Star Wars

K. József (Jóska vagy Józsi) a csillagokat tanulmányozta, miközben a kocsma oldalánál pisált, és nem önszántából állt hátrafelé derékszögben, feje az ég irányában, hanem, hogy a Föld előrefelé vonzását ellensúlyozza, mint egy inga vagy kelfeljancsi. A tökélyig fejlesztette az ilyen egyensúlyozást, gyakran is alkalmazta kényszerűségből, ha sok volt a hűsi, amely aznapra boldoggá tette, következésképp úgy ismerte a mennyboltot, mint a tenyerét, csak másnapra mindig elfelejtette, mit is üzentek a csillagok.

Dolga végeztével kiegyenesedett, nézte a lába közt elzubogó patakot, és hallgatta a kurvaanyázást, amely a szemközti ház ablakából érkezett, a függöny mögül, és az ő pöcsének leszáradását kárálta öregasszonyhangon, valamint vércse. De ő csak a Mariska volt (Mária néni vagy vén szatyor), akit úgy elkoptattak az évek, hogy át lehetett látni rajta, ha szétcsúszott az otthonkája. Ilyen veszély azonban most nem fenyegetett, mert ősz volt nagyon, és már a tücskök is feladták. Egy vers volt a világ, vagy brácsahang házakkal és pipáló kéményekkel, de inkább magyar nóta mégis jó ebéd után.

Jelenés közelített a neonok fényénél, szellemszerű alak, aki kihasználta az utca egész szélességét, úgy pattogott ide-oda, mint valami rossz labda, néha koppant a falon, és mégis haladt előre. Ő volt M. István (Pityu vagy Pista). Zsebéből pedig fehérség lafogott elő, ahogyan érkezett feltartóztathatatlanul, és újabb átkokat csalva a függöny mögül, a pongyola alól, a protkó árnyékából. Így alakult a matiné, pedig nem délelőtt volt, hanem este tíz, el ne feledjük, és a világ csak azért nem borult fel, mert K. József (Jóska vagy Józsi) ellentartott neki a busa fejével.

Vannak nagy találkozások a történelemben, amikor elhivatott férfiak egy nagy, közös eszme vonzásában összeborulnak, mint most ez a kettő is. Szó szerint, mint egy sátor váza, úgy támasztották egymást és boldogan, hogy az orra-, illetőleg hanyatt esés réme átmenetileg elmúlt, a Föld engedett csöppet a vonzásából, sőt, lassan lebegni taszította őket. De mégsem ezek ketten emelkedtek el, hanem Mariska (Mária néni vagy vén szatyor), ahogyan a kajla füleit az utcára tette, hogy hallja, miről is van ott szó, mert a szovjet rajzfilmen nevelkedett, és mindent tudni akart, álladóan, plánesőt.

M. István (Pityu vagy Pista), amint viszonylagos nyugalomba jutott, kihúzta a zsebéből a fehérséget, amiről kiderült, hogy újság az, sőt, az újság, és éppen odahajtva, ahol egész oldalas nagy kékségen fehér betűk virítottak, hogy védjük meg Magyarországot. Rázta azt K. József (Jóska vagy Józsi) orra előtt, gesztikulált, és kásás hangon betöltötte az őszi éjt a migráncs, Brüsszel csatakiáltás, hadonászás és hazaszeretet. Mariska (Mária néni vagy vén szatyor) látta, hogy indulnának, egyik erre, másik arra, de nem jutnak semmire és semerre sem.

Olybá fajult a honvédés, annyira hangossá, hogy az utca aztán, mint a kőkorszaki szakik idején, amikor a hős Vilmát ordít, ahogyan ott sorra gyúlnak fel a kőkorszaki villanyok, itt is világosodott minden. Pizsamás fejek buktak föl az árból, redőnyök recsegtek, és ordítottak már mind, hogy Brüsszel, kurva anyád, Soros, migráncs, hogy úgy tűnt, spontán tüntetés bontakozott ki, amit a CÖF is megirigyelhetne, kérhetné a receptet, pedig csak a fájások buzogtak elő, és vonyítás aztán, hogy alunni akarok, azanyátokpicsáját. De ez sem segített, csak Mariska (Mária néni vagy vén szatyor) volt annyira fineszes, hogy belekárálta-karattyolta a levegőégbe a varázsszót, hogy gyülekezés, az annyaszenségit.

És még egyszer elnyújtva, hogy gyülekezééés. A pizsamások, a kócos hajúak és lekonyult fülűek mint valami odvába iszkoló szurikátasereg, csukták be az ablakot, redőnyök sikítottak, csattantak lezuhanva, mert ezek még élni akartak valami érthetetlen ok miatt. A kettő azonban, aki a pörformansz okozója volt, úgy látszik, nem, és Mariska (Mária néni vagy vén szatyor) fölidézte házmesteres, boldog ifjú korát, amitől a telefonba is bemondta a varázsszót, hogy gyülekezés, és szirénázva fékezett is a yard egybőlrögtön. Billegett a mi kettőnk, és jámboran érdeklődött az egyenruhától, merre van az a Brüsszel, hogy indulnának hazát védeni.

A rendőr pedig sóhajtott nagyot, mert tele volt már a töke az egésszel, a gumibotjával pedig messze, az utca végibe mutatott, hogy arra van Brüsszel, lehet iramlani. És nézte, ahogy ezek ketten belegyalogolnak a Holdba, amely ott világított pont a flaszter fölött, és úgy mentek ezek ketten, úgy haladtak, billegtek gurultak és hadonásztak, akárha R2D2 és C-3PO furcsa párosa lennének, és keresték azt a nyüves Brüsszelt. Mariska (Mária néni vagy vén szatyor) viszont csalódott volt nagyon. Fájt a bütyke, nekilátott hát egy miatyánknak, és a frissen kapott kérdőívre, amely a dugási szokásai felől érdeklődött, ráírta, hogy nagyon gyakran és módfelett változatosan. Így jött el a hajnal, és Brüsszel még mindig állt. Hallatlan.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum