el visszavonta a Zöld Híd megfelelőségi véleményét – magyarán, bevonta a szemétszállítási engedélyét -, így, először nem fizetett neki, majd ellehetetlenítve kimondta, hogy alkalmatlan. Volt cég, nincs cég. Lesz majd másik, olyan Mészáros közeli, amelyiknek majd fizetnek, hogy legyen benzin az autóban és el tudják vinni a szemetet. Maffiaállamokban bevett módszer az ilyen.

Minálunk meg annyira, hogy a sok ganyéság miatt el is siklottam volna fölötte, ha olvasván ezt az elcseszett szöveget, ne tolakodott volna bennem valami hányingerközeli érzés, hogy én ezt ismerem, hogy ilyen már volt valahol. Ezt nevezik eltartott kisujjú polgártársak déja vu-nek, jó, legyen akkor dézsa, mondom, de, hogy honnan. És akkor, mint ilyen ráismerésekkor ez szokásos bekúszott a frontális lebenyem mögé a felismerés, hogy persze, Szabad Nép.

Muszáj vagyok testesebben idézni, hogy a nyájas olvasó is élvezhesse az időutazást, és az ő gyomra is bájos görcsbe ránduljon, vagy pediglen hangosan röhögjön fel, gusztus és pillanatnyi idegállapot szerint. Íme:

„…A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő visszavonta a Zöld Híd engedélyét. Ez az a cég, amely mögött zöldpárti politikusok állnak, és akik miatt kirobbant a szemétszállítási botrány. Politikai akciójuk miatt több mint száz településen nem működött a szemétszállítás, azonban a kormány a NKF segítségével megoldotta a helyzetet. Ezzel jogilag is véget érhet a lassan két hete fennálló áldatlan állapot, amelynek hátterében nyilvánvalóan egy elkeseredett politikai akció állt. Hiszen minden jel arra utal, hogy a cég mögött álló két zöldpárti politikus, Gémesi György és Gyenes Szilárd szemétszállítási káoszt teremtve igyekezett sarokba szorítani a kormányzatot. A kormány biztosítja a szemétszállítást, és fenntartja a rezsicsökkentést– jelentette ki korábban Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. A politikai zsarolás teljesen egyértelmű volt ebben az esetben, mivel az állam azért nem tudta kezelni az ügyet, mert ahhoz az kellett volna, hogy Gémesiék visszaadják a megbízási szerződésüket, ők azonban arról tájékoztatták az önkormányzatokat, hogy csak szüneteltetik a feladat elvégzését. Magyarul szándékosan lehetetlen helyzetet állítottak elő, és nagyon úgy fest, hogy politikai ügyet generáltak a szemétszállításból. És természetesen igénybe vették a mindenre kapható balliberális médiát is a saját igazuk alátámasztása érdekében…”

Nincs több kérdés. Érezzük a mondatok sajátos lejtését, a szavak sztálinista zamatát, vagy csak én vagyok a hülye? Tessenek határozni efelől, addig is azonban, hogy legyen móka és kacagás, nézzük meg „A tanú” című műalkotás segítségével, hová vezet ez a tempó:

„…Pelikán József: Mit mondott az ügyvéd?
Pelikán lánya: Azt mondta, hogy majd mindent megtesz.
Pelikán József: Mennyit kapok?
Pelikán lánya: Hát az attól függ, mert lehet, hogy csak pénzbírság, de lehet, hogy a legsúlyosabb, hát szóval halál. Tetszik tudni az a kérdés, hogy apukával példát akarnak-e statuálni.
Pelikán József: Micsoda? Halál?
Pelikán lánya: A statuálás a lényeg, mert aszerint kapja apuka a büntetést.
Pelikán József: Szép dolog. Mit mondott még az ügyvéd?
Pelikán lánya: Azt mondta, hogy majd ne tessék csodálkozni, ha ő a tárgyaláson igen súlyos büntetést kér.
Pelikán József: Kicsoda? A védőügyvéd?
Pelikán lánya: Igen, mert ha apuka kulák volna, azokból most sok van, de mert apuka párttag, ő meg párton kívüli, hát szóval szocialista jog, meg minden.
Pelikán József: Mi van a szocialista joggal? Gondolkozz csak!
Pelikán lánya: Hát a statuálás a lényeg. És hogy ne tessék idegeskedni…”

Csókoltatom OVM anyukáját.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum