Trójai faló

Tényleg, szó szerint egészen köldökig leesett állal ül az ember a telekép előtt, és guvadt szemekkel nézi a paletta egyetlen műveletlenségi vetélkedőjét. Ez hiánypótló műalkotás, mert megmutatja Füst Milán mély bölcsességének igazát, miszerint: „Semmi sincs egészen úgy”. És tényleg.

Olyanokat tudhatni meg a versenyzőktől, ami unikumokat sehol máshol az univerzumban nem. Arra az egyszerű kérdésre, hogy szerintük a trójai falovat bevetették-e az Első Világháborúban, teljesen logikus levezetést kapunk, miszerint az kizárt. Mivel az első V.H. idején csak kőbalták voltak a világon, ezért a falovat csak a másodikban használhatták és használták is.

Ezzel nem lehet vitatkozni. És nem azért, mert a butaság bátorsága ilyen kikezdhetetlen, monolit kődarab, hanem, mert teljesen logikus a maga nemében. Megad egy premisszát: kőbalták, amiből fakad a konklúzió, akkor nem lehetett faló, mert ez ahhoz képest fényévnyi technikai fejlettséget tételez.

Így lesz kerek a világ. Kitetszik, ez a műsor nem arra van, hogy derüljünk kognitív hiányosságoktól szenvedő embertársainkon, hanem, hogy tanuljunk tőlük, hogyan kell szemlélni az életet, hogy otthon érezhessük benne magunkat. Kafka is elképedt azon, hogy vannak olyan organizmusok, akik arra a kérdésre, mit csinálnak, képesek olyan választ adni: ozsonnázunk a zöldben. Csodálkozott, milyen biztonsággal viselik ezek az életet.

Például az is teljesen egyértelmű, mint kiderült, hogy a levegő szilárd halmazállapotú. Más nem lehet, mert egyrészt nem folyik, másrészt a gáz meg büdös, és árt az embernek. A három lehetséges válasz közül ezek után tehát bátran mondjuk a kamerába, hogy a levegő szilárd halmazállapotú, és a fenti levezetés után ezt el is hisszük.

Nincs mitől tartani, ha ilyen egyszerű a világ. A nemzetvezetőnek is teljesen igaza van, ha ilyen közegben nem bíbelődik az élet nagy kérdéseivel, hanem azt mondja a putri lakójának, féjjé, és ő azt szívesen meg is teszi.

Tiborcz pedig röhöghet a markába a halogénjeivel. Ez ugyanis, mármint a halogén, mint szintén megtudhattuk, örökölhető a szüleinktől, mert légzési rendellenesség. A kvartett egy tagból sem áll, mert az kőműves-szerszám, az ember nem emlős, mert az emlősök a növényevők, és csakis azért, mert a ragadozók meg lesből támadnak, az erdőben pedig onnan tudjuk, merre van észak, hogy a Napot követjük, mert mindig ott kel föl. Ha borús lenne, csak meg kell nyálazni az ujjunkat, föltartani, és érezni a szelet, mert az is mindig északról lengedez.

Egyébként irigylésre méltó az a következetesség, ami ebből a világból fakad, és a tudás feltétlen tisztelete is. Mert például az a versenyző, aki eldöntötte, a kvartett szerszám voltát, teljes bizonyossággal állította, csakis így lehet, mert őneki magának mondták az építkezésen, hogy vigye oda a kvartettet, amivel egyébként a falat simítják.

De nem is ez az érdekes igazán, hanem a társa, aki ezek után kijelentette, te tudod, te vagy a kőműves. És ebben megnyugodtak.

Nincs mitől tartani tehát, a világ otthonos, minden megmagyarázható benne, csak a fix kiindulási pontot kell megkeresni. Virág elvtárs is megmondta: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!” – Íme, hölgyeim és uraim, a világbölcsesség foglalata.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum