Keresztényi futball

Mélységes mély a Hollik kútja, és ép ésszel fölfoghatatlan dolgokat lelhetni benne. A fiatalember vén és reszkető szívvel kihullott a rostán, immár nem képviselő bácsi, viszont a tűz ugyanúgy lobog benne. A szervilizmus aljassága fűti őtet, vagy csak gyárilag hibás, elkúrták a nevelését, illetőleg kicsorbult az egyik génje sarka, s ettől lekonyult a füle, nem tudhatni. Mindegy is, itt van nekünk, örüljünk neki, és nézegessük az agya velejét, akárha Amy és Agymenők.

Az ilyen organizmusokban az az elrémisztő, ahogyan működnek. A gazda kimondta az éccát, hogy Horvátország mostantól mi vagyunk, s ez összetorlódva az utóbbi évek kék plakátjaival összegzést generál benne, ami ez: „A foci persze arról szól, hogyan küzd két csapat a pályán. De a foci ennél mindig sokkal többről szól. A világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország.”

Én nem tudom, mit vétettünk Isten előtt, hogy ennyire ver, de nagy dolog lehet. Holliki értelemben tehát tegnap délután a Luzsnyikiban Európa elesett, és a kereszténység is csorbát szenvedett, ebből fakadóan a Soros kurvaannyát. A bevándorlófattya Mbappe viszont ennek ellenére adott emberségből példát, és kiderült, hogy azért van valamilyen nexusa a hazájával. Sok pénzt kap ezért az aranyért, kurva sokat, amiért megdolgozott, mindenesetre többet, mint ez a Hollik egész életében.

És ez a pogány azt mondta, ha az ember a hazájáért futballozik, azért nem jár fizetség, és a tengernyi pénzt, amit kap, egy mozgássérült embernek ajánlotta fel. Vagy többnek, ezt nem tudom, és lényegtelen is. Az azonban biztos, hogy ő nem pakol utcára embereket a kereszténység jegyében, és nem lopja el a szerencsétlenek pénzét – vörösiszap -, amit a Soros is fizetett, a Hollik viszont nem, se a gazdája. Őnekik a kereszténységük van érdemül, amely erényről én például Máraival értek egyet nagyon is.

„…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól..”

Ez a Hollik, meg az összes többi ilyen baksisért veri itt a nyálát, ilyenekből áll össze aztán a fideszhorda, amely a liberális kukacok (by: 888.hu) ellen küzd: „Amikor a liberális kukac szipogva, szemüvegét igazgatva nyomorgatta tamagocsiját, egy-egy osztálytársa néha hátbaverte, hogy törölje meg már az orrát, mert csöpög.” – Ilyeneket gondolnak a hollikok például rólam, hogy elmeséltem ezt a Mbappét, akit egyrészt majomnak tartanak, másrészt viszont soha nem is volt tamagocsim, csak a lányomnak. Akkor most mi van?

De, hogy ne csak ilyen mohamedán ördögökről essék szó, meséljünk a horvát Rebicről is. Nem azért, mert keresztény (még az sem biztos), hanem, mert ember, s ebbéli minőségében szülőfaluja összes szerencsétlenjének visszafizette mindenféle banki hitelét. A keresztény Dzsudzsáknak ilyenek nem jutottak eszébe a milliárdjaiból, igaz, nem is játszott VB döntőt, és nem is fog soha. Mint ahogyan mi sem leszünk Horvátország, sajnos, ahol például a devizahitelesek adósságát is elengedték bíróságilag, míg nálunk annak a hasznából veszeget Matolcsy palotákat. Bonyolult egy világ ez.

Visszakanyarodva azonban a futballhoz, mintegy összegzésként, Mbappe és Rebic példáját tanulsággá emelve megemlítem a spanyol Iniestát is azért. Újszülöttek kedvéért: ő spanyol bajnok, spanyol kupagyőztes, spanyol szuperkupa győztes, BL győztes, európai szuperkupa győztes, klubvilágbajnok, Európa bajnok és világbajnok, ezen felül keresztény is. Mégsem ezekre veri a nyálát és veti a keresztet, hanem, amikor Barcelonában a nyár elején elbúcsúztatták, azt mondta, ez mind lényegtelen. Az a fontos, hogy amikor befejezi a futballt milyen emberként teszi azt. – Hát, nem egy Hollik, azt meg kell hagyni. De nem is magyar.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum