Az Argentini-jelentés

Ugyanúgy telt ez a nap is a házban, akárcsak a többi. Mint az ötujjas kesztyűben a sün, a rövidlátó hangya meg a haverjaik, mindenki várta az őszt, ami nem akart eljönni, mert egy gonosz manó összekeverte a naptár lapjait. Ezért izzadhatott Karcsi bá’ szeptember közepe felé járva, mint egy ló, magunk közt szólván, és szuszogott, sípolt, akár egy asztmás bányaszamár.

– Hát mit szól ehhez az Argentini-jelentéshez? – szegezte neki a kérdést Karcsi bá’ a Tóninak, miközben szállította a szemetet a kuka felé, a Tóni meg – ahogyan általában is – tátott szájjal bámulta a kék eget, rajta a varjakat, akik azért érezhették a közelítő telet a csontjaikban, mert elkezdtek a város felé körözni, és károgtak, mint a rosseb, de azért voltak varjak, ugye.

– Mihöz? – érdeklődött a Tóni, ahogyan csak ő tudott, az ostobaság olyan bájával, ami kicsit elborította a levegőeget, de csak egy csöppet, tényleg.

– Az Argentini-jelentés, ezt mondja a rádió már két napja, de a rosseb se érti, mert Brüsszelezik mellette, meg még védésről is beszél, maga hallotta? – szegezte neki az érdeklődést Karcsi bá’ ennek a Tóninak, miközben borította a szemetet a kukába befelé, hogy záporozott a tojáshéj kávézaccal elegyest, és mindent megült valami savanyú szag.

– He? – erősítette meg a hülyeségét ez a Tóni, de most azért egy kerek mondat is előbucskázott a csámpás fogai közül – Tudja, hogy nem hallgatok rádiót, csak a focit, ne erősködjön itt nekem.

Karcsi bá’ azonban nem adta fel, bár igazán rájöhetett volna, hogy rossz helyen kopogtat. De ezt csak kétségbeesésében tette, mert kihez is fordulhatott volna, a Jolánhoz, mondjuk, aki a hamut is mamunak mondja, és nem tudja megkülönböztetni egymástól a postást és a vasutast? Reménytelen eset, de tényleg.

– Nem igaz, hogy nem hallott róla, Argentini-jelentés. – így szuggerálta a Tóni fejébe Karcsi bá’ a tartalmakat, és láss csodát, valami szikra keletkezhetett benne, mert véreres szemeit a varjakról Karcsi bá’ felé fordította, hogy hozzátegye az összes információt a kínzó hiányokhoz, ami csak volt benne.

– Biztos arról szól, hogy a Messi mért játszott olyan szarul a világbajnokságon. – ezt olyan bizonyossággal jelentette ki, hogy Karcsi bá’ megingott, hátha igaza van kivételesen, és a világ egyszerűbb, mint gondolná, de azért ellenkezett kicsit.

– Brüsszelről is mesélnek. – próbálkozott, de, ha ez a Tóni belelendült, már nem lehetett megállítani, olyan kerek történetek jöttek elő belőle, és olyan hihetően is, mint Benedek apónak jobb napjaiban.

– Ott focizik a Messi, Brüsszelbe’, Olaszba’. – Így egy kicsit hirtelen volt ez Karcsi bának, nem volt ennyi információhoz szokva egy mondatban. Egy fröccs, egy sör, egy feles, az igen, de Messi, Brüsszel, Olaszaba’, ez így együtt már tényleg sok volt. De bármilyen furcsa is, ettől kezdett megvilágosodni, a Tóni igazságai kúsztak át a fejébe, és megszűnőben volt az a kellemetlen érzés, ami akkor költözött belé, amikor valamit nem, vagy rosszul tudott. De most olyan egyértelműnek tűnt minden, és biztosnak a bizonytalan. Nincs mitől félni, ha ilyen egyszerű a világ.

– Gondolja? – ingázott még Karcsi bá’, de csak a móka kedvéért, mert teljesen meg volt győzve már.

– Föltétlenül, föltétlenül. – vált tanárossá ez a Tóni – olyan, mint az egyszeregy. Ha Argentini az a jelentés, akkor Messi. Ismer maga más argentint, na, ugye. Ha Messi, akkor Brüsszel, ott van a mezén, hogy FCB, és akkor meg Olaszország. Mit nem lehet ezen érteni? – erősködött ez a Tóni, de Karcsi bá’ még egy kísérletet tett.

– Mit kell megvédeni akkor? – értetlenkedett még egy kicsit.

– Hát, hogy mért játszott olyan szarul, azt. – zárta volna le a felvilágosítást ez a Tóni, de Karcsi bá’ még egyet, csak a forma kedvéért odaszúrt.

– Orbánról is beszéltek. – mondta már nagyon halkan.

– Az is focista volt, nem? – ezzel zárta le az egészet ez a Tóni, és egyből gyakorlatiasra váltott.

– Iszunk, vazze? – kérdezte határozottan.

– Igyunk, vazze! – örült meg Karcsi bá’ annak, hogy mindent ilyen szépen tisztáztak. Vállon fogta ezt a Tónit, és most mennek. Egy köpésre van csak a kocsma. A sarkon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum