Uram, a kényszerzubbonya

Olykor megsűrűsödik az élet, és tömény eszenciaként, arcán bamba vigyorral ott áll előttünk a téboly maga (tízpontos festmény). Csak rá kell nézni Orbán Viktor Mihály szétfolyó ábrázatjára, s nem kell ahhoz Lombrosonak lenni egyáltalán, hogy megveregessük a szomszédunk vállát, föltéve neki a kérdést, hogy hát, hülye ez? És ő teljes bizonyossággal felelné, persze, nem látod? De, és ez nagy baj.

Az őrültek paranoiával társult hatalomvágya mindig hullahegyekkel járt, ami nem jó ómen. S ezen a ponton módosítanom kell pár napos tételemet, amelyben lenáciztam Orbán Viktor Mihályt, tévedtem. A nácik élcsapata többnyire elég jó intellektusú manus volt, így például Himmler – a történetírók szerint – éles eszű, nagy munkabírású gonoszként élt, racionálisan beteg gondolkodással.

Hozzá képest ez a mi elvetemültünk, bár a katyvasz a fejében nem kevésbé démoni, de mégis csak egy útszéli degenerált. Erre kell jutnunk, ha a lingviszták azon igaz tételét vesszük alapul, hogy a nyelv a gondolkodás tükre és terméke, s ha ránézünk arra, ami ennek eredményeként Orbán Viktor Mihály fejéből a száján át kifolyik, kétség sem férhet hozzá, minősített esettel van dolgunk.

A dolgok logikája mentén az sem meglepő, hogy munkatársai, akik segítik őtet a világ elleni permanens küzdelemben, hasonló problémával küzdenek, mint a gazdájuk. Így, ha egyben rájuk néz az ember, egy komplett és összkomfortos tébolydát lát, olyan késztetésekkel, hogy, mielőtt rájuk zárja az ajtót, még benyújtsa a megfelelő ruhadarabot így szólva, itt a kényszerzubbonya, uram, ne felejtse el magára ölteni.

Nem a levegőbe beszélek, elég csupán a tegnapi csudálatos nap történéseit föleleveníteni, és máris írhatjuk a zárójelentést azzal az iszonnyal, hogy bassza meg, ezeknek a kezében van az ország, következésképp az én sorsom is. Így egyben nézve a dolgot pedig erős késztetést érzek, hogy engedelmes szívvel készülődjek a kegyes halálra, mert megkezdtük a zuhanórepülést.

Az alaphangot Orbán Viktor Mihály adta meg a Kossuthban, midőn arról ábrándozott, hogy „Brüsszel a magyar fiaink, a határt őrző és védő magyar rendőrök és katonák helyett zsoldosokat küldene, akik beengednék a migránsokat.” – Aztán erre nap közben egy egész szimfónia rakódott, kezdve azzal, hogy csöppet sem késlekedve a rezsiember örömmel számolt be a bevándorlásellenes kabinet megalakulásáról, amit ő dirigál majd.

Innentől tudta az ember, hogy el van veszve teljesen, de a Kocsis Máté-Harrach Péter duó még erre is bírt tenni pár lapáttal. Én kifejezetten rajongok Marquez bácsi mágikus realizmusáért, amely technika segítségével minden megtörténhet, a legszürreálisabb dolgok is, de még szegény mester is sírva könyörögne azért a receptért, amit ez a kettő előadott.

Nincs nehéz dolgom, kékszegélyű kistányéron nyújtották át a hülyeséget masnival átkötve, elég csak szemezgetni belőle. Megtudtuk, hogy ezek az országgyűlés elé visznek egy olyan határozattervezet – amelyet majd állva tapsolva el is fogadnak -, hogy „A Sargentini-jelentés hazug, melyet csalással fogadott el az Európai Parlament, és a határozatban ki szeretnék mondani, hogy a jelentést Soros György emberei írták, és az ő emberei fogadták el.”

Továbbá: „Egy olyan dekadens ideológia képviselői gyakoroltak erős nyomást a jelentést megszavazókra, amely elítéli a normális világot megvalósító Magyarországot, így a jelentés megszavazása nem a kormány, hanem Magyarország ellen irányult, ezért az ezt megszavazó magyar képviselők hazaárulást követtek el.” – Ilyen tömény őrülettel nem sok mindent lehet kezdeni, maximum az emlegetett ruhadarab átnyújtását szíves viselésre.

Viszont még ezzel sem volt vége az örömöknek, kiderült, hogy a hülyénél is van hülyébb, ez egy feneketlen kút lehet. Ugyanis a szervilizmus indiántáncával a Békés megyei megyegyűlés is véleményezte a Sargentini-jelentést, és azt szűrte le belőle, hogy ez káros a megye lakosságára nézvést. Hogy mért, azt nem tudtuk meg, de aztán a közgyűlés végül egyhangú szavazással – amelyben az ellenzéki képviselők nem vettek részt – lemondásra szólította fel az EP magyarországi ellenzéki képviselőit.

Kétségem sincs afelől, hogy a többi megye, aztán a városok közgyűlései is követik a békési pédát, muszáj lesz, mert különben nem kapnak stadiont. Viszont hozzám már hűtlenek lettek a szavak, hogy kellő plaszticitással ábrázoljam a totális őrületet, ami megüli az országot, ám egy komment a segítségemre sietett: „Holnap a Tejtermelők és Tojásfeldolgozók Dél-Alföldi Termelőszövetkezetének Női Tagszervezete kizárja Sargentinit és Platinit a Videotonból. Fordulat, bazzeg, fordulat!”

Ez van, emberek. Viszont és csupán már csak egy kérésem lenne még elhunytam előtt: valahogyan hassatok oda, hogy ennek vége legyen, mert elnézve a dolgok alakulását, ennek rossz vége lesz. Nagyon-nagyon rossz vége. Én majd csak röhögök feljőve a síri világból, a fiatalabbja azonban keményen szívja a csöcsöt, ha lesz még egyáltalán ország. Azt hiszem, most már ez a tét.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum