Amikor Orbán Viktor Mihály csütörtökön este ült a Stamford Bridge lelátóján, és nézte a meccset, az volt az a pillanat, amikor szembefordult a saját pártjával, a politikai ellenfeleivel, a választóival, és pofán köpte őket, miközben elhelyezte magát képzeletben az Olimposzon. Ám, hogy milyen taknyosan mókás ez a rongyos élet, épp Bálint György mondta, az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk. Róla újságíró iskola kapta a nevét, ma pedig Habony lapjához úgy keresnek tollforgató embereket, hogy a szükséges készségek közt az írásé nem szerepel. A dolgok így felelnek meg egymásnak a NER-ben.
Ez a londoni meccsnézés azért volt különösen visszataszító és lehangoló, mert épp a közepén volt annak a botránynak, amely során azt vitatta a közvélemény, hogy az ország első embere csupáncsak adócsaló, vagy a velejéig romlott, korrupt féreg, tolvaj, vagy ezek stramm elegye. Erre kijelenti, hogy a kérdéses utazgatásait eddig is így abszolválta, s ezután is így fogja, majd elégedetten és nagy pofával repülőre szállt újra. Ezzel a gesztussal azt üzeni mindenkinek, az imádóinak és gyűlölőinek egyaránt, hogy minden és mindenki le van szarva, azt csinálok, amit csak akarok, a törvények rám nem vonatkoznak, illetőleg nekem külön paragrafusaim vannak.
A hívek azért kaptak a képükbe ezzel a röpködéssel egy langyos adagot, mert tán épp azon morfondíroztak, hogyan igazodjanak az újabb irányhoz, vagy, hogy miként mosdassák ki a ganajból a gazdájukat, az pedig most már végképp és végérvényesen fölöttük állónak határozta meg magát. De nem egyszerű társadalmi rangsor ez, hanem szakrális különbség, amely az istenkirályság sajátja, és piramisok építéséhez vezet. Az ellenérdekelt oldalról szót sem kell ejteni, ők – a fenséges elgondolás szerint – örüljenek, ha luk van a seggükön, és nincs még kötél a nyakukon. Itt tartunk most a diktatúra evolúciójában.
A múltba révedve azért arra is emlékezhetünk, fenséges urunk saját magát és eszméit – ha egyáltalán van ilyenje neki – is rendszeresen és látványosan sercintette képen, midőn az ateista liberálistól eljutott a katolikus fasisztáig. De ezek csupán – ha létezhetik ilyen megengedés – hatalomtechnikai csulázások voltak, s mint ilyenek, ha ótvarosak is, de még ép ésszel magyarázhatók. Az a dacos szembenállás viszont, amely a kisvasút dafke Bicskéig hosszabbításában, a csak azért is röpködésben szarja le látványosan az összes rajta kívül álló organizmust, már egy, a csoportszoba sarkában kantáros rövidnadrágban toporzékoló kisdedóst mutat nekünk.
Viszont az ilyenekből lesznek a veszedelmes fölnőttek, akik gondolkodás nélkül, csupán férfias dacból emésztik el a világot. Mint a jó Adolf is ’45-ben, aki arra jutott a sok férfias kiállás után – vissza nem vonulunk, meg nem adjuk magunkat, ilyenek-, hogyha a népe győzni nem tud, akkor nem méltó arra sem, hogy éljen, ezért jobb, ha vele hal. Utasította is a patkány Speert, hogy égesse fel az országot, de helyette megtették azt a szövetségesek. Ezzel, ha úgy is tűnik, hogy párhuzamot vontam, ezt csak a te játékos képzeleted mutatja, csupáncsak egy habitust föstöttem le, aki azt hiszi, hogy férfias faszagyerek, holott csak közveszélyes őrült.
Csütörtökön derült ki az is, hogy ebben a tébolydában, amit ez a röpködő debil megalkotott nekünk, az alattvalók lelkét úgy is óvni óhajtják, hogy Hernádi Juditot nem engedik boci szemekkel szerepelni a köztévé szilveszteri műsorában. Ez engemet nem nagyon érint, szilveszterkor már nagyon régóta aludni szoktam. Nem valami dacból, hanem, mert öreg vagyok és álmos. Ez a kitiltás azért fogott meg mégis, mert ennek kapcsán mondta el nekünk Hernádi művésznő a tutit, hogy még én is azt mondtam, jé, télleg, s ami ez: szerinte kies hazánkban momentán háború van, és ebben „nem kell megmagyarázni, hogy mi volt tegnap, nem kell arra gondolni, hogy mi lesz holnap”.
És valóban, ebben a röpke összetett mondatban benne van Orbán Viktor Mihály jelenlegi működésének lényege. Ez viszont azért kellene elgondolkodtassa az embert, mert ezt így csinálni nem lehet, országot irányítani így lehetetlen, és ráadásul nagyon rossz vége is lesz, olyan Speer által megtagadott, és mégis megvalósult. Itt kő kövön nem marad, ha bukik ez a manus, a kár pedig annál nagyobb lesz, minél később. Ilyenkor szokták az ember képbe vágni, ezt mi is tudjuk, de, ha olyan okos vagy, azt mondd meg, hogyan. Én ezt azonban nem tudom, ám most arra intek mégis, írjuk alá ezt az európai ügyészséges cuccot. Belső erőkből megállítani képtelenség a gonoszt, viszont a független igazságszolgáltatás lehet az az amerikai tank, amelyet ’56-ban hiába vártak a Dózsa Lászlók.
Vélemény, hozzászólás?