Szemantika

Potápi Árpád, aki a számtalan államtitkár közül a nemzetpolitikáért felel, legyen az akármi is, Dombóváron, a Szent Orsolya Iskolaközpontban, a CÖF helyi szervezetének családi napján elmondta, hogy a határon túli magyarság a kormány mellett áll. Itt be is fejezhetném, ebben a bővített mondatban benne van a NER maga, minden, ami ezután következik, csak perverz kurválkodás, de jó meghalni.

Potápi és a NER öröme is határtalan, mert a megjelent dombóvári kisdedeket és kajla szüleiket azzal is szórakoztatta lufi helyett, hogy a Fidesz-KDNP 2014-ben a határon túlról érkezett levélszavazatok 94 százalékát, 2018-ban 96,8 százalékát kapta. Ezt eddig is tudtuk, de, azt, hogy ennek mi köze a Fidesz-KDNP agymacskájához, miszerint “a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és gyermekeinket is úgy képzeljük el, hogy ilyen családokban kell felnőniük” – azt csak a dombóvári karonülők tudják, mert ez is a képükbe lett mázolva.

Elképzelem, ahogyan Potápi elképzeli a gyermekeinket, és pedofil reverendások kénköves és tömjén szagú képe ugrik be, amiről tényleg nem tehetek. Ilyet okoz a pátoszba ojtott kifordult szem és a reszelt narancshéj. Mindez azt mutatja, hogy a szavak olykor nem azt hordozzák, amit mondanak. Ez a szemantika bonyolultsága, amely arról szól, hogy mit jelentenek a dolgok, s csak azok kedvéért jegyeztem meg, akiket nem vert meg az Isten a leíró magyar nyelvtan stúdiummal, bár abban is volt szépség.

Amikor újságot hordva az első félévben a hangtan fejezetnél kivágott az utcára a prof, mert nem tudtam latinul mondjuk az “f” képzési helyeit és az abban részt vevő izmokat, a kollégám meg is jegyezte a bukta hallatán: nem megy a helyesírás, Kázmér? – látod, feleltem neki, hülye vagyok.

De csak csapongok itt, bizonyítandó a jelentések bonyolultságát, amikor azt is megtudtuk ettől a Potápitól, hogy kormányunk a családok éve örve alatt ötszázötven határon túli óvodát épít vagy újít fel magyarok lakta településeken. Ezt hallva, dombóvári szülőként nyakamban a kölkemmel azt mondtam volna, mi közöm nekem a szavazatvásárlási üzelmeitekhez, amihöz viszont az ukránoknak van, és sok is.

Nem is nézik jó szemmel, olyannyira, hogy Pavlo Klimkin, ukrán külügyér kevéssé barátságosan azt közölte, a magyarok vagy visszahívják a beregszászi konzuljukat, vagy ők utasítják ki. Ez a Klimkin nem átallotta azt is kijelenteni, Ukrajna azt szeretné, ha a beregszászi magyar konzul visszatérne hazájába, szerinte ez lenne a leginkább megfelelő lépés. „Kész vagyok arra, hogy javasoljam ezt a konstruktív lépést Szijjártó úrnak” – hangsúlyozta a miniszter, sőt, megjegyezte még, nemcsak állampolgárságot nem szabad osztogatni, hanem manipulálással sem szabad foglalkozni.

Jézusszűzmáriám! Ezek is azért bántják a magyart, akik pedig csak az igét terjesztik ott is, mint az Potápitól megtudtuk, hogy “a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és gyermekeinket is úgy képzeljük el, hogy ilyen családokban kell felnőniük”, és ezek az ukránok is ehelyett a migráncsokat támogatják, ahogyan az egész világ az ellenünkben. – Ez fog majd kikerekedni belőle, pedig az igazat, a tutit Kövér elvtárs mondta ki szintén tegnap.

Szerinte ők azon munkálkodnak, keresik, kutatják: “Miként őrizhető meg a társadalomban az értékalapú erkölcsi többség, és arra alapozva miként biztosítható a demokratikus politikai többség is.” – Erről, hogy ez mit jelent, oldalakat lehetne írni, legyen most elég az az egyszerű magyar-magyar fordítás, hogy Kövér és a Fidesz-KDNP dilemmája az, hogyan lehet a kisebbség – akik ők – akaratát agresszíven rákényszeríteni a többségre úgy, hogy emiatt még ne rúgják valagba őket azok, akik látják, mi folyik itt.

Ilyen egyszerű dolog ez a szemantika, csak azt kell figyelembe venni, hogy ezek csak akkor nem hazudnak, ha nem szólalnak meg, különben még a levegővételük is hamis és mindemellett álságos is. Ennek ellenére egyfolytában jár a szájuk. Például a Kásler miniszter e hétvégi kis színese így szól: „Magyarországon élni jó, mert kívánatos hely”. – Hogy mire gondolhatott a költő, amikor ezt mondta, azt csak ő maga tudhatja, de az idő majd segít kideríteni ezt is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,
1 hozzászólás “Szemantika
  1. Jane Doe szerint:

    A kutakat már megmérgezték. És a kútmérgezés sajátossága, hogy nincs szemantika, ami változtatna rajta. Ezért teljesen mindegy, hogy ki-mikor-mit mondott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!