Szijjártó et.-nak nem tetszett a képe, ezért az ő javaslatára a fényes tekintetű leváltotta a Balassi Intézet éléről Hammerstein Juditot. És állítólag leginkább azért, mert korábban a Magyar Idők – ami izé, ugye a fényes tekintetű kedvenc valamije, bár ismeretlen okokból újságnak nevezik – bírálta az intézetet, mert a magyar kultúra külföldi népszerűsítésekor túl nagy teret adott a balliberális művészeteknek.
Ilyesmikről fogok mesélni most, arról majd más alkalommal, hogy óvakodni kell a Magyar Időkbéli bírálattól, mert ez akasztást von maga után. Láttunk már fotót, amelyen a fényes tekintetű a repcsijén ilyet nézeget nagy gonddal. Most is, midőn repült a messzi Törökországba a friss szultán avatására, bizonyára látta a zorgánumban, hogy ez a Hammerstein komcsikat éltet, s mivel egyetlenünk meg jó bolsi, elküldte neki a selyemzsinórt.
Első blikkre nem tudja az ember, mi a baj a balliberális művészettel, mert ilyen fogalom a valóságban nincsen. Csakis jó művészet van, illetőleg szar, a NER szívének meg ez utóbbi a kedves. Ebből fakadhatott például az a móka is, hogy egy szombathelyi tanácsnok asszony a Weöres Sándor Színház repertoárja fölött óhajtott őrködni, amikor itt Alföldi rendezett, és voltak értő támogatói is, mondván, az nekik túl súlyos.
Ez például lehetséges ok, nehéz olyasmit befogadni a jelszavakhoz szokott elmének, ami nem egydimenziós, fekete meg fehér, és nem a katonás térkövek hamis szimmetriája jellemzi. Az ilyesmi csak megzavarja a választópolgár rendhez szokott lelkét, és elvész belőle az a nyugalom, amit a gondolkodás teljes hiánya nagy kegyesen biztosít. Rendnek kell lenni ugyanis.
1937-ben is az volt, amikor Hitler bácsi Münchenben megrendeztette az „Entartete Kunst”, azaz, az elfajzott művészetek kiállítást a „Nagy német művészeti kiállítás” ellenpontjaként. Az utóbbiban a „tiszta művészet” képviselői állítottak ki, az „elfajzottak” a „kultúrbolsevik” minősítéssel, amely a mi balliberális művészetünk megfelelője, mintegy elriasztásként kaptak helyet egy padlásszobában.
Hitler a kiállítás ismertetőjében így fogalmazott: „ezek a műalkotások önmagukban nem érthetők, ezért van szükség egy olyan útmutatóra, amely megindokolja, hogy a jövőben miért tartsuk mindezt távol a német emberektől.” – A mi egyetlenünk kiállítást még nem nyitott meg, de ennek a Hammersteinnek a menesztése, s főleg az indoka mindennél beszédesebben mutatja a NER által idvezítőnek tartott művészeti irányt, amelyet bízvást nevezhetünk a szocreál nyomán illiberálreálnak is talán.
Ennek egy jeles darabja például a „Nemzeti összetartozás dala”, de köztéri iszonytató szobrokat, épületeket, tereket is bízvást belerakhatnánk a demonstráló szatyorba. Írásművekről nyilatkozni én nem tudok, a Kerényi-féle borzalmaktól eddig megóvott a jóisten meg a finnyás orrom, viszont a jómunkásember nem rendelkezik kellő immunitással, veszélyeztetett fajta tehát.
Ez az egész irány a szocialista realizmus kisöccse. Azt sem a művészet természetes fejlődése, hanem gonosz ideológiák hozták létre, s olyan is volt. Az is tartalmában szocialista, formájában nemzeti izé volt, amely az engelsi tipikust volt hivatott lelkesen ábrázolni. De ennek taglalásába most inkább ne menjünk bele, mert itt van nekünk ez az idebiggyesztett képünk, a fényes tekintetű lelkesítő portréja, mint minta és irány.
Bármily meglepő ez az etalon, s nem az orbántorgyánpolgárkormányt ábrázoló műalkotás, amely, mint emlékezhetünk, puttók, huszárok meg minden kutyafasza közepette ábrázolja egyetlenünket, s túlzó lelkesedés és igyekezet tükröződik rajta. Ezzel szemben ez a portré, amelyet van szerencsém közszemlére tenni, már a letisztult illiberálreál remek darabja. Benne van a népért való élés, a darukkal tömött ég és a tiszta jószándék teljessége.
Még nem annyira kifinomult, mint a Kim Jong Uné a testvéri keleten, de még olyan is lesz, ha el nem basszuk.
Vélemény, hozzászólás?